A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Éri István: A Látrány-rádpusztai templom feltárása és állagmegóvása

készülhetett, mint nem egy esetben a karzalok pillérei, így a kegyúri karzatok meglétét nem okvetlenül és kizárólag kő- vagy téglapillérek bizonyítják. Míg KővágóőrsEcséren találni ilyet, addig a szomszédos Kisgörgicse ugyancsak kicsiny templomában boltív tartotta a karzat terhét. Másutt a hosszfalakban kiképzett gerendalyukak Nnúskodnak a faszerkezetű karzat meglétéről, mint például atagyvázsony-Csepely esetében. Rádpusztán, de Fonyódon is a korai templomokhoz toldott hajórészben előkerült a kegyúri karzat két pillérmaradványa. Fel kell tételeznünk, hogy ez már csak díszesebb, időtállóbb formában ismételte meg a korábbi románkori templomokban kiképzett karzatot, mely fából készülhetett. * * * A fentiek alapján az ívelt szentélyű falusi templomokat olyan, főleg a XI—

XIII. században létrejött építményeknek tarthatjuk, melyek — legalábbis a Dunántúl középső részén — szabad jogállású nemzetségek településein épültek, a környező monostorok mintájára, azok redukált másaként. Datálásuk a legtöbb esetben megelőzheti a szomszédos egyeneszáródású templomokét s azzal is magyarázható, hogy e települések lakosságának anyagi lehetőségei jobbak voltak az egyházi, vagy világi nagybirtokon élőkéhez képest. Ez nemcsak az állandójellegű templomok korábban történt felépítésében, hanem azok díszítésében is megnyilvánulhatott. Kétségtelen, hogy a fenti feltevések bizonyítása, általánosabb érvényű megfogalmazása lényegesen nagyobbszámú objektum elmélyült és sokoldalú vizsgálatát igényli. Falusi, románkori templomaink építéstörténeti vizsgálatánál ezek a módszerek egyre inkább nélkülözhetetlenek, ha az eddigi stereotíp XII— XIII. századi kormeghatározások finomítására törekszünk. V. A templomrom helyreállítását — mint említettük — Cseh István tervei, műleírása alapján végezték. A fal1 Gerecze P. éppen csak megemlíti: Magyarország műemlékei II. 726., Bp. 1906.; Békefi R.: A Balaton környékének egyházai és várai. Bp. 1907. 108. 25—26. kép.; L. még Ganthon I.: Magyarország művészeti emlékei. I. Bp. 1959. 182. 2 Dornyay В.—Vigyázó J.: A Balaton és környéke. Bp. 1934. 332.; Radnóti A. —Gerő JL.: A Balaton régészeti és történeti emlékei. Bp. 1952. 91.; Entz G.—Gerő L.: A Balaton környék műemlékei. Bp. 1958. 164. (Utóbbi — tévesen — a vegyes falazatú hajóhoz toldott „hosszhajóbővítés" eredményeként írja le a románkori hajórészt.) 3 A felmérés — Tattay György munkája — eredetije az OMF tervtárában.; Csányi K.: A Balaton környékének középkori templomai. Bp. 1935. 10. 4 Archäologische Forschungen im Jahre 1959. Arch. Ért. 1960. 261.; Az 1959. év régészeti kutatásai. Régészeti Füzetek 13. Bp. 1960. 91—92. — Itt jegyezzük meg, hogy a Somogy megyei lelőhelykataszterek alig ismernek Rád területéről leletet. Mindössze egy 1943-ban itt talált III. Béla éremről tudnak: Kocztur É. : Somogy megye régészeti leletkatasztere. Régészeti Füzetek Ser. II. —13. Bp. 1964. 81; I. még Draveczky —Sági-Takáts: A Somogy megyi múzeumok régészeti adattára. Kaposvár, 1964. 13. és az itteni „pálos kolostorról" 32. 5 Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. Bp. 1896 — 1907. II. 70. és 82. e Karácsonyi J. : A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. III. Bp. 1—3.; 1. még Wertner M.: Megjegyzések a „Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig" czímű munkára. Turul XXI. 1903. 125. 7 Csánki D. szerk. : Somogy vármegye. Magyarország Vármegyéi és Városai. Baranyai В.: Somogy vármegye nemes családai. Bp. é.n. 592. 8 Erdélyi L.: A pannonhalmi főapátság története. I. Bp. 1902. 117. 9 Sörös P.: A pannonhalmi főapátság története. II. Bp. 1903. 164. 10 Erdélyi i.m. 785. koronákat letisztításuk után szorított hézagú, vízzáró habarcsba rakott, általában 6—8 cm vastagságú fedőréteggel burkolták. Ettől csak néhány esetben tértek el, amikor értelemszerű kiegészítésre volt szükség. A támpillérek esetében a délnyugati falsarkon álló ép pillér mintájára történt értelemszerű kiegészítés. Az álló falmaradványokat, külső-belső felületüket javított mészhabarcsos telehézagolással konzerválták. A románkori templomhajó és az apszis téglafalazatát több helyen ki kellett egészíteni, így a sekrestyébe vezető ajtó környékén, az ívsoros párkányrészlet alatti alábányászott szakaszon, továbbá az apszis más részein, ahol a falat helyenként a járószintig elhordték. A meglevő falakhoz menetelesen csatlakoztatott kiegészítéseket, illetőleg a sekrestyeajtó körüli nyílás befalazását egy sor, a falsíktól beljebb ugratott tégla csíkja választja el az eredetitől. (12. kép a—b.) A templombelsőben a karzat alatt, a diadalívnél és az apszis előtt nyomokban talált lépcsőket kikefélt murvás betonból képezték ki, ugyanígy egyszerű, tagolásnélküli a sekrestyébe vezető ajtó keretelése is. A karzat támpilléreinek, a diadalív lábazatának és a boltvállaknak értelemszerű kiegészítése és megerősítése történt meg, a románkori hajó későbbi átboltozását a kezdősor kifalazásával érzékeltették. (12 kép с—d.) A sekrestyében a féltető eredeti magasságáig falazták fel a falakat s arra hódfarkú cseréppel borított védőtetőt készítettek. (Jelenleg ezt, az egyetlen zárható helyiséget a kis település halottasházának használják.) A Rád-pusztai templomrom feltárása és konzerválása óta eltelt időben megépített szilárd burkolatú bekötőút ma már könnyen megközelíthetővé teszi a Balaton déli partjának ezt az értékes középkori műemlékét. Remélhetőleg az idegenforgalom ideirányítása megoldja a rom és környéke folyamatos gondozását is, mert enélkül csakhamar újra elborítja a maradványokat a burjánzó növényzet. Éri István 11 Sörös i.h. 12 Csánki i.m. 148.; Sörös i.h. — Itt jegyezzük meg, hogy jószágaik elidegenítésénél a nemzetség tagjai másoknak is adtak el birtokokat, így pl. 1257-ben bizonyos Rád a Tordon levő jószága egyrészét a volt somogymegyei alesperesnek adta el: Karácsonyi i.m. 2. 13 Csánki D.: Magyarország történeti földrajza. II. Bp. 1894. 637. 14 Karácsonyi i.h. 16 Sörös i.m. 358. !" Hazai Okmánytár. II. Győr, 1865. 147-148. 17 Sörös i.m. 165. 18 Sörös i.m. 77. és Erdélyi im.m. 311. skk. 19 Sörös P. — Rezner T.: A pannonhalmi főapátság története. III. Bp. 1905. 285-286. 20 Sörös —Rezner i.m. 187 skk. 21 Molnár Sz.: A pannonhalmi főapátság története. IV. Bp. 1906. 474. 22 Csánki D. szerk.: Somogy vármegye. Magyarország Vármegyéi és városai. Reiszig E.: Somogy vármegye községei. Bp. é.n. 104. 23 U.o. 24 Erdélyi L.: A tihanyi apátság története. I. Bp. 1908. 190. 25 и.о. 191.; 196. 26 U.o. 797.; 816. 27 Csánki i.m. 104. 28

Entz-Gerő: i.m. 24. 29 Koppány T. : A Balaton-Felvidék románkori templomai. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei I. V. p. 1963. 81 — 114. 30 U.o. 85.; 87.; 89.; 90.; 92.; 92-93.; 94-95.; 97.; 105.; 106. 31 Sz. Czeglédy J. — Koppány T.: A balatonfűzfőmámai románkori templomrom. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei II. 1964. 141-160. 32 Kozák K. : A zalaszántói templom feltárása és környékének középkori története. Arch. Ért. 1962. 232-233. Jegyzetek 194