A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Papp Jenő: Helytörténet és természettudomány

> •éppen a „természetesség". Esetünkben ez azt jelenti, hogy nem szabad ragaszkodnunk semmiféle közigazgatási határhoz, hanem minden, szoros értelemben vett természettudományi vizsgálódáskor a község környékének „természetes" kis egységét kell kiválasztani. A kiválasztás nem egyszerű feladat. Ehhez mindenekelőtt megfelelő szakismeretek szükségesek, másodsorban érzék a „természetesség" megítéléséhez. A „természetes egység" megállapítása akár az élettelen anyagból, akár az élővilágból hosszabbrövidebb ideig (évezredek-évmilliók során) kialakított és (az emberi időmértéket tekintve) a mi korunkban megállapodottnak tekinthető formációk alapján történhet. A „természetes egység "fogalma ebben az esetben azonosul a kistáj fogalmával, mert általában a (terület-nagyság megkötése nélküli) táj „... nem valamiféle változatlan, statikus térbeli képződmény, hanem örök változásban, fejlődésben levő természeti egység, individuum : az elhatároló és alakuló domborzati és hidromorfológiai formák, éghajlati és időjárási sajátosságok, vízrajzi jelenségek, növényi és állati társulások egymásból fakadó, egymást feltételező, egymásra ható és visszaható együttese". (Bulla, 1962:2.) A természettudományi helytörténeti kutatás gyakorlati megvalósítása érdekében ugyanis meg kell találnunk azt a terület-nagyságot, mely éppen méreténél fogva alkalmas az ilyen témájú kutatásra. A szoros értelemben vett természettudományi kutatások alig terjeszkedtek eddig ki a kistájon belüli vizsgálatokra. A kistáj fogalmának meghatározásával nem foglalkoztak még érdemben. Bulla Béla (1962) ugyan használja ezt a kifejezést „Magyarország természeti tájai" című (már hivatkozott) értekezésében, de nagyobb terület taxonómiai megjelölésére használja (pl. a Bakonyon mint középtájon belül szerepel a Keszthelyi-hegység, Déli-Bakony stb. mint kistáj). A természettudományi helytörténet szempontjából túlságosan nagy terület az, amit Bulla nyomán kell érteni a kistáj mint taxonómiai táj kategória alatt. Ugyanakkor távol áll tőlünk, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától jóváhagyott terület-nagyság megnevezési kategóriákat akár csak módosítsuk. Csupán a természettudományi helytörténet elősegítése érdekében indítványozzuk, hogy a geográfiai kistáj kifejezés helytörténeti vonatkozásban jóval kisebb terület megjelölésére szolgáljon. Ha szükséges lesz valamely konkrét természettudományi helytörténeti kutatás során használni a geográfiai kistáj fogalmát, akkor azt egyszerűen jelöljük „táj"-jal (pl. Nyírségi-táj), és ezen belül különböztessünk meg kistájakat. Például a Déli-Bakony kistájai a veszprémi fennsík egészen Nagy vázsonyig ; a Márkó-Szentgál-Nemesvámos-i hegyek, a szentgáli medence, a VároslődŰrkút-Szentgál-i hegyek, az Ajka-Űrkút-Padragkút-ihegyek; aKabhegy és a Nagyvázsony-PulaTálodi-erdők, a Pula-Taliándörögd-Vigántpeten d-i medence és az Agártető tömege. Meg kell jegyeznünk, hogy általános természeti földrajzi szempontból is elfogadható a kistájnak ilyen kis területre való szűkítése, mert alkalmas „a földrajzi burok individuális területegységeinek jelzésére..." (Bulla, 1962: 1). Gyakorlati szempontból pedig ez a kistáj-fogalom az az egység, amely területnagyságon bármilyen témájú vizsgálatot folytathat a természettudományi helytörténész. A kutatás megvalósításakor felmerülő sok nehézség mellett gondolni kell arra is, hogy a legtöbb helytörténész kis igényekkel kíván munkálkodni — a kis igény pedig vonatkozik a terület nagyságára is. Hiszen ha más ok nem, akkor pedagógiai vagy egyéb elfoglaltsága miatt egyszerűen nem juthat több ideje arra, hogy nagyobb területet kutasson, lelkiismeretének megfelelő részletességgel. Az a kevés, elmúlt évtizedekben végzett természettudományi helytörténeti kutatómunka pedig minden elméleti érvelésnél jobban bizonyítja, hogy mennyire célravezető a „kistájon" végzett hidrogeográfiai, paleontológiái, entomológiai stb. kutatás. Manapság a hivatásos szakkutatók is egyre világosabban felismerik, hogy egy-egy nagytáj vagy főtáj (pl. Alföld, Dunántúli-középhegység) (Bulla, 1962) igazán részletes és alapos természettudományi szintézisét csakis a kistájak teljes megismerése útján lehet elérni. Ennek bizonyítására elég, ha utalunk a „Geologica Hungarica" és a „Földrajzi Monográfiák" köteteire, a „Bátorliget élővilága" és „A Szelidi-tó" с könyvekre, számos természettudományi folyóiratunk (pl. Földtani Közlöny, Földrajzi Közlemények és Értesítő, Botanikai Közlemények, Rovartani Közlemények stb.) a magyar szakirodalomban úttörő jellegű néhány cikkére, értekezésére és a Magyar Földrajzi Társaság pályázati felhívásaira beérkezett monográfiákra, melyek egyaránt a részletes kistáj megismerést szolgálják. A természettudományi helytörténet teljessé teszi „a helytörténetet". Mai általános műveltségünk nem elégszik meg azzal, hogy megismerjük egy-egy közigazgatási egység lakóinak múltbeli (és jelenkori) történetét, hanem érdekel bennünket a közigazgatási egységgel párhuzamos kistáj természetvilága is. Az emberrel kapcsolatos helytörténet (vagy társadalomtudományi helytörténet) az időben csak az embernek azon a területen való 21 321