A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Szíj Rezső: Úrbéri elkülönítés és tagosítás Inotán(1857–1864)

kelt jobbágyok és zsellérek.

5 Közülük mintegy húszan nem tudtak írni, kezük keresztvonásával jelezték hozzájárulásukat az ezer éves szolgaság eltörlését hivatalosan is igazoló egyezségi okiraton. Két név olvashatatlan. Hazátlan zsellérek, kik semmit sem nyertek a jobbágyfelszabadítással, az aláírók közt nem szerepelnek. Az egyezség jogerőre emelkedésével a jobbágykorszak Inotán is lezárult. Az egyezség jogerőre emelkedéséhez hozzátartozott a királyi megerősítés. Hátra volt ugyan még a végrehajtás, de erre nézve is történt intézkedés. Az alispán 1863. április 28-án, azon év május hó 16. napjára Inotára megidézte az érdekelt feleket. Felolvasták előttük a jóváhagyó ítélőtáblai határozatot s Kiss Dénes mérnök Csépről, Komárom megyéből, hozzáfogott a tagosítás, legelőelkülönítés és faizás szabályozás érdekében szükséges munkálatok elvégzéséhez. Ehhez a fennálló rendelkezések értelmében a jobbágyokat kötelezték a szekeres és kézi napszámos munkaerő biztosítására. Az inotaiak kijelentették, hogy a sorkívüliekkel és a zsellérekkel birtokaik kiadására nézve a működő mérnökkel egyetértésben a méltányosság alapján maguk kívánnak egyezkedni s ennek eredményét az illetékes bírósághoz jóváhagyás végett felterjesztik. Megegyeztek a kiküldött felek abban is, hogy a végrehajtás folyamán szükségessé váló csapásokat 12 öl szélességben, beleértve a mellékárkokat is, a dülőutak két öl, a közlekedési utakat pedig öt ölnyi szélességben jelölik ki. A tagosítást Kiss Dénes mérnök aránylag gyorsan végrehajtotta s az erről szóló községi jelentés térképekkel és telekkönyvekkel együtt 1864. június 20-án jóváhagyás végett el is ment az alispáni hivatalba. Az inotaiak beadványukban sürgetik a jóváhagyást, mert amíg ez meg nem történik, addig a nép nem igen fog a mezei munkához, illetve nem végzi megfelelő gonddal a munkálatokat s ez a jövő évi termésre is hátrányosan hat. Az alispáni hivatal a hitelesítés napjául szeptember 9-ét jelölte meg s Inotára hívta össze az érdekelt feleket, illetve megbízottaikat. Közben ugyanis Zichy Miklós 1864. augusztus 16-án arra kérte az alispáni hivatalt, hogy a hitelesítést az aratási munkálatok után ejtse meg. (Ugyanebben a levélben kéri a Kúti községgel leendő úrbéri rendezés megindítását.) — Hogy a hitelesítés miként történt, arra nézve feljegyzéssel nem rendelkezünk. De 1864. október 31-én az inotai községi elöljáróság a fejérmegyei alispáni hivatalból tizennégy napi használatra kölcsönkéri a tagosításkor készült térképeket és telekkönyvet, hogy a lakosság közt a földekkel kapcsolatban felmerült villongásokat elsimíthassa. Miben állhattak a „villongások", arról forrásaink nem tudósítanak. Viszont valamiről még hírünk van, amiről eddig még nem történt említés. 1873. április 2-án Szőllősy Pál ügyvéd az inota parasztok képviselője, megjelent a székesfehérvári törvényszéken s bejelentette, hogy neki az inotaiak az úrbérrendezésből kifolyólag még mindig tartoznak. Emiatt be akarja őket perelni és evégből szüksége van az iratokból egynek-másnak a kijegyzésére. Az irattárnok, aki átadta az iratcsomót Szőllősynek — amint jelentésében írja — szokása szerint ott állt mellette, hogy azon mód vehesse vissza, ahogy átadta, benne tehát az illető állományilag, sem tartalmilag változást ne tehessen. Csakhogy, amíg Szőllősy nézte az anyagot, egy másik ügyvéd is kért valamit, s míg azt kiszolgálta, Szőllősy az 1862. április 9-i egyezségi irat alá „odacsempészte, mint alperesi ügyvéd" a nevét. Az esetről az irattárnok már másnap hivatalos jelentést írt a törvényszéknek, tudomásulvétel, illetve intézkedés végett, mivel szerinte Szőllősy hivatali visszaélést követett el. A törvényszék május 1-én igazolásra hívta fel az ügyvédet. Ennek július 20-án kelt beadványa szerint aláírása azért maradt el az egyezségiratról, mert az aláírás napján neki máshol kellett megjelennie, amiért is engedélyt kért az eltávozásra s mint igazolja, kapott is a tárgyaláson elnöklő alispántól azzal, hogy az egyezséget később a számára fenntartott helyen aláírhatja. Ennek igazolására Meszlényi Károly akkori alispán saját kezűleg írt igazolását be is terjeszti. Közben Szőllősy hosszabb ideig távol élt Fehérvártól — ennek okát nem említi — bírósági változás is történt s így az ügy kiment az eszéből. Folyó évi április hóban szüksége lévén az úrbéri iratokra, vette észre, hogy aláírása még mindig hiányzik az egyezségről, s ezért „meghatalmazáson alapuló teljes jogosultságánál fogva" a számára fenntartott helyen — mint írja — teljes nyilvánossággal, az irattárban, az irattárnok tollával és téntájával, mint alperesi ügyvéd, aláírta. Szó sincs tehát neve „odacsempészéséről" s ezt a kifejezést az irattárnok részéről „elhamarkodottnak" és „sértőnek" találja. Az ilyesmi akkor bizonyul annak, ha jogosulatlan személy, titokban, körülmények eltagadásával és homályosításával ír alá őt nem illető iratot. Neki jogában állt aláírni annyival is inkább, mert ezzel csak formális hiányt pótolt, az egyezség tartalmában az aláírással semmi módosítást nem idézett elő. A törvényszék nem fogadta el Szőllősy érvelését, mert szerinte az egyezségiratot aláírni a helyszínen, az érdekelt felek jelenlétében, az arra hivatalosan kitűzött időben kellett volna. Szőllősy eljárását a törvényszék „rosszalja" s elrendeli, hogy aláírását az egyezségiratról az irattárnok törölje, ami meg is történt. Nem tudjuk, mi állt ennek az ügynek a hátterében ? Valóban oly halaszthatatlan ügye akadt-e Szőllősynek, ami miatt engedélyt kellett kérnie a távozásra, vagy a gyakorlat volt bizonytalan? — a fennmaradt iratok alapján megállapítani nem lehet. Az mindenesetre ki279