A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)
Beszteri Béláné: A tanácsok államhatalmi tevékenysége, tömegkapcsolataik alakulása Veszprém megyében (1954. november–1957. június)
A javaslatok száma 1955-ös adat hiányában (együttesen szerepel a panasszal) nem hasonlítható össze az 1956. I. félévivel. Az összehasonlításra némi lehetőséget nyújt annak vizsgálata, hogy az 1956. 1. félévi beszámolókon hány hozzászólás hangzott el — természetesen beszámítva itt azt, hogy ezek egy része sem javaslatot, sem panaszt nem tartalmazott. Az egy beszámolóra eső hozzászólások átlaga tanácsszintenként a következő : megyei tanácstagi beszámolók 3,8 járási tanácstagi beszámolók 2,8 városi tanácstagi beszámolók 2,5 községi tanácstagi beszámolók 1,6 Összes: 1,7 A fenti adatokból — a megyei tanácsi beszámolókat kivéve — levonható az a következtetés, hogy 1956. 1. félévében a tanácstagi beszámolókon az előző félévihez képest nőtt az aktivitás. Bár az is megállapítható, hogy a hozzászólók részéről nagyobb számban hangzott el egyéni panasz, mint javaslat. Különösen a magasabb szintű tanácsok tagjai felé hangzott el sok egyéni probléma. Bár viszonylag szerény számot jelentenek az elhangzott javaslatok, sok hasznos volt közöttük. Sok közülük különösebb anyagi befektetést nem igényelt (pl. autóbuszmegálló stb.), de sok dolgozó életét tette kényelmesebbé. A tanács tekintélye, tömegkapcsolatai alakulása szempontjából nem lebecsülendő, hogy az 1955. II. félévi beszámolók javaslataiból 357-t 1956 elejére már megvalósítottak. Az 1956. I. féléviekből pedig a megfelelő tanácsok 545 megvalósítását fogadták el. A javaslatoknál, amikor a számszerű eredményeket értékeljük, azt is figyelembe kell még venni, hogy ezek megtételére is csak az egyik lehetőséget biztosítják a tanácstagi beszámolók. Hogy mennyire így van ez, azt egyetlen példa is illusztrálja. Csak az 1956. II. negyedévi tanácstagi fogadóórákon 537 javaslat hangzott el, tehát közel annyi, mint a beszámolókon. 66 Összességében tehát szép eredményekkel zárható az 1955—56-os tanácstagi beszámolók mérlege. Jelzik e feladat nagyobb mérvű szorgalmazását, mint ahogy az az első tanácsciklusban történt (ott félévenként átlag 2700—2800 beszámolót tartottak). Témájukban is a dolgozók mindennapi szükségletei jobb felmérésére és kielégítésére irányultak. Jó hatással voltak a tanácsülések aktivitására is, ahol a beszámolókon elhangzott észrevételek következtében is megnőtt a tanácstagok javaslatainak száma. A beszámolók mellett fontos eszköz a tanácstag és választói közti kapcsolat szorosra fűzésére a fogadóórák tartása. Itt — méginkább mint a beszámolóknál — felvetődik, hogy a sajátos községi viszonyok a kapcsolattartás sokkal rugalmasabb formáit teszik lehetővé és szükségessé. Nem helyes tehát a községi tanácstagok fogadóóráinak külön kijelölt időpontban való tartása. A választók és a tanácstag kapcsolata gyakran a mindennapi munkatevékenység során is jelentkezik. Másrészt már ekkor egyre több tanácstag családlátogatások formájában maga is megkereste választóit. Természetesen a többi tanácsszintre ez a gyakorlat nem általánosítható. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően a községekben sokszor nem is ütemeztek fogadóórákat, illetve ha a tanácstag családlátogatáson, vagy bármilyen formában egyéni panaszt jegyzett fel, azt is fogadóórának tekintették. Mindezt adatok sora támasztja alá. Például Tótvázsonyban — de más községeket is említhetnénk — 21 tanácstagot 91 választó keresett fel problémáival fogadóórák szervezésétől függetlenül. 67 A községi fogadóórák általános eredményeit tükröző statisztikák adatai mindenféle egyéni panaszfelvételt tartalmaznak. Ennek ellenére számuk alacsony 1955. III. negyedévében például hónapokra bontva átlag a tanácstagok 19,3 %-a tett eleget ilyen jellegű kötelezettségének és egy-egy alkalommal 3—4 panaszossal talákoztak. 1956-ban, azonban a munkába már a tanácstagok 25—30 %-a bekapcsolódott. A panaszok száma kb. az 1955. évi aránynak felelt meg. Ezek az adatok részben arra utalnak, hogy községi szinten a fogadóórák tartását előírni nem helyes, mivel választók és tanácstag kapcsolata nap mint nap megvalósul. Másrészt sokszor maguk a választók biztosabbnak látják ügyük elintézését, ha ezzel magasabb szintű tanács tagjához vagy a végrehajtó bizottsághoz illetve a szakigazgatási apparátushoz fordulnak. Például 1955. februárban a megyei tanácstagok fogadóóráikon 9—lOpanaszost hallgattak meg, a járási tanácstagok4—5-öt. Ez a szám a későbbiekben mindkét szintnél erősen csökkent. Ez elsősorban azzal függ össze, hogy a tanácstag sokszor tehetetlennek bizonyult jogos panasz elintézésére is. Az ilyen kedvezőtlen jelenségek csökkentésénél a vb és a szakigazgatási apparátus szerepe igen jelentős volt. Ha biztosították a tanácstag által továbbított panaszokra a gyors reagálást, a tanácstagok és a tanács mint hatalmi testület tekintélyét növelték a választók szemében. 68 Szükséges volt azonban a tanácstagok részéről is a választókerületi munka megjavítása. Amíg a községi tanácstagoknál nem helyeselhető a megoldás sablonokba szorítása, a többi tanácsszintnél fontos alkotóeleme a tanácstagi tevékenységnek a fogadóórák tartása. Az eredmények azonban korántsem voltak kielégítőek. Míg 1955 elején a megyei tanácstagok 50—60 %-a, járásiak kb. 50 %-a tartotta meg fogadóóráit, 1956 közepére ez az arány 30% ill. 40% körül volt. Városi tanácstagok esetében erősen hullámzó a kép, a két év átlaga 40—50% körül mozgott. A fogadott panaszosok száma itt volt a legalacsonyabb. 1—1 fogadóórára átlagban 1—2 fő esett. 69 Előfordult az is, hogy a tanácstag fogadóóráján nem jelent meg senki. De nem ez volt az általános. Gyakoribbak ennél az olyan esetek, hogy egyes tanácstagok az egész ciklus időtartama alatt nem keresték fel választókerületüket vagy az utolsó pillanatban küldtek üzenetet — esetleg azt sein — a rájuk várakozó választóknak, hogy nem érnek rá a fogadóórát megtartani. 70 Ez viszont azt mutatja, hogy nem minden tanácstag tartott megfelelő kapcsolatot választóival. Összegezve a fogadóórák tapasztalatait: az első tanácsciklushoz képest jelentős javulás volt tapasztalható 71 , de javítanivaló is akadt még bőven. Egyrészt feladatként jelentkezett a tanácstagok felelősségérzetének növelése, másrészt nagyobb segítséget is kellett adni a tanácstagoknak a választók ügyeinek intézéséhez. A tanácstagi felelősség kérdésével kapcsolatban merül fel az a kérdés is, hogy a szocialista demokratizmus elvei közé tartozik a nép által választott küldöttek visszahívhatósága, ha nem bizonyulnak méltóknak a dolgozók bizalmára. Az 1954-es tanácstörvény a területi választási elvre rátérve elvileg rendezte a tanácstagoknál a visszahívási jogot. A gyakorlatban ezzel kapcsolatban azonban több probléma is jelentkezett. Részben ez a rendezés nem az egyes tanácsszinteknek megfelelően történt. Másrészt a rosszul dolgozó tanácstagot általában nem a választók hívták vissza, hanem a tanácsülés mondatta le, vagy hívta vissza. Ez szükségszerűen következett a kérdés jogi rendezéséből, ami azt segítette, hogy a gyakorlatilag könnyebben kivitelezhető megoldást válasszák. * A tanácstagok egyéni munkája és a tanács mint testület tevékenységének eredményessége, a tanácsok tömegkapcsolatainak kedvező alakulása feltételezi a tanács szoros együttműködését a tömegszervezetekkel, tömegmozgalmakkal. Ez az együttműködés lehetővé teszi a káros rivalizálás, a párhuzamosságok, keresztbeszervezések helyébe az egységes erőkifejtés állítását. Különösen fontos volt a tanács jó együttműködése a Népfronttal, szakszervezettel, MNDSz-el és a DISz-szel. Mennyiben valósult ez meg? Mivel a népfrontmozgalom széles tömegeket fog át, ezért szerepe igen jelentős lehet a tanácsok tömegkapcsolatainak szélesebb alapokra történő helyezésében. A tanácsválasztások lebonyolításán túlmenően feladatkörébe tartozik a tanácsok tevékenységének politikai alátámasztása. Neveli a tömegeket a meggyőzés és felvilágosítás eszközeivel arra, hogy állampolgári kötelezettségeiket betartsák és éljenek azzal a 397
