A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Szij Rezső: Vass Elemér Tihanyban

10. Asztali csendélet. 10. Stilleben auf dem Tisch. 10. Nature morte sur une table. 10. Натюрморт. szintjével mérje önmagát. De behódolásról sohasem volt szó, ezért mondhatta róla Borsos Miklós: ,,A nagy modern franciák szellemét érezzük a magyar festészet erényeivel és sajátosságaival egybeolvadva"

7 Ezért állíthatjuk festészetéről, hogy az egyszerre modern és magyar. Világos értelmi tagolás, racionális könnyedség a tárgyak rendezésében — a színskála végtelen gazdagsága a kifejezésben — megmutatkozik nemcsak a helyi természeti motívumokat feldolgozó képein, hanem az enteriőrökön, a virágcsendéletekben, és portréin is. A cíniákat, íriszeket, rózsákat, tulipánokat, napraforgókat ábrázoló képei csodás és megunhatatlan képei színpompájukkal kora legnagyobb hazai koloristái közé emelik. A sárgák, kékek, az acélszürkék, lilák, zöldek, bíborló pirosak, vörösek járják képein vibráló, ideges táncukat oly karmester irányításával, aki mégis szigorú rendet és fegyelmet parancsol az oldott formák és tobzódó színek alig észrevehető átmeneteibe. Ez a kolorizmus sohasem olyan lírai, mint a Szőnyié, vagy Szentiványié, ezekénél lényegesen határozottabb. Ugyanakkor a művészi szélesívű és meleg emberség is megmutatkozik a képeken, a tárgyakon, amelyeket flúdiumszerűen sugároz be nemes egyéniségéből áradó lelki finomsága. Végeredményben ez kormányozza a színeket, amelyeket néha mintha csak páraszerűen lehelt volna rá a kartonra, nemcsak akkor, amikor a Balaton vizét és légkörét használta fel motívumul a képalkotásra, hanem a virágcsendéleteken, szobajeleneteken is. A színek mindig téralakítóak, az átmenetek mindig érzékenyen előkészítettek, mégha helyenként erős kontrasztokkal lepi is meg a nézőt, mint a Napraforgó-n, amelynek erős sárgája élesen ugrik elő a képmezőből, a háttér hideg színeiből. Noha geometriai formákkal nem kísérletezett, de a Paradicsomos csendélet-Ъеп megmutatta, hogy a kubisztikus elképzelés, a határozott mértani szerkesztés sem idegen tőle, noha ezen a képen is alárendelte a szerkezetet a színek hatalmának. Ugyanez mondható a Táltos kancsó című képvariációra is. A finoman groteszkbe hajló kancsó alatt négyzetes terítő, alatta még nagyobb ugyancsak négyzetes színfolt, mint asztalka, s rajta mintha éppen csak leszállt volna rá, egy leplét ledobott test fehér szépségével maga az uralkodóan kihívó kancsó vonja magára a figyelmet. Ebben a korszakában tudatosan kerülte a súlyos olajfestmény-hatást, ezért festett kartonra s ezért kívánt képeinek paszpartus keretezést, s könnyed léckeretet. Amikor felért a csúcsra — éppoly könnyedén komponált, mint már évtizedekkel ezelőtt is, most azonban bensőségesebbnek érezzük természetlátását, amiben kiállítása egyik ismertetője (Artner Tivadar) hazai sajátosságot látott. — Már utaltam Borsos Miklós idevágó megállapítására s hogy a kör teljes legyen, Dutka Máriára hivatkozom, aki 1957-es kiállításáról ezt írta: „A párizsi iskolában magáévá tett elveket — Braque, Matisse — megtöltötte a magyar színlátás sajátos, tüzesebb ízeivel, érzelmes harmóniáival, kulturált egyéniségének, költői temperamentumának szellemességével."

8 Amilyen jót tett neki valamikor Zebegény, ugyanolyan jól hatott rá utóbb Tihany. Ha beszorult is a végén a szobába, az ablaknyílás által megragadható természetkivágást szerette meg, még érzékenyebben hangolta össze a bársonyos tónusokat. Némelyik képén éppen a tompított megvilágítás folytán a tárgyak is összevontabban mutatkoznak, s ha csupa tónusokkal erőteljesebben élt, akkor sem vesztek párába a tárgyak körvonalai. Művészete 1937-től kezdve mindig elég súlyos volt ahhoz, hogy elkerülje a hangoskodást, sőt, hogy kibírjon bizonyos fokú szemérmes tartózkodást, hogy az igazi mély érzéseket inkább halk módon hozza a műértő tudomására. Tihanyi képein különösen is afestőiség az, ami meglep bennünket az előző korszakéhoz képest. A természet színességének felfedezése, ami csak azért vált lehetségessé, mert színérzékenysége szabadult fel, kapott szárnyakat s képeinek merész színbeli gazdagságát ezért varázsolhatta elő. Ennek a művészetnek a forrását nem könnyű megjelölni, bár másrészről roppant egyszerű feladatnak látszik. Mert egyrészt adva volt hazánk egyik legszebb tájegysége, a Tihanyi félsziget, a Balaton, ennek Bakony alji erdőséggel koszorúzott partja, a partmenti kultúrtáj a maga híres szőlőivel, gyümölcsöseivel. A Tihanyi-félsziget — anélkül, hogy valaki is festőiskolává 381