A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Kádár Zoltán: Könyvismertetés. Edit B. Thomas: Römische Villen in Pannonien

maikoriak. Fontos eredmény a balatonfőkajári Diana-kultuszra vonatkozó emlékanyag thrák jellegének hangsúlyozása. A pannóniai római fürdőkre vonatkozó ismereteinket új emlékekkel gazdagította a Szentléleky Tihamér által feltárt balatonfüredi római fürdő (7. kép), míg a bála to ngyöröki fürdő feltárása már 1938-ban megtörtént, első* teljes rekonstrukcióját csak a szóbanforgó műben találhatjuk meg. A csopaki villákkal kapcsolatos újabb kutatásokat betetőzi annak a keleti — a szerző szerint ariánus — kapcsolatokat mutató remekművű márványtálnak rekonstrukciója, amely a pannóniai későrómai művészetet fontos új emlékkel gazdagította (lásd: X. t.). A megerősített, tornyokkal ellátott villatípus jellegzetes példája a Gyulafirátót-Pogánytelek körzetében talált II. sz.-ú építmény (19. kép, rekonstrukció: 20. kép). E helyen különben öt különböző épület került elő, köztük az I. sz.-ú villa építésének két periódusa is megállapítható. Gyulafirá tót-Pogány telekről gazdag helyi kerámiát (Resatus mester készítményeit) és vallástörténetileg is jelentős ólomvotívszobrocskákat tett közzé már korábban is szerzőnk. Különleges helyet foglalnak el a pannóniai későrómai emlékanyagban a Keszthely-fenékpusztai ásatások nyomán feltárt épületek. Az itteni A-B épületkomplexus a legnagyobb méretű pannóniai villák közé tartozik (30. kép), különleges forma az apszisos villaépület (33 — 34. képek), amelyhez a szerző dáciai analógiát idéz, de talán mindezeknél is érdekesebb — építészet- és vallástörténeti szempontból egyaránt — az itteni 4. számú épület: egy villából épített bazilika (35.—36. képek). De az egész pannóniai villa-történet szempontjából a legjelentősebbek a Nemesvámos-balácapusztai villák. A szerző több mint 30 oldalon foglalkozik a II. fejezetben ezeknek a villáknak általános topográfiai és régészeti problémáival, majd a VI. fejezetben a villák festészeti emlékeivel kapcsolatos leglényegesebb stiláris és korhatározási problémákat érinti. A több mint 60 (köztük 15 színes) táblával illusztrált fejtegetések lényeges új módszert jelentenek a széleskörű irodalommal rendelkező Baláca-kutatásban. A világhírű szicíliai későantik villa, a Piazza Armerina-i, körül lefolyt parázs viták világosan megmutatták, hogy egy villa mozaikjainak, festményeinek korhatározását csak akkor oldhatjuk meg a valószínűség szerint exakt módon, ha a teljes emlékanyagkomplexust együttesen tárgyaljuk. Egy villa építési periódusainak sikeres datálása nyújthatja az egyetlen helyes kiindulópontot az épületben talált egyéb művészeti „ingatlan" emlékek időbeli meg376 határozásához. Kitűnő példa erre a Doro Levi által mintaszerűen publikált antiocheiai villa-mozaikok művészettörténeti helyének kérdése is B. Thomas Edit a balácai villaépületek leírása és jellemzése után a belső díszítés stiláris és kronológiai kérdéseivel foglalkozik. Az épületperiódusok, ül. a leletkörülmények alapján a szerző megállapítja, hogy az I. számú épület mozaikjait (47. kép, XXII. t. 1.) az 1—2. század fordulójára kell datálnunk, a két apszis mozaik (20. sz.: XVI. t. és 31. sz.: XXIII — XXV. t.) kétségtelenül a 3. században készült. Arra is rámutat Thomas Edit, hogy a legnagyobb balácai mozaik egy átmeneti típust képvisel, amelynek későbbi, pompás kivitelű példáját a nenningi villa mozaikja mutatja (lásd: 95. o.). Az I. számú főépület falképei a 2. század közepe táján finom, fehéralapos festményekkel gazdagodtak és „legkésőbb ebben az időben kellett a legszebb mozaikpadlózatnak is készülnie". A balácapusztai villa belső díszítésében — hangsúlyozza szerző — a legnagyobb jelentőségű a falfestményeké. Az 1950-ben megnyílt új kiállítás a veszprémi Bakonyi Múzeumban lehetővé tette, hogy a balácai ún. sárgáslila szobáját rekonstruálhassa (XXIX. t.). Az 1958-as rendezés kapcsán újabb lehetőség nyílt további összeállítására. Az I. számú villa falképeinek egy része az épület első periódusában az 1. század 1. harmadában készültek, majd a 2. század közepén kiegészítették őket, de még később, a 3—4. században is alkalmaztak falképeket ebben a villában (97. o.). Figyelembe kell vennünk — figyelmeztet a szerző —, hogy az épület pusztulása és többszörös újjáépítése a falképek relatív és abszolút időrendje szempontjából is nagyon lényeges körülmény. A vörös-fekete alapozású falképek színes motívumait szekko-technikával, sablonok segítségével rakták fel a falakra. A fehéralapozású falképek szintén szekko-technikával készültek, a rajtuk levő jórészt vörösbarna könnyed ecsetkezelésű díszítményeken az alakos ábrázolások uralkodnak (v. ö. XLVIII—LXIX. táblák). A szerző megállapítja, hogy „a mi fehéralapozású falképeink legközelebbi analógiái a pompeji-i falfestmények" (103. o.). További analógiákat mutatnak balácai anyaggal a Vespasianuskori pompeji-i és herculaneumi falképek, míg az ún. szüret-ábrázolás valamivel későbbi és a 2. század közepére datálható. A balácapusztai stukkókkal foglalkozva szerzőnk megállapítja, hogy azok stiláris kapcsolatait nem a pannóniai emlékek közt kell keresnünk, hanem Itáliában. Később megállapítja, hogy a Nemesvámos-Balácapuszta emlékanyagából származó stukkók korát az 1 —2. századra kell tennünk