A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Vajkai Aurél: Emlékezés Sági Jánosra (1874–1938)

Egy múzeum alapításának jogosultságát abban az időben a már meglévő gyűjtött anyag adta meg, tulajdonképpen ez harcolta ki a helyiségeket, a szervezettséget, a hivatalos részről nyújtandó anyagi támogatást, személyzeti létszámot, s így joggal nevezhetjük Sági Jánost a Balatoni Múzeum egyik alapítójának. Gyűjtéséből, úgy látszik, máshová is juttatott, a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárának bejegyzése szerint (1904, 48. sz. akta) „Csere Sági Jánossal, Néprajzi Múzeum", s egy másik feljegyzés: „Sági János 32 db textilt gyűjtött" (247. sz.). Mellesleg nemcsak néprajzi tárgyak gyűjtéséről és ajándékozásáról beszélhetünk, az alábbi Sági Jánosnak címzett levél legalábbis ezt igazolja: „Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya. Nagyságos Uram! Fogadja nagybecsű ajándékáért, mellyel a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárát 35 darab XIX. századi irattal és levéllel gazdagítani szíves volt, leghálásabb köszönetünket. Budapesten, 1930. szept. 30. Kiváló tisztelettel Dr. Czobor Alfréd, vm. főlevéltárnok." A tárgygyűjtésen kívül azonban Sági Jánost a szokás-, hagyományanyag is korán érdekelte. Az Ethnológiai Adattár 15 lapnyi kéziratát őrzi A néprajz apróságai címmel (1905). Ebben népi orvosló adatok, az állattartásra vonatkozó szokások, hiedelmek, a naptári évhez kötött babonák, a kismesterségek társadalmi vonásai stb. vannak feljegyezve. (EA. 5630. 562. lap). A Néprajzi Értesítőben két gondosan megírt tanulmánya is megjelent: Keszthelyi és keszthelyvidéki regösök, betlehemesek, háromkirályjárás és aprószentek (1904, 117—132) és a Dunántúli kékfestés (1905, 117—132.) Hasonló tartalmú ismeretterjesztő cikkeket írt a helyi és más Zala megyei lapokban (Zala megye néprajzi kincsei, A Keszthelyvidéki népéletből). Mint lelkes gyűjtő, külön útmutató könyvet is írt néprajzi gyűjtők számára: Néprajzi kincseink gyűjtése címmel (1905, 1909. 60. 1.). Az 1905-ben megjelent mű nemcsak jó gyűjtőkalauz, ami helyesen jelöli meg a néprajztudomány feladatát és akkori helyzetét Magyarországon, de egyúttal rövid áttekintést ad az egész néprajz tárgyi és szellemi anyagáról. Sági már itt is többször felhívja a figyelmet a társadalmi jelenségekre, vagyis olyan faktorra, amivel annak idején nálunk még kevesen foglalkoztak. — „A néprajzi múzeumokat a kultúrnemzetek legkiválóbb kincsei közé sorozzák. Azokban tükröződik vissza a népek nemzeti életének sajátossága. Az összehordott tárgyak megvilágító sugarakat lövel5. Sági János a harctéren mint közkatona (1916). 5. János Sági als gemeiner Soldat auf dem Feld (1916). 5. János Sági, comme simple soldat, au front (1916) 5. Янош Шаги на фронте в качестве солдата (1916) nek a nemzetek messze múltjára, s társadalmi élet alakulására, a nép életföltételeinek menetére és fejlődésére. A néprajzi tudomány újabb keletű. Nálunk Magyarországban a nagy általánosság nem sokat törődik vele... A nagy közönséget, sőt még a falvaknak, a néprajzi sajátságok eme fészkeinek tanítóit, papjait, gazdatiszti osztályát teljesen hidegen hagyja a néprajzi tudomány fejlődésének ügye. Szinte nem is csoda. Az ethnográfia népszerűsítéséről gondoskodás alig történt... Nálunk a politika foglal el minden utolsó újságsort. A fővárosi múzeumok népszerű előadásait 20—30 sorban említik meg, míg ha valamelyik honatya kurjant egyet-kettőt a parlament czifra tetőzete alatt, hasábokban tárgyalják ezt az egetverő eseményt", — „Mi is az a néprajz, és miért fontos annak a művelése? A néprajz a nép szellemének megnyilatkozását kutatja, a népélet rengeteg alaki- és tárgyi jelenségeivel foglalkozik, búvárkodik, hogy az összehasonlításokkal, az okok és okozati összefüggések kimutatásával az egész emberiség múltjára, a népeknek, habár különböző időkben történt és egymástól független, de bizonyos közös törvényeken alapuló haladására, vagy akár elmaradottságára világot vessen. Szóval megismertesse az emberrel azt, aki őt mindig legjobban érdekelte: magát az embert." Az idézett néhány sor is elárulja, hogy a vidéki