A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Katona Imre: S-betűs herendi porcelánok az Iparművészeti és a Bakonyi Múzeumban

tanúkihallgatási jegyzőkönyvek szerint Stingl már nincs Herenden. Miután az említett litophán-lapok között egy 1843as évszámú is van, érdekes és talán szükséges a litophán-lapok S-betűjének eddigi interpretációival szembenéznünk. Molnár László a tanulmányában sajátosan interpretálja az első és második bisquit-lap ,^"-betűjét. Míg — szerinte — a 42-es szám a gyártás időpontját jelenti, az ,,S"-betű a még Herenden dolgozó Stingl Vince jele.

11 Állítása magyarázataként a következőket olvashatjuk: „Az eddigi kutatások szerint a negyvenes évek elején Stinglin kívül a gyárnak nem volt más, porcelán készítéshez értő alkalmazottja. Mayer, aki szintén ismerte a porcelán készítésének technológiáját, nem valószínű, hogy ebben az időben — 1842 — még Herenden tartózkodik, de ha ott is dolgozik, az „S" jel semmiesetre sem hozható személyével kapcsolatba. Az ,,S" jel elhelyezése az egész gyári jegyben és az a tény, hogy más tárgyakon is előfordul, és más időben is, azt látszik bizonyítani, hogy Stingl személyében nem egyszerű gyári munkásról van szó, hanem a tulajdonossal szorosabb kapcsolatban állóval". Majd így folytatja: „Fischer lépésről- lépésre szerezte meg a herendi gyárat és ugyanilyen módszerekkel számolta fel ott Stingl vezető szerepét. Nincs kizárva, hogy mint csendestárs működött ebben az időben, s mint ilyen került a gyári jegybe neve, vagy a transzparens különleges eljárást igénylő készítésével érdemelte ki e megtisztelő helyet. Bármelyik lehetőséget is fogadjuk el, Stingl érdemeit növeljük vele. Ez az eddig ismert legkésőbbi jel Stingl herendi működésével kapcsolatban".

12 Az 1842-es litophán-lapokon kívül — mint említettük — egy 1843-as transzparens-lap is található az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében, melyen szintén ott van az „S" betű. Ha az eddigi feltételezésnek megfelelően az S-betűt elfogadjuk Stingl jeleként, akkor egyúttal azt is fel kell tételeznünk, hogy Stingl még 1843-ban is Fischer herendi gyárának munkatársa. Az Iparművészeti Múzeum litophánjain kívül van még egy másik korai herendi készítmény is, melyen szintén ott van az „S"-jel. Ez a tárgy a veszprémi Bakonyi Múzeum 54.8.2. leltári számú kannája. A tizenkétszögletű, felfelé szélesedő, majd a nyakrésznél enyhén kihajló edény egyszerű vonalú kiöntője és felül csigavonallal illeszkedő lapos füle töredékes, fedele hiányzik. Díszítése egyszerű, az éleken vékony barna csíkozású, felső zárócsíkja szélesebb. A kanna fenekén a következő jelek olvashatók: „S" „Herend" 831. Az évszámot — noha a közbülső számjegy olvashatatlan — Jviumár 1831-nek olvasta, s magát a tárgyat az első herendi készítménynek tartja. A „Herend" mellett olvasható ,,S"-betűt a Stingl-név kezdőbetűjeként említi, ugyanúgy, mint a múzeum litophánjain. Eszerint a kanna Stingl — betűvel és évszámmal jelzett — hiteles alkotása.

13 A Herend-jegy hasonló betűtípusaival csak 1842-től találkozhatunk, mint ezt Csányi is bizonyítja. A kanna pontos párdarabját a Herendi Porcelángyár Múzeuma őrzi. Ennek fenekén a benyomott Herend jegyen kívül egy „nyílszerű jegyet" és egy l-es számot is találni. Az „1" számnak különösebb jelentőséget nem tulajdoníthatunk, mint annyit, — írja — hogy valószínűleg az edény formájának száma lehetett, de lehet sorozatot jelölő szám is. Semmiesetre sem lehet azonban a korongos száma, mert abban az időben a gyár nem működött nagyobb létszámmal és minden bizonnyal egy öntője volt, aki az edényeket készítette. A jegyben foglalt helye alapján az edény száma lehetett, s mint ilyent, akkor nemcsak az első porcelánt, hanem az első herendi formát üdvözölhetjük ezen kannában". Az „l"-es szám jelentésére még visszatérünk, előbb azonban a „nyílhoz hasonló jegy" jelentésével kell foglalkoznunk. Molnár szerint a jegyben és tulajdonosában Mayer Johann (János) személye lappang, aki Stingl herendi bérlőtársa volt. „Előbb pápai, majd telkibányai foglalkoztatása és működése arra enged következtetni, hogy nemcsak a keménycserép, de a porcelán gyártását is ismerte, ha Herenden nem is sikerült azt olyan magas szinten előállítani mint Telkibányán. Véleményünk szerint — olvashatjuk az említett tanumlmányban — a nyílszerű jegy tulajdonosa tehát Mayer. Ő készítette a szóbanforgó herendi kannát, amely minőségében hasonló a veszprémihez".

14 Ezzel a szerző nemcsak azt véli bizonyítottnak, hogy ez a kanna, ugyanúgy mint veszprémi párdarabja, 1831-ben készült Stingl műhelyében, hanem azt is, hogy készítőjében Johann Mayert üdvözölhetjük. Ezzel szemben, ha a kannák valóban 1831-ben készültek, akkor egyik sem lehet annak a Johann Mayernek a készítménye, aki csak 1839 őszétől bérlőtársa Stingl herendi műhelyének. Továbbá: ha a veszprémi „S" jegyes kanna Stingl készítménye, hogyan lehetséges, hogy a párdarab viszont Mayer alkotása? így joggal merül fel a kérdés, hogy megnyugtató-e a kannák jegyeinek feloldása, a „Herend" melletti állítólagos nyílszerű jegy és az „S"-betű interpretációja? Tekintve, hogy a Herend jelzés hasonló betűtípusaival csak 1842-től találkozhatunk, valamint hogy csak 1839-től folyik Herenden porcelángyártás,

15 első pillanatra 1841 — és nem 1831 — látszik a két kanna reális készítési idejének. A további vizsgálódások azt mutatják, hogy a „nyílszerű jegy" is ugyanúgy betű, mint az S, csak talpszára nem nyomódott kellően a masszába. Ez a betű az S után 5.-ként következő Y. A két betű egymáshoz való közelségéből is bizonyos összefüggésekre következtethetünk. Hangsúlyoznunk kell, hogy Fischer csak bonyolult 250