A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyi céhkorsók

jobbra és balra helyezkedik el, mintha a kétfejű sasos címernek lennének címertartói. Ez a heraldikailag teljesen szabálytalan tobzódás a címertartókkal (hiszen maga a kétfejű sas is címertartó már, mert mellén viseli a címerpajzsot), a céh-heraldika jellegzetes, népies, hivalkodó túlzása. Számos ilyen korsót ismerünk. Ilyen a veszprémi pintéreké 1761-ből (függ. 18. — 15/a kép), a veszprémi fazekaslegényeké 1770-ből (függ. 22.) és a csajági takácsoké 1824-ből (függ. 50. — 38. kép). Az oroszlánok gyakran a mesterség valamelyik szerszámát tartják a lábuk karmai között. A tósokberéndi bognárok és pintérek korsóján (1794., függ. 34. — 26. kép) az oroszlánok mellső lábukkal bognárbárdot és vonókést, hátsó lábukkal pedig egyegy kádárbunkót tartanak, a leányfalusi fazekaslegények 1811. évi korsóján (függ. 41. — 31. kép) fakést és egy másik fazekas szerszámot, a veszprémi csutorásokén (1806., függ. 38) egy-egy szekercét, a palotai szűcsökén (1814., függ. 43. — 33. kép) húsolókéseket, a csajági takácsokén (1824., függ. 50. — 38. kép) vetélőket, a bándi vegyes ipartársulatén (1888., függ. 85) pedig egy kocsikereket tartanak. 174 46. Várpalotai vargacéh korsója. 1846. 46. Krug der Schumacherzunft von Várpalota 1846 46. Chope de la corporation des cordonniers de Várpalota. 1846 46. Кружка гильдии сапожников с. Варпалота 1846 г. A népies, kérkedő, büszkélkedő falusi céh-heraldika — akárcsak a céhpecséteken és behívótáb- ' Iákon — a korsókon is igyekezett a nemesi címerek motívumaihoz igazodni. A címertartó és kézműves szerszámokat markoló oroszlánok mellett kivont kardú oroszlánok is elő-elő bukkannak a korsókon (várpalotai fazekaslegénycéh 1777., függ. 25. — 20. kép, és tapolcafői takács kistársaság" 1836., függ. 61), a magyar nemesi heraldikának ezek a legkedveltebb hagyományos címerállatai, újból és újból megerősítve azt a tételt, hogy a magyarországi és azon belül különösen a magyar jellegű céhek, a nemesi társadalom tagjainak tekintették magukat, nem is minden jogcím nélkül, hiszen tagjaik jórésze a falusi kisnemesség soraiból került ki. A korsókon megjelenített heraldikai oroszlánok primitív, elrajzolt alakjukkal gyakran mesebeli szörnyeknek, vagy egyéb állatnak (kutyának, tigrisnek, vagy macskának) látszanak. A sörényük, mint valami rövid pèlerin van rájuk akasztva (két takácskorsó 1746., függ. 15., 16), nyelvüket kiöltik, fejüket gyakran hátrafelé fordítják és farkuk sokszor a heraldikai hagyományoknak megfelelően két bojtban végződik. A kétfarkú oroszlánok sűrű előfordulásából — elsősorban a felvidéki, habán-jellegű céhkorsókon — olyan általános következtetést vontak le, hogy ezt a motívumot, mint Csehország jellegzetes címerállatát, a habánok Morvaországból hozták magukkal és annak széleskörű elterjedése a magyarországi céhek körében éppen a habán fazekasok befolyásának tulajdonítható.

74 Ez a megállapítás — bármennyire is meggyőzően hangzik — ilyen határozottan és egyértelműen nem tartható fenn, mert a címertartó oroszlánok a nemzetközi heraldika Európaszerte elterjedt motívumai, ezenkívül a céhkorsókon alkalmazott oroszlánok jórésze nem kétfarkú, de mindezektől függetlenül a XVI. századtól kezdve a magyar heraldikában is igen sűrűn találkozunk kétfarkú oroszlánokkal.

75 A címerállatoktól élesen megkülönböztetendők a korsókon ábrázolt egyéb állatok. Ezek nem a heraldika, hanem elsősorban a népi díszítőkedv természetből ellesett motívumai. Leggyakoribb a madár-ábrázolás. Már a vázsonyi vargák 1725. évi korsóját (függ. 7. — 6. kép) is két egyszerűen bekarco lt, csőrében leveles, kelyhes virágot tartó ma