A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Wallner Ernő: Alsóörs településtérképe

rovására terjeszkedtek. Egyes szőlő parcellák még 1858-b>an is erdőként szerepelnek. Az 1781. évi urbárium szerint Alsóörsön az egész jobbágytelek 1 hold (1200 öl) belsőségi háztelekből, 20 hold szántóból és 8 kaszás (hold) rétből állt. Egész telkes jobbágy a faluban nem volt. Egy 5/8 telkes, három 4/8-os és tíz 3/8-os volt. Volt még 2/8os és egy 1/8-os is. A 17 jobbágycsalád együtt 6 3/8 egész telek kiterjedésű földje volt, ami 145 és fél hold szántót és 29 és fél hold rétet tett ki. A jobbágyok közül 15-nek a veszprémi káptalan volt a földesura. A szántó-rét dűlőkben fekvő összefüggő, nyomásforgóba bevonható összes terület a 18. század végén mintegy 450—500 holdat tett ki. Ennek harmada jobbágytelki föld volt, míg kétharmadán kisnemesek gazdálkodtak. Legelő a szántó dűlőkben nem volt, az erdőben (erdő szélek, tisztások) legeltettek. A házak számát véve alapul (131) és leszámítva az adózó jobbágyokat és zselléreket (35 ház) legalább 90 nemesi házról tudunk, vagyis ugyanannyi család nem adózott. Nagyjából egyenlő birtokrészesedést feltételezve, egy nemesi családra alig félannyi szántó-rét juthatott, mint amenyit egy 3/8-os jobbágy művelhetett. A 3/8-os telek 8,5 holdat tett ki; a kb. 360 hold nemesi föld 90ed része csak 4 holdat. A kisnemesek birtokrészesedésie azonban a 18. század végén közel sem lehetett egyenlő arányú. Erre mutat, hogy az urbárium szerint több alsóörsi nemesi családnak (Mórotza, Fábján, Miskei, Kállai) belsőségi kuriális fundusán több „szabad meneterű" zsellércsalád lakott, akik az évi robotot nekik teljesítették. Ez valószínűleg túlnyomóan a szőlő megmunkálására szolgált. A házasságok révén elmosódó nemesi különbségek helyébe mindinkább az egyre erősbödő vagyoni, földtulajdoni különbségek léptek. A szőlőművelés Az alsóörsi határban a bortermelés ősi. HOLUB JÓZSEF szerint „a szőlőművelésnek több mint 600 éves múltja volt már hazánk területén, amikor a magyarság itt megjelent." Megemlíti, hogy a veszprémi egyház szőlőbirtokairól készült 1082-i összeírásban (az oklevél a 14. századból való, hamis, de történeti forrásértékkel bír) Palóznak, Csopak, két Örs, stb. szőlői szerepelnek (HOLUB 1960). A 13. századi adatokban Alsóörsön „királynéi vincellérekkel" találkozunk. A szőlőművelés ősi voltára utal a Baláca pusztán feltárt római kori telep, amelynek freskóin szőlőművelési jelenetekben gyönyörködhettünk (VAJKAI 1958). A török idők alatt és után a nemeseknek szűken jutott szántó-rét területet régtől fogva kiegészítette a szőlő. A Balatonra tekintő szőlődűlők összterülete nem volt sokkal kisebb a szántó és rét dűlők együttesénél. A munkaigényes szőlőművelés a mezőgazdasági funkciók között a 18. században első helyen állt, még akkor is, ha a szőlődűlők teljes területe nem jelentett ugyanakkora szőlőterületet, mert a szőlők közé mindenféle kis szántó-kaszáló darabok ékelődtek. A község életében a hegyközségi szervezet fontos szerepet játszott. Jegyzőkönyve 1754-től vezetve ma is megvan a községi tanácsnál. Vezetését 1889ben szűntették meg. A szőlők legnagyobb része „nemesi szabadsággal" bíró volt. Volt olyan szőlő is a nemesek birtokában, amely a veszprémi káptalan „fundusán" volt és a káptalan dézsmája alá tartozott. A jegyzőkönyv mindig feltüntette azt, hogy a szőlő nemesi vagy káptalani dézsma alá tartozó volt-e. A dézsmás és nem dézsmás szőlők térbeli elkülönítésére a jegyzőkönyvi adatok támpontot nem adnak. A jegyzőkönyv eladási bejegyzései csak a szomszédokat, s nem a dűlőket tüntetik fel. Egyik szőlő eladásánál feljegyezték, hogy belőle 11 út (sor) nemesi, viszont 10 út káptalani fundus volt. Utóbbiak is adás-vétel tárgyát képezték, mert 1783-ban a Veszprémben lakó Szabó Sámuel 2 hold szőlőjét, amely a ,,Ns. Káptalan dézsmája alatt vagyon" eladta Miklós alsóörsi ref. prédikátornak. Már ez időben nagy pincék voltak a szőlőben. Egy eladás 15—25 akós hordókkal, pincével együtt szerepel. Vajkai olyan pincét említ, amelynek évszáma 1747 (VAJKAI 1956). A szőlők adás-vétele igen gyakori volt, ami a vagyoni eltolódások egyik fokmérője. A hegyközség tisztségviselői (hegybíró, hegymester, jegyző) elsősorban a nemesek közül kerültek ki, bár találkozunk az esküdtek között olyan nevekkel, akiknek jobbágytelkük volt. A jegyzőkönyvet a káptalan kiküldötte is mindig aláírta. Az alsóörsi hegyközségi szervezet általában olyan volt, mint a Balaton mentén a többi. Fontos feladata volt a birtokok határának kijelölése, a szőlők jó megmunkálásának ellenőrzése. Aki szőlejét elhanyagolta, megbüntették. A szőlők megmunkálásához a birtokosok saját munkaereje általában nem. volt elég. Zsellérek, földnélküliek, csekély földdel bírók napszámmunkát vállaltak a szőlőkben. Kialakult a mezőgazdasági bérmunkából élők rétege. A napszámbért a hegyközség vezetősége állapította meg, ezt a jegyzőkönyvben feljegyezték, betartása kötelező volt. A módosabb szőlőbirtokosok a 18. században is tartottak vincellért. A jegyzőkönyv többek között említést tesz, hogy szitkozódásért a vincellért megbírságolták. 61