A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Török Gyula: Újabb régészeti feltárások Halimbán

Ujabb régészeti feltárások Halimbán

1 Az egyes nemzetek kialakulását döntő módon befolyásolta az, hogy ősidőktől kezdve laktak-e ugyanazon a területen, vagy jelenlegi hazájukba költözésükkor kiket találtak ott ? Az utóbbi esetben nem volt közömbös tényező az érkező és a helyi lakosok egymáshoz viszonyított száma sem. Magunkra vonatkoztatva: a magyarság abszolút többsége okozta-e a magyar nép megmaradását, nyelvének győzelmét a helyi lakosság nyelve felett, vagy talán ugor-magyar rokonokat is találtak a Kárpátmedence területén, akikkel itt összeolvadhattak?

2 A kérdés tisztázásában az egykorú leírások, a nyelvészek következtetései és más segítségünkre álló tudományos értékű anyag mellett jelentős szerephez jutottak a régészeti feltárások, amelyek a régészet tárgyi anyagán kívül a leghitelesebb embertani anyagot is napvilágra hozták. A honfoglalás korával kapcsolatos kérdések tisztázásában ma előkelő helyet foglalnak el a Veszprém-megyében folyó feltárások. Itt most arról szólunk, amelyik Halimbán a bauxit bányászásával egyszerre indult meg. Az első leletekre 1952-ben Téczeli Béla bányaigazgató figyelt fel, amikor a legelső lejtaknát készítették.

3 1952től—1955-ig a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia együttes támogatásával

4 a különböző korú leletek mellett feltárásra került egy X—

XII. századi köznépi temető, 932 sírral.

5 E munka befejezésekor azonnal felmerült a halimbai avar, VI— IX. századi régészeti és embertani anyag megismerésének szükségessége, hogy összehasonlítást tehessünk a IX. és a X. század fordulójának korábbi és új anyaga között. Ebből ugyanis kitűnhet, hogy a honfoglaláskori köznépi temető csak a helyi, itt talált és legyőzött lakosság temetője-e, vagy megtalálható benne a honfoglalókhoz tartozó új elem és milyen arányban. A X—

XII. századi temető feldolgozása 1960-ig elkészült, majd könyvalakban megjelent.

6 1961-ben megindulhatott a VI—

IX. századi avar temető feltárása is,

7 amely 1965. őszén fejeződött be.

8 Ma már rendelkezünk azokkal a tudományos eszközökkel, amelyek segítségével a VI—

IX. századi temetőből kiválaszthatjuk a IX. századi, tehát a honfoglalást közvetlenül megelőző temetkezéseket. Ezt hasonlíthatjuk össze a halimbai X—

XII. századi temető X. századi, azaz honfoglaláskori részével. Az összehasonlításról itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a két temetőrész között az egyezések ellenére jelentős különbségek is mutatkoznak. A változást jelentő újat a régészeti és embertani anyagban feltétlenül a honfoglalók javára kell írni. A kutatás során az egyik fontos kérdés az volt, hogy vájjon felismerjük-e az avar temető benépesedésének kezdő, folyamatos és záró szakaszait. Erre az alábbiakban kaptuk meg a választ. A halimbai mészkőmedence enyhe lejtésű, déli oldalán terül el az a kis földdarab, amely elég vastag volt ahhoz, hogy az ideérkező avarok temetőjüket 570 után

9 itt nyissák meg. A temető északi és déli szélei felé elvékonyodó föld arra kényszerítette a kis közösséget, hogy halottaikat a VII. század végétől kezdve a temető kevésbé mély talajába helyezzék, vagy pedig temetkezéseikkel másodszor és harmadszor is ugyanarra a középterületre térjenek vissza. Az utóbbi helyen keletkezett rétegződés az avarkori temetők közül a relatív időrend megállapítására a legkedvezőbb példát nyújtotta.

10 Az avarkort felölelő teljes temetkezések leggyakrabban kifosztott sírjai mindig a korai részben vannak. Halimbán is szinte csak ezek estek áldozatul. Közép- és későavarkori rátemetkezések azonban bizonyították, hogy temetőnk a korai avar időben is használatban volt. Nyílhegyek, íj- és tegezborító csontok, néhány nagygömbös ezüst fülbevaló, vaskengyel, egy-egy szemes gyöngy maradt csak ránk a kifosztott, legkorábbi halimbai avar sírokból. A 124. sz. kifosztott sírban például egy kupacba félretolva találtunk rá négy darab háromélű nyílhegyre, két felemás kengyelre és egy kengyelszíj csatra. A vasakra úgy látszik nem tartottak igényt a sírrablók (1. kép.)

11

. Az avarkor régebbi szakszának második generációjában a sírok már kifosztatlanok, mindössze a számunkra becses későbbi rátemetkezések rongálták vagy pusztították el a sírok egy-egy részletét. így a 340—343. sz. sírok közül a 341. számút bolygatták meg a későbbi rátemetkezésekkel (2. kép.), amelyek közül a 341. számú 69