A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Szij Rezső: Vass Elemér Tihanyban

5. Paradicsomos csendélet. 5. Paradeis-Stilleben. 5. Nature morte aux tomates. 5. Натюрморт с помидорами. mert az ilyen természetű beszélgetések a rádióban azokban a hónapokban egészen újszerűen hatottak. Közben egyre többet foglalkoztatta kiállításának gondolata, sokat vívódott rajta, vajon neki vágjon-e? Magam is erősen biztattam, mert tudtam, hisz sokszor beszélgettünk róla, hogy mennyire szeretett volna megmutatkozni a közönség előtt, bár ugyanakkor nem alaptalanul számolt a visszautasítás eshetőségével is, mivel művei a hivatalos formakultusszal éppen nem voltak azonosíthatók. — Betegsége is egyre súlyosbodott. „Most már nem írok tovább, igen fáradt vagyok. Festettem sötétedésig, — közben állandóan pumpáltam a tonogént magamba, hogy a léghiányt enyhítsem" — írta már 1956. VIII. 15-i levelében. Nyilván ez is arra ösztönözte, hogy ha mégis kínálkozik valami csekély kilátás a kiállításra, megpróbálkozzék vele. Hozzá is fogott az előkészületekhez, a közbejött októberi események s az azt követő súlyos megpróbáltatások azonban a kiállítás gondolatát kútba ejtették. Az évvégi események, a nehéz tél, szinte elviselhetetlenné tették számára az életet, az alkotást nem különben. „Kék vagyok a hidegtől, szenünk nincs, csak egy kis régi szénpor, rossz vérkeringésem még rosszabbítja a dolgot, kijárni nem tudok". — „Betegek vagyunk, — fázunk..." — fejezte be 1956. dec. 13-án kelt levelét. 1957. január 17-i levelében arról értesített, hogy „pár nap óta ismét ágyon kívül", de már februárban ismét a füredi szívkórházban kénytelen magát kezeltetni. Erről március elején értesültem s azonnal írtam neki, bőven beszámolva a képzőművészeti élet híreiről, s a tavaszi tárlat előkészületeiről. Április 6-i válaszában maga is kíváncsian kérdezi, hogy a „piktúrában megengedett szabadabb szeleknek mi lesz a folytatása? Vajon ismét falnak fordíthatom-e legkedvesebb képeimet egy idő múlva, avagy stabilizálódik a mostani jó levegő?" — A kórházi kezelés után egy darabig valamivel jobban ment a festés; született is — mint írta — egy-két „fontosabb kép", de aztán megint „rosszabbul ment a szufla". Betegsége a cor pulmo, azaz a légzőszervi betegséggel együttjáró elégtelen szívműködés, egyre gyilkosabb szándékkal gyötörte. Debrőczy Tibor, a füredi kórház igazgatója naponként látogatott át hozzá, de még így is fölmerül a kérdés, mi tartotta ebben a megtört, szinte megaszalódott testben ébren az életet ? Néhány ember őszinte barátsága, az ebből áradó szeretet, vagy a színek varázsereje, amely képein keresztül tündöklött a mesterre épúgy, mint nemsokára a kiállítás közönségére is ? Mert a betegség elhatalmasodásával párhuzamosan egyre jobban kínozta a kiállítás gondolata, amely ez esetben egy egész életműnek a megkoronázását jelenthetné. A kiállítás 1956 utolsó hónapjaiban lett volna, elmaradt, pedig azév őszén az akkor december 15-re tervezett kiállítására a Szépművészeti Múzeum autója már fel is vitt 15 db berámázott képet — írta még dec. 12-i levelében. 1957 április 6-i levelében konkrét dátumot nem is mert közölni. Különben ez volt utolsó hozzám írt levele. A kiállítás létrejött, s azt a Csók teremben 1957. nov. 2-án, déli 12 órakor nyitotta meg Borsos Miklós, nagyszámú közönség jelenlétében. A kiállítás megnyitása után kb. 120-an gyűltek össze ebéd címén a közeli Belvárosi emeletén, köztük Berény Róbertné, Bernáth Aurél, Borsos Miklós, Debrőczy Tibor, 6. Virágcsendélet. 6. Blumenstilleben. 6. Nature morte aux fleurs. 6. Натюрморт с цветами. 377