A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)
Korompay György: Veszprém város településtörténeti kialakulása
A hajdúk egységes rétege fölött azonban a várőrség parancsnoka igen gyakran idegen. A rendek az 1608. évi országgyűlésen az idegenből származott várparancsnokok neveinek felsorolásával kapcsolatban tiltakozásukat fejezik ki a Bécsi Haditanács politikája ellen. A klérus földesúri hatalmának helyét elfoglaló várkapitányi uralom a feudális függőviszony helyett a városi jogok szempontjából ugyan biztató változást ígér, de az idegen várkapitányok az abszolutisztikus függőség eszközei voltak. Emellett a fejlődéshez szükséges anyagi lehetőségek is hiányoztak. Ami mint jelentősebb építkezés e korban megállapítható, az kivált a Vár erődítését szolgálta. Feltehetően a XVII. század közepe táján épültek meg a Vár olasz bástyái (4. kép), amelyek első ízben egy 1667. évi rajzon mutatkoznak. A török után a város vigasztalan képet mutatott: romokban álltak a váralja-települések, hacsak ideiglenes építmények nem foglalták el a régebbiek helyét. Egy 1696. évi összeírás itt 3 lovas és 6 gyalogos századot sorol fel, azzal, hogy a magánlakásoknak csaknem fele a katonaság kezén van. 16 Az országos belső viszályoktól veszélyeztetett helyzet azonban még nem szűnt meg. A város Rákóczi közeledő kuruc hadaitól függetlenségi törekvéseinek felkarolását reméli, ezért 1704 tavaszán Heister, Lipót császár hadvezérének serege lepi meg, dönti romba, gyújtja fel és fosztja ki, felülmúlva ezzel az elmúlt század minden török pusztítását. Romossá vált ismét a bazilika altemploma, mely 1630 óta a székesegyház szerepét töltötte be, és gabonaraktár lett a püspöki palotából. A Heister-féle pusztítás során a város házainak és népességének száma szűken 2/3-ára zsugorodott. A békés fejlődés feltételei csak a szatmári békével köszöntöttek a városra. Széchenyi Pál és a magát fráter Imrének nevező Eszterházy püspök rendezi a belső kialakulás útját és előbb egyezséget, majd úriszéki szerződést köt a városi tanáccsal. Érvényüket vesztik a véghelyi kiváltságok, és a reformátusok elvesztik szabad vallásgyakorlati jogaikat és vári templomukat. A békés építőmunka eszközeiként a főpapok sorra betelepítik a városba a ferences, a piarista, majd a jezsuita rendet. Az ellenreformációban Mária Terézia politikai exponenseként és az egyház földesúri jogainak elismertetésében különösen Bíró Márton püspök lép fel erőteljesen. Azonban mint városépítő főpap ő alapozza meg a Vár barokk kori jellegét. Bíró működését dicséri a várbeli Szentháromság tér ki szabadítása, a nagypréposti ház és a régi megyeháza felépítése, továbbá a piactér (5. kép), valamint a Belső és Külső Püspökkert kialakítása. Fokozatosan eltűnnek a belső vár kettős házsorai a nyugati oldalon, a Vár mellékutcái, és a régi, keskeny épületeket széles frontú emeletes házak váltják fel. A török kor végén fennállt vári magánházak száma 1/3-ára csökkent, ami a Vár beépítettségének léptékvál5. Az egykori belső piac képe. 5. Ansicht des einstigen inneren Marktplatzes. 5. Vue du marché intérieur d'autrefois. 5. Вид старого внутреннего рынка. tozását is érzékelteti. А XVIII. század a város belső alkati megfogalmazásának és terjeszkedésének kora. Bezárul, illetve kiépül az egykori váralja-települések gyűrűje dél felől, betelepül a Temetőhegy a „Tizenháromváros"sal, a Cserhát — amelyet a török korban még részben erdő borított —, a Jeruzsálemhegy és délen a Belső Püspökkert környéke. A század második felére esik Koller Ignác püspök működése, aki Fellner Jakab tervei szerint felépítteti a Püspöki Palotát. Koller készítteti az első vári vízellátó berendezést. Tumler György és fia Henrik az Úrkúti malomtól ólomcsövön át hidraulikus nyomással juttatták fel a vizet a régi Várkút mellett elhelyezett közkútba. Később Tumler levezetteti a vizet a belső piactérre. Ugyancsak ő tervezte, építtette a Vigyázó torony felső részét és sisakját, valamint előtte az ún. Fecskendő-házat, amely a XIX. század java részében városháza céljára szolgált. A XVIII. század végének püspökei már nem tartanak igényt a főispáni tisztségre és a századforduló után az egyház már hajlandó támogatni a város szabad királyi várossá minősítésének ügyét. Ezt a szintet azonban Veszprém —• nagyrészt a nemesség rendi ellenállása miatt — csak 1875-ben érte el. Közben a reformkori fellendülésben kiemelkedő jelentőségre emelkedett a kereskedelem. 1715-ben még egyetlen kereskedőt nem jegyzett fel az összeírás, akkor, amikor iparosokban bővelkedett a város, és a céhek munkájáról is szép számmal maradtak fenn emlékek. De már egy fél évszázad múltán szűk volt a belső piac és megjelenik a Vásárállásra menő utca és a hozzá csatlakozó Vásárállás, vagyis a mai Kossuth Lajos utca és a Köztársaság tér őse. Itt alakul ki a gabonapiac, melynek közvetítő jelentősége (1840 körül) hét megyére terjedt ki. 261