A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Marián Miklós–Szabó István: Adatok az Északi-Bakony herpetofaunájához

12. Erdei béka Rana dalmatina (foto Szabó) néhány óráig tartalmazott vizet. Számos pár rakta le itt petéit. Tápláléka főleg kártékony apró ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek köréből kerül ki. 8. Rana dalmatina (BONAPARTE) — Erdei béka (12. ábra). Lakóhelyei: Ugod: Vörös János séd, Királykapu (1959), Németbánya: Vadász-völgy (1963), Farkasgyepű: Vaspatak-völgye, Kövesdpatak völgye, Bittva-patak völgye, Szanatórium parkerdeje (1963, 1964, 1965, 1966), Kisszépalmapuszta: Barátok-útja (1965), Iharkút: Laposak (1965), Bakonyjákó (1965). Testhossz : 47—71 mm. Nagysága tehát megfelel a hazai átlagnak. A gyűjtött példányok jelentős része a hátsó láb leghosszabb ujja tövén, az erdei békára jellemző világos színű gumó helyett csak kis fehér folt található, sőt néha még ez is hiányzik. A Magyarország sík-, domb- és hegyvidékén általában előforduló erdei béka az ÉszakiBakony leggyakoribb békafaja. Ennek ellenére populációja, megfigyelésünk szerint, nem túlságosan népes, mint ahogyan a vizsgált területen egyik fajt sem találtuk nagy számban. Az erdei békát gyűjtöttük területünkön a legmagasabb ponton: 400 m tszf. magasságban, a Farkasgyepű fölötti szanatórium parkerdejében (1966 július 20.). Ez a hely egyúttal a kutatott terület legmagasabban fekvő kétéltű élőhelye. A biotópok közül legszívesebben a nedves réteken, patakvölgyekben tartózkodik, de megtaláltuk a nem túl száraz erdők szélén és tisztásain. Tapasztalatunk szerint az Északi-Bakonyban áprilisban kezdi tevékenységét, amelyet késő őszig folytat. 1966 október 30-án még aktív erdei békákat láttunk. Lárváit inkább a hűvösebb (árnyékosabb) biotópokban találtuk: hegyi mocsárban, lefűződött patakmederben, sekélyvizű tóban. A lárvák júliusban még fejlődésük második szakaszában voltak. A kártékony állatok pusztításával hasznot hajt. 9. Rana esculenta LINNÉ — Kecskebéka. Lelőhelyei : Farkasgyepű : Csurgókút (1966). A kecskebékát az Északi-Bakonyban több helyen megfigyeltük, állóvizekben és nedves réteken. Megfelelő számú kifejlett példányt nem tudtunk gyűjteni, így nem közöljük az átlagos testhosszúságot. Igen falánk állat. Főleg kártékony rovarokból tetemes mennyiséget fogyaszt. Csak a halastavak és méhesek közelében nem kívánatos. REPTILIA — HÜLLŐK 1. Anguis fragilis LINNÉ — Törékeny gyík (13. ábra). Lelőhelyei : Németbánya : Vadász-völgy (1964), Farkasgyepű (1966). Testhossz: 180—218 mm*. Az Alföld peremén, domb- és hegyvidékeinken egyaránt előforduló faj. Ritkán kerül szem elé, mert inkább csak szürkületkor, vagy eső után gyorsan felmelegedő időben mozog. Területünkön a növényzettel gyéren fedett, füves, bokros élőhelyeket (rét, erdőszél) részesíti előnyben, ha azok nem túl nedvesek. Gyakorinak nem mondható, rendkívül hasznos állat. Ennek ellenére úton-útfélen — kígyó formája miatt — irtják. Számuk emiatt nagyon csökken. Nagy mennyiségben csigát, gilisztát, hernyót fogyaszt. Mivel valamennyi, gyűjtött törékeny gyík farka regenerált volt, a teljes bassz, illetőleg: a farok hosisizimérete helyett csak a testhosiszát közöljük. 27 417