A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

Eupithecia intricata Z. (ssp. n. KOVÁCS L. szíves szóbeli iközlése) (Geometridae). — Észak-, közép-európai és közép-ázsiai faj. Európában a magashegyvidékek lakója. A Kárpát-medencében összesen 4 lelőhelyről került elő : II/l : Fenyőfő — III/l : Eperjes — IV: Mehádia — VI/2: Darány. Két hazai lelőhelyét (Fenyőfő és Darány) csak 1956-ban fedezték fel. Mind Fenyőfőn (1956 május 12 és 27, Festuco-Pinetum, 1—1 hím), mind Darányban, ősfenyvesben gyűjtötték. „Úgy látszik..., hogy nálunk a ssp. arceuthata — ssp. п., bejegyzés tőlem — a pleisztocén kodból eredő növénytársulásokban fennmaradt reliktumfiaj" (KOVÁCS L. 1956:129). „Jégkorszak utáni reilifktuim-fajnak kell tartanunk .. . Tápnövónye a boróka, mely Fenyőfőn nagy mennyiségben él, sőt táj képileg Ls jelentős, az atlanti fenyéreik hangulatát idéző megjelenésével" (TALLÓS 1958:453). Feltehetően ez a hazánkban ritka törpearaszoló a Bakonynak csak azon a kevés helyén él meg (pl. Uzsa), ahol tápnövénye, a boróka, természetesen tenyészik nagy tömegben. De ellenkező esetben is (ha csak a fenyőfői ősfenyvesben él) jelentős montán, talán az atlanti ikuis 'korból megmaradt színező elemünk. Hemiptera — Poloskák A poloskákat csak az elmúlt évtizedben gyűjtötték rendszeresen a Bakonyban, meghatározásuk és feldolgozásuk azonban még nem kezdődött el. Valamennyi ismertetett színező elemet HALÁSZFY (1953, 1954, 1959) irodalmi közléseiből vettük át. A színező elemek elterjedési típusa mediterrán és pantomediterrán, tehát általában délkelet-európai. Ebből azonban még nem szabad azt következtetni, hogy a bakonyi poloskafajok között nincs atlantikus, közép-európai (magas-)hegységi, vagy akár boreo-alpesi elem. Az egyoldalúság oka abban keresendő, hogy az a kevés poloska-anyag, amit vidékünkön gyűjtöttek, majdnem kizárólag a Balaton-felvidékről, ill. a Keszthelyi-hegység balaton-menti déli lejtőiről való, ahol közismerten sok a „déli" elem. Más rovarcsoportokhoz hasonlóan a poloskák közt is lesznek olyan fajok, melyek elterjedési típusa elüt a most megismertektől. Geotomus punctulatus COSTA (Cydnidae). — Atlanto-mediterrán faj, a Mediteráneumban gyakori, az atlantikus területen pedig (pl. Franciaországbain) szórványos. Németországban nem fordul elő (WAGNER 1966:28—29). Homokos, laza talajú vidéken él. Hazánkban eddig összesen 4 lelőhelyen gyűjtötték (1/1 : Kecskemét — II/l : Balatonederics, Gyenesdiás — VI/2: Vörs). Mindkét bakonyi lelőhely a Keszthelyi-hegység déli (balatoni) lejtőjén van, ahol a század elején találták. Balatonedericsen 10 példányt (5 nőstény & 5 hím) GYÖRFFY J., Gyenesdiáson pedig 1 hímet 1912-ben HORVÁTH G. gyűjtött (a példányokat a budapesti Természettudományi Múzeum őrzi). Valószínűleg a Bakony más részén (Tapolcai-medence, Balaton-felvidék) is elő fog kerülni ez a faj (HALÁSZFY 1959:7). Sehirus ovatus H.—SCH. (Cydnidae). — Pontomeditenrán faj, mely Dél-Európában (Balkán-félsziget, Olaszország) gyakori, míg máshol — így pl. a Kárpát-medencében — csak szórványosan fordul elő. Az utóbbi faunaterületről összesen 11 (Magyarországon 9) lelőhelyről ismerjük. Ezek megoszlása a következő: Pannonicuim 6 (1/1: 3, 1/2: 3), Matricum 3 (II/l: Tihany, Buda: Várhegy, H/2: 1), Carpathiicum 1 (III/5) ós Illyrieuim 1 (VI/2). Nyugat felé a Bécsi-medencéig hatol, Németországban hiányzik. Száraz, homokos vidékeken él (HALÁSZFY 1954: 110, 1959:10; WAGNER 1966:35). Egyetlen bakonyi (balaton-felvidéfci) lelőhelyén, Tihanyban Mihályi gyűjtött 1934 április közepén egy hímet (amit a budapesti Természettudományi Múzeum őriz). Valószínű, hogy erre a pontomediterrán fajra a Bakony más táján (pl. Tapolcai-medence, Keszthelyi-hegység, Déili-Bakony) is rábuklkannaik. Thyreocoris scarabaeoides L. (Cydnidae). — Areálja felöleli majdnem az egész Nyugat-Palearktikumot. A Mediterráneumban közönséges, míg az euroturáni faunavidéken ugyan előfordul sokfelé, de seholsem gyakori. A Kárpát-imedencében a legtöbb lelőhelyről a Painnonicum-ból, és ezen belül is a Duna-Tiszia-iközéről ismerjük (l/l: 17, 1/2: 3). A többi faunakörzetben szórványosan fordul elő, a lelőhelyek megoszlása a következő: Matricum 15 (II/l: 10, H/2: 5), Carpathlcuím 11 (III/l: 6, III/2: 4, III/5: 1), Premoeisicuim 3, Illyricum 5 (VI/2: 4, VI/3: 2) (HALÁSZFY 1955:78—79, WAGNER 1966:30). Á Bakonyban a következő négy helyen gyűjtötték: (Északi-Bakony) Bakonyszentilászló : Hódosér, 1940 május 12, 1 nőstény, leg. Balogh; Zirc környéke, 2 hím, leg. Pável — (Keszthelyi-hegység) Cyenesdiás, 19Í2, 1 hím, leg. Horváth G. — (Balaton-felvidék) Tihany, 1940 május 25, 1 hím & 1 nőstény, leg. Székessy. Valamennyi példányt a budapesti Természettudományi Múzeum őriz. Ökológiájáról a következőket írja HALÁSZFY (1954:409—410): „Tavasszal, kb. május végéig, többnyire egyenként, száraz lomb vagy kövek alatt található. Az új nemzedék júliustól késő őszig gyűjthető, gyökerek között, fűféléken, bokrok tövéiben. Legjobban a Ranunculus-fajokat és a Hypericum perforatum-ot kedveli. Szeptemberben homokba beásva, az erdei fenyők lehullott tűi, száraz moha, lehullott lomb, vagy kőzettörmelék alatt áttételesre készül. .." Mint nyugat-palearktikus, melegkedvelő, hegyvidékeken szórványosan előforduló faj jelentős a Baíkony faunájában. Sciocoris sulcatus FIEB. (Pentatomidae). — Mediterrán faj, mely szórványos előfordulással benyomul az Atlantikumba (pl. Franciaország) ill. a Kárpát-medencébe. Turíkesztánban is megtalálták (WAGNER 1966:52). „...faunaterületünkön nem gyakori; szórványosan fordul elő az Alföld és a Dunántúl egyes hoimoikos, száraz vagy nedves területein. Gyakran tartózkodik levelek alatt vagy növényosomókban" (HALÁSZFY 1959:45). A Pannonicumban (l/l) 9, a Matricumban 6 (II 1 : Gyenesdiás, Budaörs, Pesthidegkút, Tahi és 11/2:3), a Premoesicumban 4 és az Illyricumban (V/2: 1, tehát a Kárpát-medencében összesen 21 lelőhelyről van irodalmi adatunk (HALÁSZFY 1952: 149—150). A Bakonyban 285