A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Petánovits Katalin. A vörsi bábtáncoltató betlehem

Vörs kis község, fiataljai jól ismerték egymás képességeit, és mindig eszerint válogatták ki a betlehemes résztvevőit. Fiatalemberek szövetkeztek össze, nagyrészt egyívásúak, jóhangúak. ,,A szerepeknél csak az a kikötés, hogy jóhangú legyen a gárda. Ha a pásztorok között akadna is, aki nem tud énekelni, angyal csak jóhangú lehet. Az a fontos, hogy jó áriája legyen". Farkas Vendel éppen emiatt mindig angyal volt, legénykorában is. Sokszor betlehemezett. Csaknem minden fiatalemberre sor került néhányszor, míg megnősült, vagy elkerült a faluból. Miklósics József így emlékezik : „Gyermekkorom óta jártam betlehemezni, mikor leszereltem, az 50-es években, akkor is még. Mindig pásztor vótam, de egyszer beköszöntő, 1954-ben meg angyal". A faluban mindig felnőtt legények jártak, kivéve a háborús esztendőket, mikor az ő hiányukat pótolták a 13—14 éves legénykék. Háború után ismét visszakerült a nagyok kezébe a betlehemezés (18—26 évesig) és ezt mindenki rendjén valónak tartotta. Vörsön leginkább csak egy csoport betlehemes járt, de emlékeznek az idősebbek közül arra is, hogy a 20-as években 2 csoport fogta közre a falut. Az egyik az „Asószeren", a másik a „Fösőszeren" kezdte. A másik csoport is készített betlehemet, de ez a mostani a régibb és szebb. A másik betlehemről már nem tudnak semmit, nem tudják hova lett. A részvételből veszekedés nem szokott lenni. Mert ha valamelyik szereplő megnősült, vagy elkerült a faluból, akkor átvette szerepét a csoport új tagja. Az is előfordult, hogy nem ugyanazt a szerepet kapta meg, mint akinek helyére került, mert általában a beköszöntő és az öreg pásztor mindig idősebb legény volt, az ő helyükre lépett a soronkövetkező legidősebb, a legfiatalabb pedig az első pásztort játszotta. Az angyalok életkora nem számított. Az ilyen alkalmi, karácsonyi együttes összeállása mindig függ a ki nem mondottan, de mégis csak vezetőszerepet játszó egyénektől. Ők beszélték meg karácsony előtt egy-két héttel, hogy kik és hol jöjjenek össze, ki lesz a legalkalmasabb a kimaradt szereplő helyének betöltésére. A nősek csoportját 1963 óta mindig Ifi János szedi össze. Ő vetette fel a gondolatot is. „Csak mondta az idén is: gyertek, mennyünk, várnak bennnünket a faluba, meg köll az a kis pénz is a templomra." Beszélnek a szereplőkkel, kijelölik egyik társuknál — akinél a legalkalmasabb a hely — a próbák helyét, időpontját, esetleg a próbák számát. De ez mindig az újoncok számától függött. Amikor több újonc volt, természetesen több gyakorlatra volt szükség. A kis együttesek nagyjából egykorúak voltak, „együtt legénkettünk, ismertük egymást". Káromkodós, „mocskosszájú" vagy részeges cimborát nem fogadtak maguk közé, mert „az csak a csoport szégyene lett vóna". A most három éve működő nősek csoportjában sincs komolytalan, vagy iszákos egy sem. Különösen fontos ez, mert sok pénzzel bántak, és igen nagy szégyen lett volna rájuk nézve, ha nem tudnak mértéket tartani a kínálgatások során. E követelmények hallgatólagosak, vagyis a közösség egyszerűen be sem veszi, aki az íratlan törvény ellen vét. Természetesen, ha betlehemezés közben kicsit fölöntöttek a garatra, és hangosabbak, pajzánabbak voltak a megszokottnál, senki nem vette zokon tőlük, sőt nevettek rajtuk. De a nősek csoportja ennél is tartózkodóbb. A tekintélyt meg kell őrzini. Miután a csoport összebeszélt, és megállapodott, hogy kinél fognak próbálni, megjelölik az első napot, amikor összejönnek úgy 5—6 óra tájban délután. Farkas Vendel legénykorában, a 30-as évek végén, mindig náluk gyülekezett a társaság karácsony előtt egy héttel, minden este. Ott volt a „bötlehem" is. „Mindig csak hallomásbu tanútuk a szöveget, nem vót sohase leírva. Ahogy mentek a megnősűtek, úgy gyüttek helükbe az ujjak, azok megtanúták tőlünk". „Ágrú ágra, egyikrü a másikra szát" — mondja Ifi János. Nem emlékeznek arra sem, hogy valamikor pap vagy tanító tanította volna őket, illetve elődeiket, pedig nyilvánvaló. írott szöveget nem használnak, mégis az eltérés annyira minimális, hogy lényegében nem is lehet eltérésről beszélni. Egy-egy szócsere csupán. A próbákra sohasem jelmezben mennek, csak a hétköznapi ruhájukban. Utolsó este előfordult, hogy felöltöztek, de nem mindig. A nősember betlehemesck 1963-ban és 1964-ben — mintegy a korábbi szokást folytatva — ismét Farkas Vendeléknél jöttek össze gyakorolni, tanulni, felújítani az elfeledett részeket, mozdulatokat. 1963-ban 4 próbát tartottak. „De nem is nagyon köll próbákat tartani, mer valamennyünk tuggya az összes szerepet, a másikét is, csak eszünkbe köll hozni. Különösen mink, akik régen is sokat bötlehemeztünk, tuggyuk jó a szerepeket". 1964-ben két próbára gyűltek össze, 1965-ben csak egy estérc futotta idejükből. „Pedig ujjonc is vót köztenk, Varga Ferenc. Azér megtanúta az is a szerepét". Az 1965-ös esztendőben Ifi Jánoséknál próbáltak. A gyűjtés megkezdése előtt is tartottak egy próbát, és itt jól megfigyelhettem a gyakorlást, aztán a „vezér" szerepét is. Kétségtelen, hogy a mostani csoportban Farkas Vendel tudja legjobban a szöveget. Apróba úgy folyik, mintha valóban valahol játszanának. A szereplők, míg rájuk nem kerül a sor, kint álldogálnak az előszobában, ahol megbeszélik még a bizonytalan részeket, vagy magukban mondogatják a szerepüket. Farkas Vendel mindenre ügyel. Figyelmezteti a szereplőket, hogy hol, mit, hogyan hangsúlyozzanak, mire ügyeljenek. Pl. „Te Jani, (a Beköszöntő) mindig kihagyod, hogy De nem azért jöttünk, figyelj rá". Vagy a frissen betanított Varga Ferencnek mégegyszer elismétli szerepét, sőt, a biztonság kedvéért a bizonytalanul menő részt egy pa312