A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Gedai István: A Dunántúl szerepe az Árpád kor kereskedelmében, numizmatikai leletek alapján

A Dunántúl szerepe az Árpádkor kereskedelmében numizmatikai adatok alapján Történetkutatásunk korszerű módszere megköveteli különböző tudományágak szoros összeforrottságát. Ez, a fejlődés folyamán kialakult módszer új követelményt támaszt a kizárólag numizmatikával foglalkozó kutatókkal szemben. A numizmatika tartalma kibővült a numizmatikából levonható gazdaságtörténeti jelenségek kutatásával. A numizmatika anyagát tekintve régészet, illetve hozzá áll a legközelebb, mert a pénz is régészeti anyag, adott kor tárgyi emléke. Több jelenség azonban elkülöníti a régészettől, ami más módszert követel, s ezek együttese teszi létjogosulttá a pénztörténetnek, mint tudománynak önállóságát. Világszerte egyre jelentősebb befolyáshoz jut a pénztörténet a gazdaságtörténet kutatásában. Pénztörténeti jelenségek ismerete nélkül elégtelen a gazdaságtörténet. Minden korban a pénz volt az, amelyik a legérzékenyebben érzett meg gazdaságpolitikai változást, eltolódást; s azonnal viszonyult a megváltozott körülményekhez. A pénz a régészeti anyag valóságával megbízhatóbb a néha igen kétes hitelt érdemlő írott forrásnál. Az egykorú történetíró tévedhetett, elfogult lehetett, rendeleteket esetleg nem hajtottak végre, oklevelekben valótlan adatok állhatnak, de a földből előkerült pénz hiteles valóság; léte, tulajdonsága, korának közvetlen bizonyítéka. A pénztörténet gazdaságtörténeti jelentőségének hangsúlyozása azonban nem jelenti azt, hogy a pénztörténet általános, összefogó gazdaságtörténeti kérdéseket önmagában megoldhat. Feltételezik és kiegészítik egymást. Csupán pénztörténeti jelenségekre épített gazdaságtörténet alapvető tévedéseket idézhet elő. Pénztörténeti tények alkalmasak kereskedelmi, főként külkereskedelmi kapcsolatok kutatására, önállóan azonban nem kezelhetők, mert számos történeti tény bizonyítja, hogy két terület lehetett egymással kereskedelmi kapcsolatban anélkül, hogy pénzeik a másik területén előfordulnának. Az idegen pénznek jelenléte viszont feltétlenül jelent kapcsolatot — közvetlent vagy közvetettet — azzal a területtel, ahonnan a pénzek a másik területre eljutottak. Előadásunk főként pénztörténeti jelenségek gazdaságtörténeti vonatkozásait igyekszik feltárni, de az említettekre hivatkozva nem kíséreljük meg pénztörténeti alapon átfogni a kor egész gazdaságát, kereskedelmét. Módszerünket az anyag határozza meg, azaz elsődleges forrásként kezeljük az éremleleteket. A Dunántúl szerepét tisztázandó, rögzítenünk kell, hogy a Dunántúl külkereskedelmi kapcsolatai természetszerűleg csak a tőlünk nyugatra levő országokkal jöhetnek számításba. A magyar királyság első két évszázadára vonatkoztatva itt negatív eredményt kapunk. A XI—

XII. században ugyanis nyugat-európai éremlelet — három kivételtől eltekintve — a Kárpátmedencében nincs. E negatívum alapján azonban nem mondhatjuk, hogy nem voltak külkereskedelmi kapcsolataink nyugat felé. Ha azonban a pozitívumot vizsgáljuk meg, vagyis azt, hogy mi van, akkor azt látjuk, hogy kétszáz éven keresztül a középkori Magyarország területére került be idegen érem: bizánci. A magyarság bizánci kereskedelmi kapcsolatainak kezdete Dél-Oroszországba nyúlik vissza, s természetes, hogy a Kárpátmedencébe költözött honfoglalók továbbra is kereskedtek az akkori világ —mondhatjuk—legjelentősebb ipari és kereskedelmi városával. Ugyanakkor az észak-európai éremleletekben előforduló XI. századi magyar pénzek északi kereskedelmi irányt mutatnak, legalábbis Prágáig. Végeredményben tehát a XI—

XII. századi éremleletek — magyar pénzek Észak-Európában és bizánciak a Kárpátmedencében — a magyarok észak-dél irányú kereskedelmi érdekeltségét bizonyítják, amiben a Dunántúlnak igen csekély része volt. Gyökeresen változott a helyzet a XII—

XIII. század fordulóján. A leletek tanúsága szerint megszűnt a bizánci pénzek forgalma, s szinte elárasztották az országot a nyugati pénzek. A változás nemcsak minőségi, hanem mennyiségi is volt, s ez a mennyiségi változás egy új minőségi fokozatot, fejlődést is tükröz. Ugyanis bizánci éremleleteink száma rendkívül kevés, azok között is csak a XII. században kezdődik az igazán kereskedelmet bizonyító rézpénz feltűnése. Ezzel szemben a XIII. század első feléből származó nyugati ezüstpénzleleteknek száma messze felülmúlja a bizánciakét, s egy leletben néha többezer példány van. Mindez egy magasabb fejlődési fokot mutat, intenzívebb pénzforgalmat, pénzgazdálkodást. Röviden ki kell térnünk a nyugati pénzek nagyfokú beáramlásának okára. László József, majd Hóman Bálint II. Endre házasságának következményeként mondják a karinthiai verdék termékeinek magyarországi elterjedését. Ugyanis a salzburgi érsek Friesachban vert érmei a német-római birodalom délkeleti határszélén a legjobb minőségű, így a legközkedveltebb fizetési eszközök voltak. Ennek következtében a steier, karinthiai, andechsi hercegek, görzi grófok, az aquileiai pátriárkák a saját pénzeiket is a friesachiak mintájára 253