A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

ben 1946—1965 folyamán (TAPFER 1. с). Sajnos mindhárom helyen éppen az utóbbi években nagyon megzavarták fészkelését (oktalan tojás-kiszedés, fióka-elrablás, stb.). „Ennek az ősi magyar sólyoimnak a védelmére kíméletet, csendet, a sziklamászás kerülését kell tehát kérnünk a természetvédelem nevében. Nyugat felé hazánk az utolsó rendszeres költőterülete, ezen belül pedig éppen a Bakony tekinthető a legnyugatibb rendszeres kerecsen-előfordulásnak, állandó fészkelőhelyen. A jelen időpontban (1965-ben, Papp) becslésem szerint mintegy 3—4 kerecisenpár van a Keleti-Bakony területén és legalább 8—10 kerecsenpár az egész Bakonyban (a Bakony területén magam eddig összesen 8 kerecsenfészkelőhelyet kutattam fel: ebből hetet sziklán, egyet fán)" (TAPFER 1. с). 3. А 18 kötetes magyar BREHM-sorozat madártani része szerint költött a keszthelyi (gyenesdiási) Csókakő mészszirtjén és a badacsonyi bazaltoszlopokon. Muscicapa parva parva BECHST. (Aves: Muscicapldae). — A kis légykapó bakonyi, éspedig vállusi (Keszthelyi-hegység) fészkelését először CHERNÉL I. állítatta határozottan (1899:534). Ujabban FARKAS közölt (1956:26) biztos megfigyelést az isztiméri (várpalotai) Baroik-völgyből (1955-ben). Fiatal példányok észlelése miatt pedig valószínűleg költött (ugyancsak 1955-ben) a bodajki Gaja-szurdokban, Úrkút környékén, a bakonykoppányi Gerence-völgyben, a zirci Cuha-völgyben és Gézaháza környékén (FARKAS 1. c). „Magyarországon csak helyenként fordul elő, és sehol sem gyakori. Domb- és hegyvidékeink bükköseiben akadhatunk rá leginkább" (HORVÁTH, in BÁLDY—FARKAS—HORVÁTH— KÉVE—PÁTKAI—SZIJJ—VERTSE 1958:10:79). Különben fészkelési areálja felöleli Közép-Európát, Észak-Európa keleti részét, továbbá Ázsiát egészen a Himalájáig és Nyugat-Szibériáig. Legnyugatabbra Ausztriában fészkel amely előfordulást éppen Magyarországon, és így a Bakonyon keresztül éri el, tehát hazánk beleesik areáljának nyugati határába. Bakonyi fészkelésének részletes feltárása megalapozottabbá fogja tenni, hogy a Bakony ornis-ában euro-szibériai elem van jelen. Regulus regulus regulus L. (Aves: Regulidae). — A királyka hazai fészkelését HORVÁTH L. fedezte fel éppen az északi-bakonyi, Vinyesándormajortól DNy-ra levő Hódosér-völgyében. Szerencsés helyszíni megfigyelés alapján a völgy ültetett lucosában akadt rá egy pár fészkére 1954 június elején. Bár hazai fészkelését HORVÁTH bebizonyította, maga a felfedező sem tartja állandó fészkelő madarunknak. Hűvösre forduló időjárási anomália késztetheti a királykát arra, hogy nálunk is fészkeljen (HORVÁTH 1955:49—53). Areálja majdnem az egész palearktikumra kiterjed. Közép-Európában a magashegységeik (Alpok, Kárpátok) fenyveseiben feltehetően gyakori fészkelő, rejtett életmódja miatt azonban ezt nehezen lehet bizonyítani. Annak ellenére, hogy a királyka nem fészkel nálunk, (ill. a Bakonyban) rendszeresen, állatföldrajzi szempontból mégis van jelentősége. Mint a lucosok lakója magashegyvidéki környezetet igényel. Bakonyi (időszakos) megjelenése megerősíti azt a felfogásunkat, hogy az Északi-Bakonyban uralkodnak leginkább olyan vegetációs, mikro- és mezoiklímatikusi, stb. viszonyok, melyek még egy magashegyvidéki madárfaj számára is lehetővé teszik legfontosabb élettevékenysége, a tavaszi—koranyári költési idényben való fennmaradását. Nyctalus leisleri (KUHL.) Mammalia: Chiroptera). — A szőröskarú denevér majdnem az egész palearktikum északi felében elterjedt. Európában a Pireneusok-Alpok-Kárpátoktól délre ritka. Hazánkban szórványosan ismerjük, TOPÁL (1954:476—477) összesen 7 lelőhelyét sorolta fel (1/2: Somorja — H/1: Tihany — II/2: Cserhátszentiván, Bükk-hegység: ládi és szomorúi rakodó — IH/1: Oravic — VI/2: Szentgotthárd). A Bakonyban két helyen találták: Tihany (Balaton-felvidék) és Ugod: Hubertlak (Északi-Bakony). Az utóbbi helyen TOPÁL GY. gyűjtött több példányt 1964 június 8—10-én. Mindkét bakonyi lelőhely a faj kárpát-medencei előfordulásának legdélibb határába esik. Magashegységekben felhatol a hóhatárig. Sík-, domb- és középhegyvidékeken él, de inkább csak a magashegységek szomszédságában, illetve ott, ahol öreg erdőségre talál. Általában ragaszkodik az összefüggő, nagy erdőkhöz, ahol társasán üti fel tanyáját odvas fákban, erdei házak rejtett zugaiban, stb. Alkonyatkor nagyon korán megjelenik, rendkívül gyorsan repül és ügyesen fogja el zsákmányát. A szőröskarú denevér a Bakony gerinces faunájának jelleget adó magashegységi, palearktikus színező eleme. A színező elemek megoszlása a Bakony állatvilágában A tanulmány címében szándékosan használtuk a „viszonyai" kifejezést az „alapvetés" helyett, mivel hangsúlyozni kívánjuk, hogy nagyon messze vagyunk még a Bakony állatvilágának (faunájának) beható ismeretétől. Az „alapvetés" egy teljességre törekvő monografikus feldolgozást sejtet, ezzel szemben tanulmányunk nem ilyen felfogásban készült. Haladunk a bakonyi fauna kikutatottsága felé, de még messze vagyunk úticélunktól. Pihenésképp megálltunk és visszatekintettünk a megtett útra. Hogy útieredményeinket jól ismerjük, azért áttekintjük és tudatosítjuk őket, majd haladunk tovább. Képletesen beszélve a bakonyi faunisztikai-állatföldrajzi tudásunk mai állásáról, a „viszonyai" szóval ezt kívánjuk kifejezni. A jelen zoogeográfiai megfontolások „tárgyai" azok a fajok, melyeket az előző fejezetben rendszertani sorrendben jellemeztünk. Ezek zömében az esetenkénti, kis hányadukban pedig az utóbbi évtized rendszeres gyűjtéseinek az eredményei. A 88 faj közül 73 alkalmas arra, hogy mint színező elemet kezeljük. A megmaradt 15 faj pedig mint „ritka" faj szerepel összeállításiunkban, mivel elsősorban elterjedési területükről hézagosak ismereteink. 19* 291