A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Éri István: Beszámoló a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság 1968. évi munkájáról

A múzeum kapcsolatai más szervekkel jelentősen ki­szélesedtek. Egy járási értekezleten a leletek előkerülé­sének bejelentéséhez kértünk segítséget a járás összes tanácselnökeitől. Hathatós támogatást nyújtott a já­rási tanács titkára. Ennek alapján sikerült egy újabb pénzleletet megszerezni Pápateszérről. A kastély restaurálása ügyében a győri Tervező Iroda több alkalommal kérte a múzeum segítségét. A kastély végleges felhasználási tervének összeállításához a Vá­rosi Tanács értekezletet hívott össze. A tervek szerint a múzeum nyugati és az északi szárny első emeletén he­lyezkedik el véglegesen majd, a még az épületben levő nem kulturális intézmények kiköltözése után. VI. Kiállítóhelyeink, emlékmúzeumaink közül a létesí­tés alatt állókat kivéve, csupán Tüskeváron és Tihany­ban folyt jelentős kiállításrendezés, illetve felújítás. Kismúzeumaink látogatottsága, egy-két kivételtől el­tekintve az 1967. évihez viszonyítva visszaesést mutat. Sajnálatosan megnövekedett a múzeumi lopások száma az évben. Sümegen két ízben, Nagyvázsonyban egy íz­ben loptak, nem is túl értékes kiállítási tárgyat, míg Ti­hanyban egy céhjelvény ellopását követő héten, a déli ebédidő alatti csökkent létszámot kihasználva egy több tagú banda a XVIII. századi egyházi kiállítás egyik tár­lóját feltörve egy pár selyemhímzésű püspökcipőt lo­pott el. 1. MADÁRTANI KIÁLLÍTÁS, ÁBRAHÁMHEGY. A kiállítás anyagában változtatás nem történt. Idős férjének 1968 tavaszán bekövetkezett elhalálozása mi­att Zábrák Dénesné gondnok az év második felében szolgálatát folyamatosan ellátni nem tudta. Részben ezzel magyarázható a látogatók csekély (247 fő) száma. 2. EGRY JÓZSEF EMLÉKMÚZEUM, BADACSONY Az Emlékmúzeum 1967 végén megtörtént kisajátítása 1968 júniusában emelkedett jogerőre, az épületet — egyelőre lakottan — birtokbavettük. A múzeum lé­tesítéséhez szükséges mintegy kétmillió forintos összeg, a Művelődésügyi Minisztérium és a Megyei Tanács VB illetékeseinek többszöri tárgyalása alapján, csak részletekben biztosítható. így kifizettük a kisajátítási összeget (205000 Ft); a lakók kiköltöztetéséhez ingat­lanvásárlási célra a Művelődésügyi Minisztérium 300 000 forintot folyósított ; végül az év végén a Mű­velődésügyi Minisztérium kulturális alapjából 350 000 forintot utalt le Egry-festmények vásárlására. A két utóbbi összeg felhasználása 1969-re tolódott át, ugyan­ebben az évben fog előreláthatólag megoldódni a mú­zeum átalakításához szükséges 800 000 forint részben vagy egészben történő biztosítása. Igazgatóságunk az Egry József badacsonyi villáját tervező Folly Róbert leányát G. Folly Irén építészmérnököt bízta meg az épület átalakításának, egy galériás, kétszintes kiállító­teremmel történő kibővítésének terve és költségvetésé­nek elkészítésével. Ez év folyamán elkészült. A múzeum kertjének kertészeti és kerítés-terveit Örsi Károly kert­tervező, a kiállítás installációs terveit Molnár Szilárd, kiállításrendező csoportunk vezetője készítette el. A kiállítás a képvásárlások előkészítésével, továbbá Egry József kéziratos feljegyzéseinek és rajzainak ki­válogatásával, sajtó alá rendezésével É. Takács Margit foglalkozott. Az emlékmúzeum 1968 őszén kapott a Múzeumi Fő­osztálytól ideiglenes működési engedélyt. A pénzügyi fedezet biztosítása körüli nehézségek, a lakók kiköltöztetése és az építkezés lebonyolítása való­színűleg ismét elodázza a múzeumnak a nagyközönség számára 1969-ben történő megnyitását. 3. IRODALMI EMLÉKMÚZEUM, BADACSONY Az elmúlt évi kiállításfelújítás óta a múzeumban lé­nyeges változás nem történt. A „Balatoni Almanach" illusztrációinak bővítéseként több művésztől újabb versillusztrációkat vásároltunk és helyeztük el a kiál­lításon. A múzeumról kétféle képes levelezőlapot készíttet­tünk és hoztunk forgalomba. A látogatók száma 33 310 fő volt, (5600-zal kevesebb mint az elmúlt évben) a te­remőrök 447 tárlatvezetést tartottak. 4. SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM, BAKONYBÉL Az Országos Műemléki Felügyelőség 1968 őszén lá­tott hozzá a múzeum épületeinek restaurálásához. A téli időszakban is folytatódó munkák nagy ütemben halad­tak előre, az építkezés valószínűleg 1969 tavaszára feje­ződik be. Törő László külföldi tanulmányútja miatt az év vé­gén Balassa M. Ivánnak adtunk megbízást a múzeum anyagának begyűjtésére, vásárlására és a kiállítás be­rendezésére. 5. JÓKAI EMLÉKMÚZEUM, BALATONFÜRED A kiállításon lényeges változtatás nem történt, csu­pán a bejárati verandán rendeztük be az ún. múzeumi boltot. Vezetője az év folyamán 43 000 Ft értékű kiad­ványt és műtárgymásolatot forgalmazott. A balaton­füredi múzeum is megérezte az 1968. évben gyengébb idegenforgalmat. Bár a nyári időszakban az állandó hét­fői nyitvatartás mellett megpróbálkoztak 10 órás napi nyitvatartással is, látogatottságuk (49 501 fő) ötezer fővel volt az előző évinél kevesebb. A teremőrök 906 tárlatvezetést tartottak. 4* 51

Next

/
Thumbnails
Contents