A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Kiss Ákos: Megjegyzések Tóth Sándor tanulmányához

Megjegyzés Tóth Sándor tanulmányához Fiatal, tanulmányait be sem fejezett muzeológus-gyakornok cikkét olvashattuk a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. kötetében (Tóth Sándor: A veszprémi székesegyház középkori kőfarag ványai). A közlemény hosszabb idő óta elsőízben foglalkozik közelebbről a veszprémi székesegyház kérdéseivel. A közelmúlt feltárásai a templom környékén, és szerencsés újabb leletek módot adtak arra, hogy románkori periódusaira ezúttal újabb világosság derüljön. A dolgozat írója kutató elemzéssel igyekezett meggyőzni a román időszak két egyházáról, a munka e részben örvendetes gyarapodása a veszprémi középkorkutatásnak. A közleményhez azonban több vonatkozásban szeretnők megtenni megjegyzéseinket, amelyek egyrészt a dolgozat egyes megállapításaira, másrészt hangnemére vonatkoznának. A dolgozat a székesegyházból előkerült római kőfaragványokról is szól (124. o.). Közülük a tojássordíszes párkány római mivolta egyelőre problematikus; mindenesetre a középkori kőfaragóművészetekre vonatkozó ismeretek felől közelítve meg a kérdést, csak megfontolt indokolás mellett lenne szabad egy ilyen emléket a vélt románkoriak közül egész határozottsággal a római koriak körébe áthelyezni. Mivel a Balaton-környék római épülettagozatait adó tanulmányon (AÉ 1961) az eddig ismert anyagot teljes egészében igyekezett nyújtani, a tagozat kihagyásával egyszersmind állást foglaltam annak legalábbis vitatható római eredete mellett. Szerző e kérdésben semmilyen megjegyzéssel sem élt, ami azért is szembetűnő, mert a 12. sz. oszlopfőtöredéket (125., 126. képek) viszont feltétlenül románkorinak tartja. Ez pedig inkább volna rómainak tekinthető, mint a pannóniai kőemlékek között társtalanul álló, igen eltérő kivitelű párkány. De legalábbis említést érdemelt volna az a körülmény, hogy a töredék mennyire a honi római teltleveles fejezetek előzményein alapul. A római építészeti gyakorlatiasság egyszerűbb építményeken nem igen alkalmazott kőből készített disztagozatokat, különösen kerülte az ilyen függőpárkányokat (geison). Anélkül, hogy a kérdést ez alkalommal igyekeznők eldönteni, megjegyezzük, hogy Pannónia valamennyi ilyen épületelemét összegyűjtve, a párkányemlékek közül egyet sem ismerünk, amely a részelemeket ennyire torzítva adná. Emellett az eddig ismert párkányok vagy egészen egyszerű, diszítetlenek, csupán profiláltak, vagy pedig több elemsorból összefogott mintázatúak. A románkor Európa-szerte meglehetős hűséggel másolta az egykori provinciák teltleveles korinthosi fejezeteit. A 12. képen közölt fejezettöredék esetében az igen erős római előzmény feltétlenül méltatást érdemelt volna. Ez annál inkább lényeges lenne, mert ezeknek a nem könnyen meghatározható emlékeknek az elhatárolása, amelyet a római oldalról már megkíséreltünk, a középkor felől is kívánatos lenne. A tárgy leírása így szakszerűtlen is ; ezeknek a teltleveles fejezeteknek ma már minden része elnevezéssel bír a szakirodalomban. „Gerezdes motívum", „nyelves levél", stb. feltétlenül elkerülendőek lettek volna. Helyettük telt levél, kaulis, stb. az évtizedek óta elfogadott kifejezések. A 3. sz. oszloptalapzat római mivoltáról a közölt kép alján nem győződhettünk meg, azonban az idevágó irodalom említése, illetve az abban foglaltakkal szembeni állásfoglalás itt is helyénvaló lett volna. A dolgozat végül néhány, a székesegyházzal kapcsolatos reneszánsz követ is érint. Igen erőltetettnek hat a Vetési oszlopfő nyaktagjának az 56 — 59. sz. gótikus töredékekkel történt összevetése, pusztán hornyolataik alapján. A székesegyházból kikerült reneszánsz kazettarészt szerző megjegyzésével szemben (79. j., fotóját közli Kiss Ä.) részletesen ismertettem. A tárgy leírása itt is pontatlan, „háromlevélsoros rozetta", stb. A fennmaradt töredékből még a színezés maradványainak figyelembevételével sem lehet az 373