A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

zös, ha úgytetszik: másodrendű kategóriának tartható megnevezéssel (pl. euráziai fajok). De LATTIN (1967) a magashegységeket és a tundrát „Oreotundral"^nak, a többi területet ,,Arboreal"-nak nevezi a palearktikumban. Az utóbbiról egy nagyon fontos és újszerű faunagenetikai megállapítást tesz, aminek messzemenő állatföldrajzi jelentősége is van : „ ... az Arboreal recens elterjedési központjai azonosak az erdei fauna jégkori refugiumaival" („ .. . die rezenten Ausbreitungszentren des Arboreals sind mit den glazialen Refugialgebieten der Waldfauna identisch") (p. 355). Bármennyire kis terület a Bakony a Palearktikumhoz képest, mégis kimutatható, hogy a megállapítás érvényes a mi tájunkra. A színező elemek első összeállításából is kitűnik, hogy legmagasabb arányszámmal a dél- és délkelet-európai fajok szerepelnek (32 faj — 43%). Az Északi-Bakony kivételével az egész Bakonyra ráüli bélyegét a ,,Dél- és délkelet-európai fajok" alatt felsorolt elemek jelenléte, melyek közül több faj areáljának nyugati-északnyugati határa a Bakonyon keresztül húzódik. A Bakony mint alacsony középhegységi táj felszíni, éghajlati, v í z r a j z i és növényzeti viszonyaival elsősorban a ,,d é 1 i" elemek nagyarányú elterjedését segíti e 1 ő. E tekintetben (a geomorfológiai értelemben vett) Balaton-felvidék, Tapolcai-medence, Keszthelyi-hegység déli negyede és a Déli-Bakony tűnik ki. Az is igaz, hogy az ember tájalakító munkája csak előmozdította a déli elemek megtelepedését — de feltehetően az eredeti természetes viszonyok közt kialakult arányszámot nem befolyásolta tetemesen. Ennyiben tehát az embernek volt és van hatása a színező elemek összetételére. — Faunagenetikai szempontból a magas arányszám azt sejteti, hogy a jégkorszakot követő 10—12 ezer évben (tehát a földtörténet legutóbbi évezredeiben) leginkább a „déli" elemek hatolnak be a Kárpát-medence sík- és középhegyvidékeire, így a Bakonyba is. A színező elemek jellemzésekor mindig igyekeztünk rámutatni olyan elterjedési és ökológiai sajátosságokra, melyek a faj természetes megtelepedésére utalnak az időben. A jégkort követően a mogyorókor végén, az atlantikus-korban klíma-optimum alakúd t ki, amikor a különböző tölgyesek váltak általánossá. A növényzettel együtt hatoltak be az állatok is, tehát joggal tehetjük erre az időre a „déli" elemek megjelenését a Dunántúli Középhegység nyugati szárnyán, a Bakonyban. Nagyon valószínű, hogy ha egyszer elkészül a Bakony faunájának az analízise, akkor (legalábbis megközelítően) marad a most kapott %-os arányszám, megerősítve a faunagenetikai közelmúltat. Másik két jelentős faunaelem az „euráziai fajok" és „európai fajok" néven összevont csoport. Az előbbiek száma 17 (23%), az utóbbiaké pedig 23 (30%). Ide soroltuk az egyetlen igazi euráziai fajtól kezdve a közép-európai fajokig valamennyi színező elemet, melyeknek az areálja rendkívül változatos. Közülük több boreo-alpin vagy csak montán eltérj edésű. A Bakony résztájai közül az Északi-Bakony tűnik ki a montán elemek magas arányszámával. Korai lenne ennek okát behatóan vizsgálni, hiszen az Északi-Bakonyban uralkodó környezeti tényezők és az állatfajok közötti kölcsönhatást alig-alig ismerjük. Általánosságban tudjuk, hogy szinte valamennyi éghajlati jellemző makroklimatikus méretben (csapadék, evapotranspiráció, hőmérséklet, egyes középhőmérsékleti értékek eloszlása) éppen az Északi-Bakonyban közelíti meg leginkább a magashegységek alsó részeiben tapasztalható viszonyokat. Geomorfológiai tekintetben hasonló megállapítást kell tennünk, gondoljunk az átlagos tengerszintfeletti magasságra, a felszíni és vegetációs viszonyokra, melyek nagy mértékben elősegítik az előbb említett éghajlati jelenségek ^montán" alakulását. Első megközelítésben ennyit mondhatunk el erről a kérdésről, és — mint már említettük — egy jövőbeni faunaanalízis bizonyára megerősíti állításunkat, kiegészítve esetleg e környezeti tényezők részletekbemenő vizsgálatával. A közép-európai alpesi fajok elterjedési központja az Alpok és innen sugárzanak ki szomszédos területekre, mint pl. a Dunántúl, vagy a Kárpátok. Ebbe a csoportba 2 színező elem tartozik (4%), mindkettő igen jellegzetes faja a Bakonynak. Amit még el lehet mondani róluk, csak ismétlés lenne, ezért hivatkozunk a rendszertani részben elmondottakra. A Bakony állatföldrajzi felosztása Ebben a fejezetben érkeztünk el egész tanulmányunk legfontosabb mondanivalójához. Amit az előzőekben előadtunk a Bakony állatvilágáról, azt most szintézisben kívánjuk látni. A zoogeográfiai szintézis egyik megjelenítési eszköze a tár294