A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Papp Jenő: Természettudományi muezológia és honismeret

mészetvilágának a megismerésére. Ezek a próbálkozások meglehetősen elszigeteltek maradtak, folytatóra nem találtak. Különösen két jelenség hiánya tűnik fel. Laczkó Dezső igen nagy köztiszteletben állt. Mindenki tudta róla, hogy a megye földtörténetének a tudósa. Sok, elsősorban nálánál fiatalabb tisztelője közül azonban mégsem akadt egy sem, aki legalább kedvtelésből gyűjtötte volna rendszeresen a bakonyi föld emlékeit, ismerősei, jóbarátai közül senki sem lépett geológiai tudományos örökébe. Pedig egy hagyományokon alapuló földtörténeti kutatás igen nagy súlyt adhatott volna mind a város, mind a megye tudományos életének, és ezen túlmenően közéletének is. Laczkó Dezső halálát követően bizony az évek múlásával együtt elhalványodott a megye geológiai, és vele együtt természettudományi múzeológiájának jelentősége. Csak az idők változása élesztette fel a hagyományokat, de most már új társadalmi viszonyok között. A másik hiányzó jelenség állattani vonatkozású. Országszerte mind a múltban, mind a jelenben nagy volt az érdeklődés a madarak iránt. Érthető ez, hiszen a madarak életmegnyilvánulásaival lépten-nyomon mindannyian találkozunk. Herman Ottó és baráti köre lankadatlan közéleti működésének egyik igen jelentős eredménye az Ornithológiai Központ megalakítása a múlt század végén, mely később a Madártani Intézet nevet vette fel. Az intézet egyik fő feladatának tekintette, hogy az ornithológiával foglalkozó amatőröket megnyerje a maga számára. Kiadványában, az Aquilaban tekintélyes helyet kapnak az amatőrök. Ha végigböngésszük az Aquila 72 kötetét, akkor egyenesen feltűnő, hogy alig-alig akad veszprémi szerző és nagyon kevés a megyénkre vonatkozó ornithológiai adatközlés, ill. a részletes leírás. Jórészt ez magyarázza a zoológiai körökben közismert tényt, hogy a Bakony madártanilag még ma is ismeretlen. A legutóbbi, 1966-ban megjelent Aquila 172 közleménye közül összesen 2 apró közlemény foglalkozik a Bakony madárvilágával és a szerzők közül csak egy megyénkbeli. Önálló, többoldalas cikkek számát megszámolhatjuk akár a fél kezünkön — mégha egyéb folyóiratot is figyelembe veszünk. így és ennyit írhatunk a megyei ornithológiáról, az állatvilág legnépszerűbb csoportjának veszprémi múltjáról és jelenéről. Különösen fájó ez az állapot, ha körültekintünk közeli és távoli szomszédságunkban. Vasban, Zalában, Győrben, Baranyában, Csongrádban, Biharban és Borsodban az elmúlt évtizedek ornithológiai élete igen élénk, ami ezekben a megyékben a kulturális viszonyok egyik fokmérője lehet. A másik közismert állatcsoportról, a rovarok vitathatatlanul legszebb képviselőiről, a lepkékről pedig csak annyit lehet megemlíteni, hogy tudományos igényességgel sohasem gyűjtötték őket a Bakonyban. Voltak lepkegyűjtők, de ezek a szerény gyűjteményen túl nem emelkedtek még megyei jelentőségre sem. Jóformán minden megyében volt amatőr lepkész, de Veszprém kivétel ez alól. A jövő viszont biztatónak ígérkezik, mivel nagyon komoly lepkészeti munka kezdődött el megyénkben (Papp 1966.) Mind a természettudományi múzeológia, mind a természettudományi honismeret szempontjából inkább kedvezőtlen az a kép, amit Veszprémről írhatunk. A negatívumok helyett azonban helyesebb, ha a meglevő hagyományokat és az érdeklődést domborítjuk ki. A dolgok ily szemléletét egyenesen megkívánja a jelenbe és a jövőbe vetett hitünk : a többi helytörténeti tudománnyal együtt természettudományi vonatkozásban is kiszélesedik a munka megyénkben. Meggyőződéssel állíthatjuk ezt, hiszen szerte a megyében van érdeklődés a természet jelenségei iránt. A helytörténeti kutatás műhelyei, a megyei múzeumok pedig bizakodva várják az érdeklődőket, illetve szívesen állnak ennek a munkának az élére. * Természettudományi vonatkozásban a vidéki múzeumoknak nagyon fontos szerepük van a honismereti mozgalom és a helytörténeti kutatás előmozdításában. Az amatőr és hivatásos honismerők-helytörténészek munkájának elvi és sokszor gyakorlati irányítását és összehangolását a vidéki múzeumok vállalják. Ez egyrészt önként következik az előzőekben elmondottakból. Másrészt a múzeumoknak természetszerűen kell, népművelési-ismeretterjesztő hivatásuknak megfelelően, a birtokukban levő írásos és tárgyi gyűjtemény-anyag rendelkezésre bocsájtásával szolgálni a honismeretet és a helytörténetet. A két fogalom : a honismeret és a helytörténet között éles különbséget nem lehet tenni. Jelen cikkben igazodunk az elmúlt 6—8 év folyamán kikristályosodott felfogáshoz, szemben a „Helytörténet és természettudomány" с cikkemmel (1. az Irodalmat), ahol a honismeret és a helytörténet fogalmát azonosítottam. Ezt a felfogást módosítani kell, mivel a honismeret népművelési-ismeretterjesztő, a helytörténet pedig tudományos igényű fogalom. A honismereti munka a hazafias szellemű nevelést segíti elő azzal, hogy megismerteti az emberekkel szülőföldjük, ill. lakóhelyük természet- és társadalomtörténetét. A helytörténeti munka tudományos igényű kutatási tevékenység, amit hivatásos vagy képzett amatőr kutatók végeznek valamely természeti alapon körülhatárolt táj természettudományi, illetve közigazgatási egység (falu, város stb.) társadalomtudományi szempontból való megismerése, értékelése és publikálása érdekében. Ilyen elvi állásfoglalás alapján beszélünk természettudományi és társadalomtudományi honismeretről, illetve helytörténetről. Természettu' 327