A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Cserny Margit: Adatok Veszprém megye 1848–49-es történetéhez

dolva helytelenül — megengedtem, hogy ugarjaikra a birka ne menjen, csupán egy kis csapást hagyva fenn a birkáknak a censualis földekre járhatására. Úgyszinte a vágásból is egy nagy darabot újjonnan felszabadíttattam, ámbár tavai is jó darab szabadíttatott. Tegnap azonban a kisdudari birkás megjelent mondván, hogy ő csak úgy szökött ki a faluból... miután a jobbágyság magának az egész határt követeli."

36 Utasították a megyét karhatalom bevetésére, de ez nem ijesztette meg a dudariakat. Ismételten kiverték, agyonütéssel fenyegették az uraság birkásait. Sümegcsehi lakosai a püspöki erdőt foglalták el. A sümegi uradalom fiskálisa Zala megye alispánjához május 15-én beadott panaszlevelében vádolja Simon János csehi lakost, mint aki a népet az erdőfoglalásra lázította. Simon állítólag az egerszegi népgyűlésről hozta a hírt, hogy a csehi határban levő püspökségi erdő ezentúl a községé lesz, mert így rendelte a vármegye. A csehiek erre fejszét, puskát fogtak, elzavarták az uradalom erdőseit, az erdőt ténylegesen kezelésbe vették, fegyvereseikkel pedig őriztették „az uradalom ellenében". Ki is jelentették, hogy az erdőhöz többé nincs joga a püspöknek; az uradalom által kiadott fautalványokat érvényteleneknek nyilvánították; az erdőbe csak az ő engedélyükkel lehetett belépni. A parasztság jogos elkeseredéséből származó mozgalmai, életük megjavítására, a föld végre tényleges bírására törekvésük így összeütközésbe hozta őket az új törvíényekkel is. De nemcsak az uradalmakat érte „sérelem". A megyei Állandó Bizottmány jegyzőkönyveiből látjuk, hogy szinte a megye egész területén mennyi valóban súlyos sérelme volt a parasztságnak. Talán nem is maradt község panasz-beadvány nélkül. A sérelmek nagy része abból az igazságtalan törvénycikkből ered, amely szerint: „.. .olly helyeken, hol a földesúr és volt jobbágyai között a legelőelkülönözés, illetőleg úrbéri rendezés, akár egyesség, akár úrbéri per útján valóságosan és tettlegesen már végrehajtatott, az ekként megtörtént összesítés, illetőleg elkülönözés többé fel nem bontathatik." (X. te.) Valójában szentesítette ezzel a törvényhozás mindazokat a földrablásokat, amelyeket a majorsági birtokok növelése közben a földesurak elkövettek jobbágyaik rovására — „úrbéri rendezés" és legelőelkülönözés örve alatt. Ilyen törvényszentesítette földrablásokra számtalan példát találhatunk megyénkben. A fokszabadiak panaszt emeltek a veszprémi káptalan ellen, mert elvette legjobb földjeiket és helyette silány, vizenyős területeket adott nekik.

37 A siófokiak még rosszabbul jártak. „Siófok közönsége panaszolván, mikép a' Veszprémi Káptalan által nekik cserébe adott földjeiket a Sió vize elborítá, s így azokat a víz állás miatt nem használhatják, sőt e miatt már is tetemes károkat szenvedtek, mi okból kérik a Veszprémi Káptalant víz állásos földjeik helyébe más, alkalmas s hasznavehető földeknek átadására, egyszersmind házaiknak megtérítésére köteleztetni."

38 A káptalan meghallgatása után a siófokiak panaszára a válasz: „.. .a kérelemnek hely nem adatik".

39 A fokszabadiakat pedig evvel utasítják el: „.. .a kérdéses per egyesség által befejeztetvén, illy per többé fel nem bontathatik."

40 Hasonló az eljárás a dégiek esetében is. Ők a réti földjeikben és legelőikben szenvedtek károsítást, de hiába kérik ennek orvoslását. „.. .miután a tagosítási és elkülönözési per bevégeztetett, kérelmök nem teljesíttethetik."

41 Az enyingiek, mezőkomáromiak szintén így jártak, ők is az elkülönözési eljárás sérelmeit panaszolták. Az idézett X. tc.-re hivatkozva visszautasítják kérésüket.

42 Jogosnak érzett panaszaikkal hiába fordulnak az igazságügyminiszterhez. Kérelmüket onnan visszaküldik a megyének. „Mezőkomárom községnek úrbéri rendezés és elkülönítés alkalmával közbe jött sérelmeik eránti panaszokra az Igasság ügy miniszter megírja, hogy azok aláztalan kérelmektől elmozdíttattak."

43 Nyárád község is ezt a választ kapja úrbéri panaszára.

44 Miután türelmes várakozásra intették őket, ügyüket felterjesztették az igazságügyiminiszterhez.

45 Augusztus 8-án jegyzik be a visszaérkezett választ: „Nyárád helységbeliek alaptalan kérelmeiktől elmozdíttattak s nekik meghagyatik, hogy alaptalan panaszaikkal felhagyjanak.

46 Szeptember 14-én miniszteri rendeletre hivatkoznak, amely szerint „kérelmeiknek hely nem adatott".

47 A balatonfőkajáriak szintén az igazságügyiminiszterhez tettek panaszt amiatt, hogy volt földesuruk őket szőlőikből csekély áron kibecsültette. Deák nem ítélkezett ügyükben, hanem magántörvénykezési útra utasította őket.

48 Vaszaron a lakosság állatait az uraság a közlegelőkről letiltotta. Hiába tesznek panaszt, ügyükben nem történt érdemleges döntés.

49 Ősi, valamint Berhida és Bakonyoszlop a legelőelkülönözés, a legelő kicsi volta, alkalmatlansága miatt panaszkodik. Beadványaikra ugyancsak a X. törvénycikk miatt nem tud kedvező választ adni a megye.

50 A zirci cisztercita apátságra általában mindegyik birtokukon sok volt a panasz embertelen uzsorájuk miatt. Ellenük magában Zirc községben is zúgolódtak a lakosok, de legnagyobb erővel Magyarpolányban tört ki az elégedetlenség. A polányiak ismételten panaszt tettek amiatt, hogy őket a papok hamis felméréssel földjeikből kiszorították, a faizásban megrövidítették, állataikat az eddig használt legelőkről kitiltották. Panaszaikra elutasítást kaptak. „Az igazságügyi minister 1848-ki Május 5-én 84. sz. a. kelt rendelete mellett magyarpolányi lakosok folyamodását, mellyben állományaik csekélysége, és faizási használat megszorítása által rajtok elkövetett sérelmeket orvosoltatni, és a hibásan felmért határnak újabbi felmérését kérik, azon utasítással küldi le, hogy a kérelmöktől már felsőbb Királyi határozat által is elvetett folyamodóknak az Úrbéri viszonyokat megszüntető újabb törvények magyaráztassanak meg."

51 Erre a polányiakat elhagyta a béketűrés: közakarattal megszállták az uradalom borsodi pusztáját, hogy megmenthessék állataikat az éhenveszéstől. Az apátság a megyéhez fordult, mire kiszállt vizsgálatot tartani Bezerédy Kristóf főbíró. Becsületére válik, hogy a papokkal szemben kiállt a nép igazsága mellett; utasította az uradalmat az elvett vágások visszaadására. Ezt az uradalom csak részben teljesítette; a parasztok újabb önkényes legelőfoglalásra kényszerültek. Emiatt aztán karhatalommal fenyegették meg őket, a néppel tartó elöljárókat téve felelőssé a helyzetért.

52 Nem csodálhatjuk ezek után, hogy a polányiak — részben német ajkú telepesek — később elfordultak a szabadságharc ügyétől. Érdekes az erről szóló feljegyzés, amelyben még kísért a „jó Császár" hiedelem is: „Jelentetett, mikép a polányi lakosság, megfelejtkezve hona iránti hűségről, az ellenségesen előnyomuló Jellasichot óhajtva várja... nyíltan ki is mondja, hogy ellene nem, csak vele csatlakozva fog harczolni, mert megmentendi őket a' magyar urak zsarnokságától, kik a' Császártól kiadott szabadságlevelet elrejtették."

53 A szigorú ítélet erre az volt, hogy a községet meg kell szállni, lefegyverezni, minden közlekedéstől elzárni, a bűnösöket befogni. Június—júliusban a panaszok felszaporodnak mind a volt jobbágyok és zsellérek, mind az uradalmak részéről. A lovászpatonaiak irtásaik elvétele, faizási, makkoltatási, legeltetési, bormérési jogaik korlátozása miatt emelnek panaszt.

54 Gecséről ugyancsak erdőbeli legeltetés és faizás megszorítása miatt folyamodnak a volt jobbágyok. A vitás kérdések egy részét egyességgel elintézték, a tovább is vitatottakat a megye a kir. táblához téteti.

55 A megmaradt földesúri jogok, kiváltságok megszüntetéséért, illetve azok szabad használatáért is mozgolódnak helyenkint. A bakonycsernyiek először még a törvényes utat keresik, amikor az igazságügyminiszterhez fordulnak a szabad hús- és bormérésért, a helybeli malom szabad használatáért; valamint épület- és tűzifaizást, az elvett legelő és az inotai puszta visszaadását kérik. A minisztérium felszólítja a megyét a bepanaszlott uradalom meghallgatására és bár a lakosoknak több kérdésben igazuk volt, kérésüket a minisztérium elutasítja.

56 A csernyeiek nem nyugodtak meg ebben, az inotai pusztát önhatalmúan visszavették, míg karhatalommal el nem űzték őket. 130