A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)
Tóth László: Adatok a Balaton-felvidék bogár (Caldoptera) fanuájához
gyarázza azt is, hogy faunaterületünkön elterjedt, de ugyanakkor ritkasága miatt csak mint színező elem jelentkezik. Káptalanfüredi előfordulása mindenesetre új és érdekes adatot jelent a Bakony és ezen belül a Balaton-felvidékre vonatkozóan. Malachius vulneratus AB. A történelmi Magyarország területéről KUTHY (1896) e faj előfordulását nem közölhette, mert csak a Fauna Regni Hungáriáé megjelenése után írták le. REITTER—HEYDEN— WEISE (1906) Dobrudzsából említik. WINKLER (1924—1932) már „Germania, Hungária, Persia" elterjedési adatait közli. KASZAB (1955) a faj pontos leírása mellett areáljául Dél-Európát, Franciaországtól Perzsiáig jelöli meg. Faunaterületünkön, mint írja, ,,az Alföld vizenyős, szikes területein a tavakat szegélyező réteken helyenként közönséges". Ugyanitt utal arra is, hogy a hazai szakirodalomban a M. spinosus ER. fajra vonatkozó alföldi adatok a M. vulneratus AB. fajra értendők, mivel az előbbi csak Erdélyben és a Bánságban fordul elő — bár bizonyító példányunk nincs. (Itt nyilván a KUTHY (1896) által közölt Brassó, Báziás. Herkulesfürdő lelőhelyekre utalt.) A fajt Balatonalmádiban 1963. VI. 15-én a Balaton-parton vízparti növényzetről fűhálózva gyűjtöttem. A tápnövényt utólag megállapítani nem tudtam. Az elterjedési adatok szerint kétségtelenül mediterrán faj. Faunaterületünkben csak a Pannonicum faunakörzetből rendelkeztünk adatokkal. Balatonalmádi előfordulása azt jelenti, hogy eléri a Matricum о t, de hogy ez észak felé az areál határát jelenti-e, csak további kutatásokkal dönthető el. Malachius ambiguus PEYR. A magyar coleopterológiai irodalomban első közlését a Fauna Regni Hungáriáé -ben találjuk, amelyben KUTHY (1896) ABEILLE nyomán (ABEILLE de PERRIN: Catalogus Malachiidarum Europa et Circa. Deutsche Entom. Zeitschr., 1885, p. 262) M. geniculatus var. ambiguus PEYR. néven „Hungária" lelőhellyel közli. Valószínű, hogy a régebbi M. geniculatus GERM.-ra vonatkozó adatok egy része erre az akkor még varietas, ma fajként nyilvántartott bogarunkra vonatkoztak. KASZAB (1955) hazánkban az Alföld és a dombvidék sztyeppnövényzetű helyén elterjedtnek és gyakorinak minősíti. A tág értelemben vett Bakonyból előfordulását nem közölték. Magam Hévíz: 1962. VI. 5. két példányt, Balatonalmádi: 1963. VI. 15-én öt példányt, Nemesvámos: 1963. VI. 14-én egy példányt gyűjtöttem fűhálózva, vízparti rétekről. Elterjedését illetően REITTER—HEYDEN— WEISE (1906), WINKLER (1924—1932) és KASZAB (1955) munkái alapján kelet-mediterrán típusúnak tekinthetjük. Közép-Európa és KözépÁzsia területeire messze benyomult. Valószínűleg euryök faj, amely nálunk a bevándorlást követően megtelepedett, sőt jelentősen elszaporodva ma már talán az alapfauna tagjaként kezelhető. Enoplopus velikensis PILL, et MITTERP. (caraboides PETAGNA; dentipes ROSSI) KUTHY (1896) Acanthopus caraboides PETAGNA néven közli : Nagyvázsony, Hátszeg, Déva, Montes Kerczenses, Nagysink, Szászrégen, Báziás, Orsova, Berszászka, Herkulesfürdő, Rumunyest, Vrdnik, Raduc, Fiume és Carlopago lelőhelyekről. KASZAB (1957) szerint a Dunántúlon nagyon ritka (Keszthelyi-hegység, Balaton-felvidék, Somogyi-dombvidék), míg a Bánságban, Horvátországban „a Balkán-félsziget északi részében gyakori". E tényeket figyelembevéve érthető örömömre szolgált, amikor 1964. VII. 4-én Káptalanfüred környékén Quercetum petraeaecerris társulásban egy kő alatt megtaláltam. Jellegzetes habitusáról azonnal felismertem, elfogásakor halk, különös cirpelő hangot adott, és a Carabusokra emlékeztető illatot éreztem. Rövidesen még egy példányt találtam — ezt hangyák társaságában, láthatólag nem zavartatva egymástól. Több példány ekkor nem került elő. 1964. VIII. 14-én a Koloska-völgy és Veszprémfajsz között ismét 2 példányt találtam, Quercetum petraeae-cerris társulásban, vihartól letört ágdarabok mélyedéseiben meghúzódva. 1965. VIII. 14-én Káptalanfüreden kövek és mohapárnák alatt 10 példányt gyűjtöttem. 1966. VII. 10-én a Recsek-hegyről Balatonfüred felé a Kékkútivölgytől nyugatra ismét Quercetum petraeaecerris társulásban kő alatt egy példányt találtam. Ugyanebben az évben Papp Jenő közölte velem, hogy a Bakonyi Múzeum gyűjteményében is több példányt őriznek: Káptalanfüred: 1964. VII. 16, 2 db; 1965. V. 23, 1 db; VIII. 1—7, 3 db: X. 2 db; 1966. V, 1 db; VII. 2—18. 2 db, leg. NERUZSIL. 359