A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyi céhkorsók

33., 33/a. Várpalotai szűcscéh korsója. 1814. 33., 33/a. Krug der Kürschnerzunft von Várpalota 1814 33., 33/a. Chope de la corporation des pelletiere de Várpalota 1814 33., 33/a. Кружка гильдии скорняков из с. Варпалота 1814 г. jén is található egy-egy szép sgraffiato, pl. a peremartoni, berhidai és kiskovácsi takácscéh 1814. évi korsóján (függ. 42. — 32/a kép). Ettől kezdve tehát nemcsak az embléma, hanem a teljes diszítés is domborműves technikával készül. Legkoraibb, legszebb példák erre a Vüonyai Pap Mihály korsója 1745-ből (függ. 14. — 13. kép), a veszprémi pintércéhé 1761-ből (függ. 18. — 15,15/a és 15/b kép), a veszprémi fazekasok legénykorsója 1770-ből (függ. 22. — 17. kép), a balatonfőkajári bognároké 1774-ből (függ. 24. — 19 és 19/a kép), és a palotai fazekaslegényeké 1777-ből (függ. 25. — 20. kép). A vaszari takácsok korsóján (1778., függ. 26. — 21. kép) és a bakonyszombathelyiekén (1781., függ. 29. — 24 és 24/a kép) már a virágornametika is teljesen domborműves. A domborműves technika a XIX. század első negyedében éri el mértéktartó gazdagságának és kifejezőerejének csúcspontját. Ettől kezdve — különösen a század második felében — gazdagsága és plaszticitása ugyan még tovább fokozódik, kifejezőereje és esztétikai értéke azonban fokozatosan hanyatlik, a korsó alakja súlyossá, diszítése túltömöttó válik (pl. a bándi, vagy szentgáli vegyes ipartársulat korsója 1888ból, függ. 85. — 54. kép). A domborműves díszítések túlnyomó többsége kézi formálás eredménye. Ezért híven tükrözi a készítő helyi fazekasmester egyéni ötletességét, kompoziciókészségét és kézügyességét, ugyanakkor a helyi jellegű népies formakincset és kifejezőmódot. A díszítések másik része préselt technikával került a korsókra. Ezek rendszerint az ún. cif166