A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében

2. Az azonos telekkategóriák nagyságcsoportjain belül a telkesek földbirtokának jelentős abszolút nagyságkülönbségei fedezhetők fel. Ez a különbség az 1/16 telkesek között a maradványföldek nem telekaránylagos megoszlása miatt majdnem négyszeres, a 2/16 telkeseknél több, mint kétszeres, és a többi nagyságcsoportban sem jelentéktelen. 3. Másrészt a birtokolt maradványföldek mennyisége a birtokosok rétegeződésének telekkategóriánkénti nagyságcsoportjait/e/ is bomlasztja. A három 1/16 telkes gazda közül egy, maradványföldejével együtt, már több mint 11 holdas birtokos, de a 2/16 telkesek közül háromnak, a 3/16 telkesek közül szintén három családfőnek — miután azok kevesebb maradványföldet birtokoltak — telek- és maradványföldjének együttes nagyságterjedelme mégis kevesebb, mint a kiemelt 1/16 telkesé. A 3/16 telkesek közül öt családfőnek pedig kisebb összföldbirtoka van, mint az egyik 2/16 telkesnek stb. Mindebből következik, hogy a maradványföldek nem telekaránylagos megoszlása sok ponton felborítja és megváltoztatja a parasztságnak csupán a telekföldek birtoklása alapján kialakult rétegeződését és abban egészen új nagyságcsoportokat képez.

8H 4. Végül, a strukturális elmozdulás tendenciáját megjelölendő, vessük össze egymással a családfőknek csak a telekföld, illetve a telek- és maradványföld birtoklásán alapuló rétegeződésének képeit. A telekföldek szerinti rétegeződés képét az I., a telek- és maradványföldek szerintit pedig a II. számú kimutatás adja. I. II. A családfők A családfők telekföldjének nagyságcsoportjai holdakban száma telek- és maradékföldjeinek nagyságcsoportjai holdakban száma 2— 5 között 8 3— 4 között 1 6— 9 között 12 6—10 között 5 13—14 között 6 10—19 között 18 26—44 között 4 25—63 között 6 A két táblázat összevetéséből világosan kitűnik az elmozdulás fő tendenciája: a volt telekbirtokosok a birtokolt föld magasabb nagyságcsoportjaiba átlépve nem polarizálódtak, hanem a 10—19 holdas középső nagyságcsoport felé tömörültek. A másik típust a maradványföldek telekaránylagos megoszlásának módja képviseli. Ebben az esetben is megváltozik ugyan a parasztságnak csak a telekföldek birtoklása alapján kialakult struktúrája — magasabb nagyságcsoportok jönnek létre —, de ezek minden egyes telekkategóriában azokkal arányosan növekednek. Ebben az esetben tehát a volt telekbirtokosok új struktúrájának képén csak egyirányú megugrások mutatkoznak. A struktúraváltozásnak ezt a típusát figyelhettük meg Láziban.

89 A maradványföldek itt is alaposan felnövelték a telekföldek birtoklása alapján kialakult nagyságcsoportokat. Az egész telkes gazda itt 33 osztályozott hold nagyságú telekföld tulajdonosa volt, ám a megváltandó maradványföldek terjedelmével együtt már 62,5 holdas, tekintélyes nagyságú földbirtok tulajdonosává vált. A volt fél telkesek 16,5 holdas telekföldje ugyanilyen alapon 27,5—37,5 holdra, a volt negyed telkesek 8,25 holdja pedig 14,8—18,8 holdas tulajdonná tágult. Leegyszerűsítve e struktúraváltást, azt mondhatnánk: a 30 holdon felüli nagygazdának majdnem kétszeresére növekedett a földtulajdona, a 16 holdas középbirtokosból nagygazda, a kisbirtokosból pedig középbirtokos paraszt lett. Mindebből következik: a maradványföldek megozlásának akár egyik, akár másik típusáról van is szó, mindkét esetben kétségtelen annak struktúrát módosító hatása. Félreértés volna azonban, ha ennek a hatásnak pozitív értelmet tu166 lajdonítanánk és belőle a parasztság izmosodására vezető, egyirányú következtetéseket vonnánk le. Ne feledjük ugyanis, hogy ezek a földek, mint egykori úrbéres földek a parasztság birtokában voltak és végérvényesen csak az 1853. évi pátens intézkedett úgy, hogy tulajdonba vételükért a föld népének mégis súlyos megváltást kell fizetnie. Aza milliós nagyságrendű földterület, amely a forradalom őszi napjainak törvényjavaslata alapján ingyen juthatott volna sok százezer úrbéres paraszt tulajdonába, az abszolutizmus rendelkezései folytán csak terhes önmegváltás árán — és akkor is csak megcsonkulva — került jogos birtokosai kezére. Ez a tehertétel pedig nem ritkán vált a paraszttömegek elszegényedésének forrásává,

90 és az addig ténylegesen birtokolt földterjedelemnek — haa maradvány váltság földdel történt — redukálásához vezetett. A maradványföldek birtoknövelő-struktúrát alakító hatását csak ebben a relációban vizsgálhatjuk és csupán a volt telekföldek tulajdonához képest tekinthetjük olyan többletnek, amelynek figyelmen kívül hagyása hamis képet nyújtana a struktúra bázisáról: a paraszti földtulajdon terjedelméről. Sok tekintetben hasonló volt a helyzet az irtványok esetében is. 3. AZ IRTÁSFÖLDEK A) 1848 előtt A törvényes rendelkezések gyakorlati érvényességét a gazdasági fejlődés eredményei itt is keresztezték, csak éppen ellentétes kiindulással, mint a maradványföldek esetében. Miként a törvényes rendelkezések sohasem hagytak kétséget a maradványföldek úrbéres eredete és jellege felől, de ennek ellenére egy részük akár jogilag, akár ténylegesen az évtizedek haladtával mégis allodiális földdé változott, azonképpen az irtások, amelyek eredendően mint nem úrbéres földek jöttek létre, a történeti fejlődés során jelentős részben mégis úrbéres jelleget öltöttek, sőt az adó alapját képező telekföldek sorába is beolvadtak.

91 A történeti irodalomból jól ismeretes, hogy az irtványok olyan földek voltak, amelyek „előbb fákkal, bokrokkal lévén benőve, a jobbágyok által a fák- és bokroktól megtisztíttattak s szántóföldek- vagy rétekké fordíttattak és ugyan részint a földesúr egyezésével, részint anélkül."

92 Irtásoknak nevezték — tágabb értelemben — azokat a terméketlen, szikes, mocsaras-lápos területeket is, amelyeket a jobbágyok ugyancsak fáradságos munkával tettek termékennyé. Mármost az a körülmény, hogy az ilyen szorgalmi földek használata után a parasztok átmeneti kedvezményeket élveztek — e földek rendszerint tized- és robotmentesek voltak, illetve csak egyszerű feudális pénzjáradékkal voltak megterhelve — és azokat a földesurak, a befektetett munka díjának megtérítése után, elvehettek a jobbágytól, kidomborította e földeknek nem úrbéres, hanem allodiális bérleti jellegét. Már a XVIII. század második felétől tanúi lehetünk, főleg a fejlettebb Dunántúlon, az irtványföldek földesúri visszaváltási hullámának, allodizálásának.

93 Másfelől viszont —• ellentendenciaként — az 1771. évi királyi rendelkezés, az adóalap növelése érdekében, a legalább 32 év óta úrbéri feltételek mellett bírt irtásokat automatikusan telekföldekké nyilvánította.

94 Ennek a gazdasági fejlődést szentesítő rendelkezésnek következtében főként az északi, de részben a középső és déli vármegyékben is az irtásföldek telekföldekké alakultak át. A legtöbb irtásföld az új század fordulóján, de a rá következő évtizedek során is megmaradt parasztkézen, és ezen a tényen az egymást váltó újabb allodizálási hullámok sem változtattak lényegesen. Az irtások földesúri visszaváltását vagy egyszerű elvételét másfelől a számban állandóan gyarapodó jobbágynép újabb irtásai ellensúlyozták. Sőt, az 1836. évi rendelkezések a telekföld részét képező, illetve a létfenntartást egyedül biztosító irtások esetében — ha az előbbiek 1807 előtt keletkeztek, az utóbbiak pedig engedély mellett történtek — már meg is vonta a földesúr visszaváltási jogát.

95 Mindebből látható, hogy a történeti fejlődés menetében az irtásföldek jogi elbírálása és tényleges birtoklása is differenciálódott. 1848-ra az irtások részben úrbéri jelleget nyerve