A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

pókszabásúak, csigák, gerincesek) találnak otthonra. Ha az itt élő, illetve az ezekben a társulásokban gyűjtött színező elemek ökológiai igényét csoportosítjuk, akkor a táplálékspecialisták száma ugrik ki, és csak másodsorban követik őket a termőül, ill. xerofil, az állandó vizű lápréteken pedig a higrofil fajok. Faunisztikai tekintetben nagyon változatosak a nyílt növénytársulások találkozásai az erdővel, legyen akár bükkös, akár tölgyes. Ezek az ún. ekoton-^ak. A két (vagy több) társulás növényei keskeny sávban keverednek egymással, ami feltűnően sok állatfajt vonz. Sőt vannak olyan állatfajok, melyek majdnem kizárólag itt találják meg életfeltételeiket, vagy legalábbis az ekoton a fő tartózkodási helyük. Számos faunisztikai érdekesség került és még bizonyára fog innen előkerülni. A természetes növénytakaró mellett a mezőgazdaság szántói, gyümölcsösei, szőlői, legelői, stb. megannyi biotóp sok-sok ízeltlábúnak, gerincesnek és más állatnak. A művelt területeket az egykori erdőtől hódította el az ember. Évszázadok óta tartó munkájával gyökeresen megváltoztatta a táj, így az állatvilág képét. Természetátalakítása nyomán önkénytelenül megnyitotta számos állatfajnak az utat, melyek éppen a művelt területekre jellemzőek. Faunisztikai-állatföldrajzi tekintetben ezekkel is kell foglalkozni, alaposan mérlegelve jelentőségüket a fauna öszszetételéban, hiszen természetes betelepedésük közvetve másodlagos, sőt mesterséges környezeti tényezők eredménye. A Kárpát-medence állatföldrajzi kutatásának áttekintése A magyar állatvilág kutatásának első nagy eredménye a kölföldön iiS jól ismert A Magyar Birodalom Állatvilága — Fauna Regni Hungáriáé. A vaskos könyv több részletben jelent meg a századforduló idején. Célja az volt, hogy meglehetős részletességgel leírja az egyes állatcsoportok kutatásának a történetét, katalógusszerűen isimertesse a történelmi Magyarországon előforduló állatfajokat, felsorolja azokat a lelőhelyeket, ahol már gyűjtötték az egyes fajokat, továbbá a tárgyalt állatcsoportról teljességre törekvő irodalma összeállítást adjon. A magyar állatvilág megismerésében mérföldkövet jelez a könyv megjelenésének az ideje. Összefoglalta az addigi eredményeiket ós ugyanakkor irányt adott a további kutatásoknak. Bár a könyv töibb mint félévszázaddal ezelőtt jelent meg, mégis hosszú ideig lesz Magyarország és a szomszédos országok, tehát a Kárpát-tmedence állatvilágára vonatkozó vizsgálatok kútfője. A két világháború közti időben folytatódott az ország faunisztiikai-állatföldrajzi kutatása — megfelelően a kialakult politikai helyzetnek. Középhegységeink közül a Bükk-hegység, a Börzsöny, a Kőszegi-hegység és a Mecsek, továbbá a Nagy-Alföld néhány tája (Bátorliget, Duna-Tisza-köze több pontja) állt az érdeklődés előterében. Természetesen a megnevezett tájakon kívül még számos helyen folytak gyűjtések, ezek azonban inkább egy-egy kutató egyéni vállalkozásai voltaik, semmint valamiféle átgondolt faunisztikai munka. A jobbára extenzív kutatások közül kiemelkedik a Kőszegi-hegységben végzett terviszerű és rendszeres munka. Hazáinkban ez volt az első olyan zoológiai vállalkozás, amikor a budapesti egyetemi Állatrendszertani Intézet szervezésiéiben számos kutató a Kőszegi-hegység faunájának megisimeiréséérit majdnem valamennyi állatcsoportra kiterjedő gyűjtést végzett. Az extenzív gyűjtésit felváltotta az intenzív munka, hiszen a kutatók számos biotópon kót-hároim évszakban több éven át sok-isok gyűjtési módszer alkalmazásával igyekeztek teljességre törekvő és a faunisztikai alapvetéshez elegendő zoológiai anyagot összeszedni. Az anyag feldolgozása pedig a maga idejében páratlan volt a magyar zoológiai irodalomban. A munka nyilvánvalóan az intézet vezetőjétől, Dudich Endre professzortól még 1928-foiain közzétett, alaposan átgondolt zoogeográfiai program megvalósításának első lépése volt. Bármilyen célkitűzéssel folytak ebben az időben a zoológiai kutatások, mindenképpen előbbrevitték hazánk faunisztikai és ezen túlmenően állatföldrajzi megismerését. Számos állatcsoportról tetemes elterjedési, ökológiai és egyéb adat halmozódott fel, melynek alapján lehetőség nyílt ezek értelmezésére. A legjobban megismert állatcsoportok alkalmasnak bizonyultak arra, hogy jellemezni lehessen a Kárpát-medencét állatföldrajzi szempontból. A z 1920 - a s é s 1930 - a s évek magyar állattani irodalmában kiemelkedő hely illeti meg azokat a tanulmányokat, melyek egy-egy állatcsoport alapján a középdunai faunakerületet vagy ismertebb földrajzi nevén: a Kárpát-medencét jól jellemző faunakörzetekre és fauna j árasokra osztotta fel. Három évtizedes távlatban és az azóta megismert adatok és jelenségek alapján a szóbanforgó tanulmányok közül jelentőségre nézve kiemelkedik SOÓS LAJOS (1934, 1943), KOLOSVÁRY GÁBOR (1936), KASZAB ZOLTÁN (1938) és MÓCZÁR LÁSZLÓ (1939) munkája. SOÓS a puhatestű fauna elemzésével, az egyes fajok elterjedésének és ökológiai igényének az áttekintésével három „állatföldrajzi tartományra" osztotta fel a Kárpát-medencét. A három tartomány (amely elnevezés azonos a ma 263