A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyi céhkorsók

15., 15/a., 15/b. Veszprémi pintércéh korsója. 1761. 15., 15/a., 15/b. Krug der Binderzunft von Veszprém 1761 15., 15/a., 15/b. Chope de la corporation des tonneliers de "Veszprém 1761 15., 15/a., 15/ь. Кружка веспремской гильдии бондарей 1761 г. de céhkorsó-funkciójukkal, céh jel vényeik eszköztörténeti és heraldikai vonatkozásaival alig foglalkoztak. A zöld, ólommázas, domborműves és karcolt feliratú céhkorsóknak még kerámiai vonatkozású irodalma is elenyésző. Eredetük, elterjedési területük és népies nemzeti jellegük sem egészen tisztázott. A kerámiai szakirodalom, mint a népi fazekasság egyik tipikus darabját tartja nyilván ezeket a nagy, zöldmázas boroskorsókat. Wartha Vince, 35 mint igen érdekes darabot említi fel a Somogy megyei karádi takácscéh zöldmázas, domborműves, feliratos korsóját 1750-ből és a várpalotai takácsokét 1844-ből. Malonyai Dezső is megemlékezik a céhkorsókról a „Magyar nép művészete" c. munkájában

36 ós képen is bemutat egy-egy részletet a veszprémi, balatoni és szekszárdi múzeumokból 28, 18, illetve 5 db különféle céhkorsóval, de csak röviden utal az „ősi holmira", rendeltetésére, külső díszítésére, szerszámábrázolására és feliratára. Divald Kornél 37 „fazekasságunk legkedvesebb emlékei" közé sorolja a XVIII. századi hatalmas „céhkancsókat", amelyeket erősen kidomborodó, plasztikus díszítés jellemez, és „stílusukkal és motívumaikkal egyaránt a korabeli művészet szellemét tükrözik vissza, hellyel-közzel azonban jóval régebbi, reminiszcenciákkal párosulva". Divald szerint ezek a domborműves díszítésű korsók országszerte készültek, egész a céh-élet kimúlásáig. Csányi Károly 38 ugyancsak a céhkorsók középkori reminiszcenciáira utal, amikor Wolfner Gyula gyűjteményének ismertetése során megállapítja, hogy a „domború díszű, zöld, vagy barna ólommázas boroskorsók, melyek elég gyakran egyes céhek rendeletére és használatára készültek, és az illető céh jelvényeivel voltak ellátva, különösen régi motívumokra, leginkább gótikus korszakbeliekre, emlékeztetnek". Hozzáfűzi még, hogy helyi jelleg nem állapítható meg rajtuk, mert az egész országban el voltak terjedve. Ortutay Gyula

39 a Balatoni Múzeum már említett 18 somogyi céhkorsóján kívül még 4 céhkorsót mutat be. Domanovszky György

40 a Zala megyei kővágóörsi takács-céh korsójának publikálásával a magyar céhek által kedvelt céhkorsó-formára hívja fel a figyelmet, de a feliratos céhkorsókról az a véleménye, hogy azok „természetüknél rogva nem jellegzetesek, mert országszerte egy kaptafára készültek",

41 és azokon semmi helyi sajátosság nem lelhető fel. Részletesebben csak Viski Károly és Kresz Mária foglalkozott a céhkorsókkal. Viski Károly

42 már leszűkíti az „egyszínű zöld, és dús domború díszítéssel ékes" nagy céhkancsók elterjedési területét és azokat kifejezetten dunántúli céhedényeknek nevezi. Mint figyelemreméltó jellegzetességet állapítja meg, hogy hiányzik róluk a tarka festés, rendszerint zöldek. „A céh, a hagyományt szigorúan őrző társaság, valószínű, hogy éppen a legsajátabb alkotásaiban, az öröklött hagyaték formáit és színeit alkalmazza. Igen hihető tehát, hogy a tisztesség bizonyságául, büszkeség cégéréül és fitogtatás vágyával készült céhkorsókon és céhkantákon minden rajta van, amire a régi mester képes volt, amin mesterségbeli művészetét 152