A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)
Éri István. Veszprém megye középkori településtörténeti vázlata
jobban megvilágított XV—XVÍ. századfordulón, illetőleg ebből visszakövetkeztetve, a korábbi századokban ? A történeti statisztika hazánkban már elért ugyan bizonyos eredményeket, de részben a források hiányossága miatt, részben az egymástól szempontok és módszerek alapján eltérő számítások következtében általánosító és egymástól különböző adatokat kapunk. Megyénkre vonatkozóan az Ila-Kovacsics-féle Helytörténeti lexikon az 1531—36-os dikajegyzékek figyelembevételével az összeírások időpontjában 40 000 főnyi népességet határozott meg. 18 Szabó István legutóbb megjelent munkájában csak az 1488-as adóösszeírás konkrét adataira támaszkodik, szerinte Veszprém megye népessége ebben az időben alig lehetett húszezernél valamivel több. 19 Nyilvánvaló s ezzel valamennyi, a történeti statisztika kérdésével foglalkozó szakember egyetért, hogy megnyugtató adatokat csak az alulról felfelé, tehát a kisebb területi egységektől a nagyobbakig eljutó és sokoldalú ellenőrzés alá vetett számításokból nyerhetünk. Megyénk településtörténetének feldolgozásánál teljes részletességében, a korábbi forrásokból kiindulva kell a becsléseket megtennünk, a számításokat elvégeznünk. Megyénk esetében ez a módszer, melyet már megpróbáltam alkalmazni, egészen más számadatot eredményezett, ennek alapján a XV— XVI. század fordulójára a történeti Veszprém megye népességét 60 000 főre becsülöm. (12. kép.) A részletes indoklást ezúttal mellőzve csak az alábbiakra hívom fel, inkább a követhető módszer megvilágítására a figyelmet : Először: az 1488-as és az 1531—36-os összeírások egyeztetését az eddigi kutatások végzői nem végezték el, holott az adatok falvanként történő összevetéséből volt megállapítható a mindkét összeírásnál figyelembe vett portaszám, tekintet nélkül arra, hogy a porta adózott-e, teljesen puszta, vagy csak adómentességet élvezett az összeírás idején. Másodszor: megállapítható az egyes uradalmak portaszámában mutatkozó állandóság, a népesség egy-egy, időközben elpusztult faluból a szomszédos településre történt átköltözésekor annak portaszámát értelemszerűen növelte, hiszen az általa megművelt területtel nőtt új lakóhelyének határa. Harmadszor: nem lehet elfogadni, illetve úgy értelmezni az 1531-ben török által elpusztított portákra vonatkozó adatot, mintha annak népessége elpusztult, elmenekült volna. Eszerint ugyanis 1531-ben az 5500 portának 23%-át elpusztító török hadjáratok minimálisan 10—15 000 főnyi emberveszteséget okoztak volna megyénkben, öt évvel a mohácsi vész után. A gazdasági romlás bizonyára nem volt jelentéktelen. De a fizetésképtelen lakosságnak ekkora tömegét a hadjáratoktól ekkor még viszonylag megkímélt területen nem ölhették meg, nem hurcolhatták fogságba. S a jobbágyok ekkora tömege el sem menekülhetett volna, mert egyszerűen nem volt hová. Negyedszer: megyénk összterülete ekkoriban a népességkiszámításánál figyelembevett országénak 1,5%-a. Nem is véve figyelembe azt a körülményt, hogy nálunk a népsűrűség az országos átlag felett lehetett, a XV. század végére országosan 3,5—4 millióra becsült népesség másfél százalékával kell legalább számolnunk s ez 52—60 000 főnyi lakosságot mutatna megyénkben. E számítási mód alapján természetesen a XIII. század közepén kb. 30 000-re, a XI. század elején 15 000-re becsülhetjük a megye népességét. Meggyőződésem, hogy ezek a korábbi, kikövetkeztetett adatok is túl alacsonyak. Éppen a statisztikai számításoknak a régészek munkájában is egyre növekvő szerepe késztetett arra, hogy e kérdéssel részletesebben foglalkozva vegyem igénybe türelmüket. Fel szeretném hívni ugyanis a figyelmet olyan ellentmondásokra, amelyek Szabó István már idézett, egyébként igen kitűnő, hatalmas apparátussal és példamutató szűkszavúsággal megírt, a magyarországi falurendszer kialakulásáról szóló munkájának végkövetkeztetéseiben adódnak. Ha felülről lefelé bontva vizsgáljuk a falvak átlaglélekszámára vonatkozó adatait, akkor a XIII. században megyénk körülbelül 320 településén 45 000 főnyi lakosságot kellene feltételeznünk s ez a szám a XV. század végére 23 000-re csökkent volna. Az általánosító számításmód Szabó Istvánnál azonban éppen a XV. századvégi országos falvankénti lakosságátlag tekintetében még egy hibát rejt magában. Az 1488-as adóösszeírást az átlag kiszámításánál természetesen figyelembevette. Az 1836 falura vonatkozó adatösszesítésnek a Veszprém megyeiek 14%-át teszi ki. Ha a fentebb vázolt indokok alapján csak e megye lélekszámát korrigáljuk, az ország falvankénti lakosságátlagára vonatkozó 86 fős adatot egyszeriben 100 fölé kell emelnünk. Ez viszont az összképet alaposan megváltoztatná. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az általam alkalmazott számításmóddal Veszprém megye falvaiban a XIII. század közepetáján átlagosan 100, a XV. század végén falvakban és mezővárosokban együttvéve 220 a lakosok száma. 20 ) Mint bevezetőmben mondottam, egy, még a régészeti leletanyag teljes számbavételének befejezése előtti időszakban próbáltam felvázolni az elérhető eredményeket, a követhető eljárásokat, a hátralévő feladatokat. Arra szerettem volna rávilágítani, hogy a magyar középkor településtörténete, kisebb vagy nagyobb területi egységet vegyünk bár figyelembe, nem nélkülözheti az igen fáradságos, megelőző régészeti aprómunkát és annak megállapításait. Világosan felmérhető azonban a feldolgozómunka ma már kikerülhetetlen követelménye: a komplex kutatás, régészek, történészek, építéstörténettel, s még jónéhány tudományággal foglalkozó szakemberek együttes, tervszerű munkálkodása. Éri István 212
