A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Nagybákay Péter: Megjegyzések Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon (1686–1848) című könyvéhez

gondolhattak önálló céhszervezet felállítására. Ezért látszik úgy, hogy míg a Délvidék egy-egy mezővárosában 15, 20, sőt néha 25 céh is működik a XIX. század első felében, ugyanakkor a céhek száma a török hódoltság által nem érintett területek városaiban a csekélyszámú kiváltságlevél megújítás egyoldalú és kizárólagos szemléletének fényében szinte hihetetlen mértékben visszaesik. Ezt a téves látszatot csak jobban elmélyíti a függelék céhjegyzéke. Ebből ugyanis egyértelműen azt veszi ki az olvasó, hogy 1815 és 1848 között Magyarországon kizárólag az ebben felsorolt céhek működtek. A függelék ugyanis nem céhkiváltságlevelek jegyzékéről, hanem kifejezetten céhjegyzékről beszél. Ez a hiba félő, hogy újakat fog szülni. Hiszen Eperjessy könyvét remélhetőleg igen sokan fogják forgatni, helytörténészek, részkutatók és a gazdaságtörténet egyéb területeinek kutatói. E megtévesztő összeállítás tehát igen sok újabb tévedés forrása lehet és éppen a munka hézagpótló és alapvető jelentősége miatt súlyos veszélyt rejt magában. Vizsgáljuk meg e téves szemlélet alapján kialakított képet Veszprém megye vonatkozásában. Ha összevetjük az Eperjessy kandidátusi értekezésében felsorolt XVIII. századi Veszprém megyei céheket, illetve azok számát az 1848-as Klauzál-féle összeírás adataival, kiderül, hogy a céhek száma általában változatlan maradt, sőt helyenként még emelkedett is. Veszprémben például az Eperjessy által a XVIII. században említett 25 céhvei szemben 1847-ban 26 céh működött, Nagyvázsonyban 8-cal szemben 10, Devecserben 6-tal szemben 9. Mindenképpen tarthatatlan tehát az az álláspont, ami a függelékből kiderül, hogy a XIX. században Veszprémben mindösse 5, Devecserben 3, Nagyvázsony ban pedig egyetlen egy céh sem működött a XIX. sz. első felében. A XVIII. századi 104 Veszprém megyei céhvei szemben Eperjessy XIX. századi céhjegyzéke mindössze 50 céhről tud, holott az 1848-as Klauzál-féle összeírás szerint is jóval több mint 100 céh található a megyében. Ha pedig figyelembe vesszük a fennmaradt tárgyi emlékeket és helyi iratanyagot is, akkor óvatos számítás szerint 130—140-re tehetjük a Veszprém megyében működő céhek számát a vizsgált időszakban. Ez a szám azt a tűrést is tartalmazza, amelyet az a körülmény követel meg, hogy feltehetően egynéhány céh időközben megszűnhetett akkorra, mire néhány más új céh megalakult. A valóságban működő, élő céhek egy része még 1761 után, sőt a XIX. században is helyi, földesúri engedély alapján működött, illetve alakult meg, sőt arra is van példa, hogy maga a vármegye engedélyezett új céhalakítást (Pl. a herendi vegyescéh Veszprém megye 1847. évi közgyűlési határozatával alakult meg). Több olyan céhről is tudunk, amely f iliaként nyerte el az önállóságnak olyan fokát, hogy saját ládát, zászlót és korsót tartott és saját pecsétje alatt levelezett. Jó példa az ilyen önállósult filiára és a céheknek a királyi privilégiumtól teljesen független működésére a mencshelyi takácsok és szabók céhe, amelyről az 1813-as céhrevíziókor Veszprém vármegye így nyilatkozik: „Csak azt kérik, hogy külön céhet tarthassanak, nem pedig privilégiumot!..., kevés számmal vannak (12), könyörgő levelük félretétetik s a NagyVásonyi chéhben továbbra hagyattatnak." Hogy önállóságukat mégis kivívták és hogy a céh gyakorlatilag fenn is állott, arra bizonyíték az 1848-as Klauzál-féle összeírás,amelyben mármint kifejezetten önálló céh szerepelnek. Ilyen, a szerző által nem említett Veszprém megyei céhek többek között a következők: 1. Peremartoni kovács-, lakatos-, csiszár és szíjgyártó céh (Pecsétnyomója a Bakonyi Múzeumban 1699ből. 2. Vámosi pintércéh (1783. évi kiváltságlevele egy 1813. évi összeírásban szerepel) 3. Mencshelyi bognár-és kovácscéh (Korsója 1815ből a veszprémi Bakonyi Múzeumban) 4. Tapolcafői takácscéh (behívótáblája 1817-ből és korsója 1836-ból a Magyar Néprajzi Múzeumban) 5. Görzsönyi takácscéh (Korsója 1829-ből a kismartoni Wolff gyűjteményben) 6. Herendi takács és szabócéh (Ládája 1845-ből a veszprémi Bakonyi Múzeumban). 7. Herendi vegyescéh (Ládája 1846-ból a veszprémi Bakonyi Múzeumban). 8. Mencshelyi takács és szabócéh (a Klauzál-féle 1848-as összeírásban). 9. Pápateszéri molnárcéh (Országos Levéltár Földmívelés- Kereskedelem és Iparügyi Minisztérium iratai, 1848), 10. Ugodi takácscéh (Céhzászlója 1862-ből az ugodi r. katolikus templomban). 11. Bandi vegyes céh (céhlámpái a XIX. századból a bándi r. kat. templomban). 12. Dudari takácscéh (korsója 1870-ből a dudari ref. egyház tulajdonában). Ugyanilyen megtévesztő képet kapunk a többi megyékre vonatkozóan is. Például a jelenleg Veszprém megyéhez csatolt volt Zala megyei területről a könyv szerint az derül ki, hogy az ottani három jelentős mezőváros közül Tapolcán és Sümegen a XIX. század első felében egyetlen céh sem működött, Keszthelyen pedig mindössze egy, a kalaposoké (a Nagykanizsával, Zalaegerszeggel, Szentgróttal és Kiskomárommal közösen kapott céhlevél alapján). Ezzel szemben Tapolcán a História Domus szerint 1816-ban 5 céh zászlója volt a templomban de legkevesebb 7 céhről van egyébként is tudomásunk, Sümegen 5 céhről vannak adataink, Keszthelyen pedig 1731-ben már 10 céh működéséről tudunk hivatalos összeírás szerint, de ezek száma még tovább emelkedett. Téves tehát a könyv 43. oldalán a XIX. század előtti Zala megyei mezővárosi céhek számáról tett megállapítás is (vö. : Országos Levéltár Acta Mechanica, Szaladiensis Comitatus. 43. cs.), nem is beszélve a XIX. századiakról. Áttekintve a Dunántúl városait, még elképesztőbb példákra is bukkanunk. A függelék szerint Szombathelyen, Zalaegerszegen és Kaposváron egyetlen egy céh nem működött 1815 és 48 között. Sopronban és S zeke s fehér vá287