A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Berta István: Egy mesterember életútja. Budai József pápai ácsmester emlékkönyve

küldött fel 1919 februárjában Budapestre, hogy ezekhez a tervekhez a minisztériumok támogatását megszerezzék. Az ő feladata volt Kristófi, városi mérnökkel együtt, különböző építési ügyek megbeszélése a minisztériumokban. Mint a fentiekből is jól kitűnik, Budai a polgári forradalom ideje alatt teljes energiával, szinte éjt-nappallá téve dolgozik, Eddigi életét nyomon kísérve, nem kell különösebb magyarázatát adnunk ennek a magatartásnak. Emlékkönyvét olvasva úgy tűnik, hogy visszanyerte ifjúkori lelkesedését, energiáját, és társai bizalmát sok munkával szolgálja meg. Aktivitásának tetőpontján éri a két párt egyesülének és a Tanácsköztársaság kikiáltásának a híre, amit, mint meggyőződéses szociáldemokrata, értetlenül fogad. „Sokan voltunk, kik könnyezve olvastuk az első jelentéseket, mert hisz diktátori kormányzás egyre megy akár munkás, akár cézár" — írja visszaemlékezéseiben. A diktatúra szükségességének megnemértése három okra vezethető vissza; centrista álláspontja — a demok rácia túlzott tisztelete —, a szocialisták addigi kommunistaellenes propagandája

8 és személyes emberi tulajdonságai. Már a nemzetőrségből való kilépésének indokolásakor, de itt a diktatúra kérdésénél is az derül ki, hogy Budai erkölcsi értékítéletei nem az osztályerkölcs, hanem az ún. általános erkölcsi normák alapján születnek. Ekkor még nem érti, hogy a diktatúra éppen azok ellen irányul, akik ezeket az általános erkölcsi normákat eddig sem tartották be. Az osztályöntudat meglétének és az osztályerkölcsi-tudat hiányának konfliktusa csak később, az internáló tábort és a börtönt megjárva oldódik fel benne. A tények ilyen ismeretében érthető, hogy a Tanácsköztársaság alatt fokozatosan visszavonul. Nem tudjuk, hogy azok az elvtársai — Buxbaum Béla, Ballá Róbert és a többiek —, akiket önmagával azonos nézetet vallóknak tartott, és akik a Tanácsköztársaság alatt a város életének irányítói lettek, próbálták-e meggyőzni őt a diktatúra szükségességéről és szerepéről? Egy bizonyos: a direktórium megalakulásakor ő mint leltárügyi megbízott tagja lesz az új szervnek,

9 és bekerül a Szocialista Párt mellett működő propaganda bizottságba is,

10 de tényleges működéséről semmi nyom nincs. ő maga csak azt említi, hogy március 24-én lemondott a jegyzői tisztéről. Tragédiája akkor teljesedik be. mikor 1919. augusztus 8-án őt is elhurcolják a fehérterroristák. ítéletet csak 1920. július 3-án hoznak ellene: három havi fogházra ítélik.

11 Ezt a „rettenetes fogságot" feltételezhetően a hajmáskéri internáló táborban és a veszprémi börtönben töltötte.

12 Kiszabadulása utáni életének utolsó éveiről nem sokat tudunk. 1926-ban egy segéddel dolgozik,

13 és valószínűleg 1925-ben írja meg emlékkönyvének egy jelentős részét is. Ez az időrendben saját jelenkorával lezáruló rész alig két oldalon tömör jellemzését adja az ellenforradalmi rendszernek. Vádirat a fehérterror és a reakciós politikai rendszer ellen, amely minden eddiginél kegyetlenebbül elnyomja a dolgozó osztályokat. Ez az utolsó rész bizonyítja Budai politikai érettségét és bátorságát. Igaz, az út nem volt könnyű, amíg ide eljutott. De tévedései nem csökkentik, hanem inkább növelik hitelét, mert mindig becsületesség, tisztesség jellemezte, és elveihez egész életén keresztül hű és következetes maradt. Küzdelmes élete 1927. május 13-án ért véget. Alig 42 éves korában, szívszélhűdés következtében halt meg. * Az emlékkönyv a Pápai Helytörténeti Múzeum leltárkönyvében 63.12.1. leltári szám alatt szerepel. Jászai József múzeumvezető gyűjtötte be, mint fontos kortörténeti dokumentumot. A nagyméretű, keménykötésű, vonalas füzet 93 lapot tartalmaz. Ebből 79 kézírásos oldalt foglal el az emlékkönyv, a többi lap üresen maradt. Valószínű, hogy egy ívnyi részt kiemeltek belőle, de ez az emlékkönyv folyamatosságát nem zavarja, mert ez az eltávolítás az amúgy is üresen maradt részben történt. A füzetet Budai eredetileg üzleti könyvnek szánhatta, ezt bizonyítja az eredeti cimkén levő cégpecsét lenyomata (Buday József oki. ácsmester — 1911. jan. 8. — építési vállalkozó Pápa, Battyányi utca 21.) és a 9. oldalon taláható bejegyzés: „leltár 1922. december 31-érői". Ugyancsak ezt a tényt sejteti az is, hogy a borítólap eredeti címkéjét leragasztotta és az új címkére írta rá az „Emlékkönyv" szót. A kézírásos visszaemlékezés jó olvasatú, végig azonos kéz írása, folyóírás, fekete és kék tintával. Mondatfűzése és mondatszerkesztése nem mindenütt tökéletes, éz azonban nem megy az érthetőség rovására. Utólagos, de sajátkezű javítások is találhatók. A megírás időpontjára vonatkozóan mindössze két támpontunk van. Az egyik a már említett bejegyzés a 9. oldalon. Ez tűnik a legkorábbinak, mert a visszaemlékezés írásakor ez a bejegyzés bekerült teljesen függetlenül a szöveg közé. Ezt az évet tekintjük talán a füzet vásárlási évének, de nem teljesen biztos, hogy az írást még ebben az évben meg is kezdte. A másik, már biztosabb támpont a 70. oldalon a harmadik fejezet lezásárát jelző keltezés (1925. augusztus 10.). Ez a fejezet valószínűleg az utolsó fejezetnek készült, mert ebben ér el a szerző saját jelenkoráig az események ismertetése során, így lehet értelmezni az ott szereplő és mintegy az egész művet datáló dátumot. A negyedik fejezet megírására vonatkozóan csak feltételezésekre kényszerülünk. 1925—27 között íródott, de hogy melyik évben, azt nem lehet pontosan eldönteni. Amennyiben elfogadjuk a fejezet írásának évéül az 1927. évet — ez halálának az éve — úgy érthetővé válik számunkra, hogy ez a fejezet miért maradt befejezetlenül. Egy félbeszakadt mondat jelzi, hogy a szerzőnek szándéka ellenére, vagy legalább is hirtelen kellett abbahagyni az írást. Itt kell még szólnunk két problémáról: a műfajról és a forrásértékről. A két dolog szorosan összekapcsolódik, ezért együtt is tárgyaljuk. A szerző maga az emlékkönyv címet adja munkájának. Amennyiben ezt elfogadjuk, úgy okvetlenül meg kell jegyeznünk, hogy műfajilag inkább a napló és a 200