A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Sz. Czeglédy Ilona–Ágostházy László: Berhida középkori temploma

г 3 4 5 Till Ezekben mintegy 170 cm széles és 190 cm magas, íves oldalú, átboltozott búvónyílás, azok felett pedig háromszögalakú — nyilván súlycsökkentés érdekében készített — kisebb nyílás van. A harántfalak vastagsága 30 és 38 cm között változik. Súlyukkal a templomhajó boltozatát terhelik: a középső fal a boltozati falpillérek, a két szélső pedig a boltozatsüvegek záradéka fölé esik. A szentélyen is hasonló szerkezeti rendszerrel épült falak tartják a tetőt. Ezek szintén a boltsüvegek záradékain állnak. Az északi és déli fal között épített nagyobb ív támasztja az északkeleti, keleti és délkeleti fal középvonalából induló, bordaszerűen csatlakozó falat. A harántfalak köze ferde síkú, átlagosan 30 cm vastag falazat van építve, a habarcsba rakott cseréphéjazat hordására. Az egész tetőszerkezet könnyű, lyukacsos szerkezetű vulkáni tufából épült. A falazógerendák, zsaluzódeszkák, stb. megmaradt nyomai alapján rekonstruálni lehetett ennek az érdekes tetőszerkezetnek az építési technológiáját is. A hajót és szentélyt lefedő boltozat elkészülte után elször a harántfalakat építették meg, deszka zsaluzattal fogva alá a búvónyílások áthidaló boltozatát. A héjazattartó ferde falazatot állványzatról készítették, melynek gerendafészkei felismerhetőek. Falazása szabadkézből, zsaluzat, mintadeszkázat nélkül történt. A gerincnél a lezárást nagyobbméretű lapos kövekkel készítették. A harántfalak köré a ferde falrészek álboltozatszerűen feszülnek be. — Hasonló rendszerrel épült a torony és a sekrestye tetőszerkezete is, mindkettőnél egy-egy harántfal merevíti a szerkezetet. A sekrestye tetejénél bennmaradó keményfa mintadeszkázatot alkalmaztak héjazattartó falak aláfogására. Ezt ugyanis nem lehetett szabadkézből, belülről építeni: a tető belső tere a ferde fal megépítése után már nem volt megközelíthető. A homlokzatokon végzett kutatások során az alábbiakat állapíthattuk meg: Valamennyi homlokzatfelületen két réteg vakolat található: egy alsó, sima, vékony, mészdús vakolat, a falazat egyenetlenségeit követő felülettel és egy későbbi, erre ráhordott, „höbörcsös" vakolatréteg. Ez utóbbi többszöri ja9. A templom keresztmetszete a tetővel. 9. Querschnitt der Kirche mit dem Dach. 9. Coupe de l'église, avec la toiture. 9. Церковь с крышей. Поперечный разрез. vítgatás nyomait mutatja, főleg az északi homlokzaton, (A második, barokk vakolatréteg felhordásakor nem pikkelyezték fel a középkori, sima vakolatot.) Ily módon alakultak ki a ma is látható homlokzatfelületek, a sarkokon, éleken, nyílások körül sima sávokkal, közöttük pedig „höbörcsös" felülettel. A toronytestet teljes felületén kőporos, dörzsölt új vakolat borítja. Alatta a középkori vakolat nyomát csak a hézagokban találtuk helyenként meg. A helybeliek közlése szerint a korábbi vakolat teljes leverése után felhordott kőporos vakolás 1953-ban (!) készült. Az ablakok bélletét kívülről is megkutatva a belsővel azonos eredményre jutottunk. A délkeleti szentélyablaknál a könyöklőben megtaláltuk az eredeti osztósudár helyét. így a szárkövekben is meglevő nyomokkal összevetve mód nyílt az egyszerű szerkezetű mérmű rekonstruálására. Megvizsgáltuk a sekrestye falazatát, s úgy találtuk, hogy az a templommal egyidőben készült. Ablakának kialakítása, boltozásmódja, valamint bejárati ajtaja kőkeretének elsődleges helyzete is erre utal. A belső falpillérekről — melyek a támpillérekkel tengelybe esnek — bebizonyosodott, hogy azokat falazatbontás árán építették be. Logikusnak látszik az a feltételezés, hogy ugyanekkor, a boltozati oldalnyomás felvétele érdekében készülnek a külső támpillérek, s korábban ilyenek — a szentélyhez hasonlóan — nem tagolták a homlokzatot. A boltozati bordák, a főpárkány is, a falpillérek stílusjegyeivel egyeztethető a támpillérek fedkőtagozata, lábazati átmeneti része is. A támpillérek későbbi építését támasztja alá a régészeti kutatás nyomán feltárt eltérő alapozási magasság is (a pillérek alapja 80 cm—1 m-rel mélyebb!). Az északi és déli támpillér fejezete, lezárása eltérő kialakítású. Az előbbié egybefüggő nagyobb kőlapokból készült, jellegzetesen gótikus (lemez — negyedkorong — félpálca — lemez) tagolású párkány résszel. A délinél több darabból álló, tagolás nélküli lezárást találtunk, melyről a további kutatás során kiderült, hogy másodlagosan felhasznált barokk ablakkeret-kövekből van összeállítva. A méretek és a kőanyag egyeztetése után joggal tételezzük fel, hogy itt az északi oldal ablakainak anyagát építették be. A falazatkutatás eredményei nyomán kirajzolódott a templom építéstörténetének vázlatos képe, az egyes átalakítások egymásutánja. Ezt kiegészítette, részletekig menően tovább érlelte a régészeti kutatás. A régészeti feltárás. A régészeti feltárást azért végeztük el, hogy minél több hiteles adatot nyerjünk a helyreállítás számára. Célunk az eredeti belső és külső középkori szintek megállapítása, az építéstörténet egyes kérdéseinek ez úton való tisztázása volt. A templombelsőben megvizsgáltuk a szintviszonyokat és falak alapozást. Feltártuk a hajó padlószintje alatt mutatkozó sírokat. (10. kép) A templomban több egymás feletti padlószintet figyelhettünk meg. A legfelső ún. kehlheimi lapburkolat 1778-ban készült. (Ekkor épült a peremartoni nagy barokk templom, annak kimaradt építőanyagát használták fel a kistemplomban.) A kehlheimi lapok alatt a hajóban több foltban amorf, nagy lapos kövekből készült burkolatot találtunk. Ez a későközépkori burkolat az előcsarnokban mindmáig fennmaradt. A kőlapok alatt, a hajó és a szentély több pontján is terrazzó-burkolatot, ezalatt pedig döngölt sárga agyagpadló maradványait tártuk fel. A szentély szintjét a XVIII. század vallásháborúi során többször bolygatták. Az 1720—59 évi tanúvallomások alapján tudjuk, hogy oltárkövét a protestánsok kihányatták. A jelenlegi szentélyszint újkori feltöltés, az új oltár állításakor, 1759-ben alakították ki. — (A szentély ma egy éltéglasorral magasabb a hajó szintjénél. Erede222