A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Marián Miklós–Szabó István: Adatok az Északi-Bakony herpetofaunájához

Jól jellemzi az Északi-Bakony klímáját DARNAYDORNYAY adata: a kukorica Farkasgyepű tengerszint feletti 400 m körüli szántóföldjein csak a melegebb években fizeti ki magát (DARNAY-DORNYAY 1957). A nyáron is tekintélyes csapadékmennyiség és a hűvösebb átlag-hőmérséklet következtében a mészkő-, dolomit-, vagy löszfelszínen egyaránt a szubmontan bükkös (Melico-, ill. Melitti-Fagetum) az uralkodó, amely a déli lejtőket éppúgy borítja, mint az északiakat és nyugaton 200 méterig leereszkedik. Néhol a dolomiton tölgy-bokorerdő (CotinoQuercetum pubescentis) és elegyes karszterdő (Fago-Ornetum) található. A mélyen bevágott völgyekben a magasabb hegyvidékre jellemző gímharasztos szurdokerdő (Phyllitidi-Aceretum) díszlik. A szélesebb völgyek patakjait égerliget (Aegopoő,io-Alnetum) kíséri, amelyhez a hatalmasra megnövő keserűlapu (Petasites hybridi) társul (FEKETE 1964). Uralkodó talajfajták a szürke és barna erdei talaj. # * * Kutatásaink a következő területeket ölelik fel: Kisszépalmapuszta, Kőrishegy keleti lejtője — Bakonykoppány, Huszárokelőpuszta, Gerence-völgye — Bakonybél, Vörös János-séd völgye, Móricháza a Vörös János-séd völgyében — Királykapu — Németbánya: Vadászvölgy — Farkasgyepű: Vas-patak, Kövesd-patak, Bittva-patak völgye, Kustány — Bakonyjákó — Iharkút: Laposaki erdészház — Csehbánya. Élőhelyek Éveken át végzett herpetológiai munkánk során területünkön a kétéltűek és hüllők számos élőhelyét vizsgáltuk meg. Ezeket az alábbi, az Északi-Bakonyra jellemző élőhelytípusokba foglaljuk össze. I. Állandó víziélőhelyek Olyan vizek, amelyek egyetlen évszakban sem száradnak ki. Sekélyvizű tó. — Az Északi-Bakonyra nem jellemző. Keletkezését emberi tevékenységnek köszönheti: régi fürdőmedence a Bittva völgyében, Farkasgyepű közelében. Az aránylag mély (70— 100 cm) betonmedencén keresztül csurdogáló patak egész évben vízzel látja el a hínárral, moszattal teljesen ellepett, szélein elbokrosodott kis tavat. Nagy a jelentősége a környék gőtéi, vizi békái, varangyai szaporodása szempontjából, de még fontosabb, hogy a vízben élő fajok itt egész évben mély állóvizet találnak, ami fennmaradásukat biztosítja. Kiváló táplálkozási területe a vízisiklónak. Árnyékos mocsár. — Szurdokerdőkben a hegytetőről jövő, s metsződésben csurdogáló erek alakítják ki, amelyeknek vize a lejtő kis, lapos teknőjében meggyűlik. Az aljnövényzet tüdőfű (Pulmonaria sp.), salamonpecsét (Polygonatum sp.), a víz közelében csalán (Urtica dioica). A vízben, mely teljesen tiszta, átlátszó, uralkodó a széleslevelű gyékény (Typha latifolia), sás és úszóboglárka (Ranunculus sp.). A felületet apró békalencse (Lemna minor) fedi. Miután a nap nagyobbik felében árnyékban van, sohasem szárad ki. E vizek nemcsak mint optimális kétéltű lelőhelyek jöhetnek számításba, hanem egyik-másik festői szépségével is kitűnik, mint például, a Farkasgyepű és Bakonyjákó között fekvő kis mocsár (1. ábra). 1. Békalencsével borított árnyékos mocsár. Farkasgyepű. — Bufo bufo L. & Rana dalmatina (BON.) biotóp (foto Marián) 1. Schattiger Sumpf bedeckt mit Wasserlinse. Farkasgyepű. — Biotop von Bufo bufo L. und Rana dalmatina (BON.) 1. Shaded marsh covered duckweeds. Farkasgyepű. — Habitat of Bufo bufo L. and Rana dalmatina (BON.) 1. Покрытое ряской тенистое болото. Фаркашдьенщ — Bufo bufo L. Rana dalmatina (BON.) биосреда 410