A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Kőhegyi Mihály: Két XVIII. századi vers a veszprémi református templom elvételéről

szerte megbotránkozást keltő mű egyenesen az inkvizíció eszközét, az eretnekek, azaz protes­tánsok megégetését sürgette. 39 Letelepedési és iparengedélyt is csak katolikusoknak adott. így azután 1757-ben 1319 református, 179 evangé­likus, 19 görög katolikus és 12 zsidó mellett 3316 a katolikusok száma. 40 Bíró püspök, mint főispán, 1733-ban elérte, hogy a protestánsokat még a temetkezés gyakorlásától is eltiltotta s így ezeket a katolikus lelkészek temethették és temették is el. Gyakori eset volt, hogy a reformátusok halot­taikat Kádártára, Szentmihályszabadjára, vagy Vámosra vitték eltemetni. 41 Bíró Márton saját­1 Gedeon Gy.: A hitújítás terjedésének okai hazánk­ban 1541-ig. Bp. 1911. 2 Herpay Gábor: A magyar és erdélyországi reformá­ció története 1564-ig. Debrecen, 1911. — Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Bp. 1922. — Révész Imre: Magyar református egyháztör­ténet, 1520 tájától 1608. Debrecen, 1938. - Révész Imre: A magyarországi protestantizmus történelme. Bp. 1925. 3 Johannes Róka: Vitae Vesprimiensium praesulum. Pozsony, 1779. — Pfeiffer János: A veszprémi egy­házmegye legrégibb egyházlátogatásai, 1554 — 1760. Veszprém, 1947. 4 A lakosság erősen psuztulásnak indul. Pákay Zsolt: Veszprém vármegye története a török hódoltság korában a rovásadó összeírás alapján, 1531 — 1696. Veszprém, 1942. 5 Erdélyi Gyula: Veszprém város története a török idők alatt. Veszprém, 1913. 27., 42-43., 49. 6 Matunák Mihály: Veszprém ostroma és visszafog­lalása, 1566. Hadtörténelmi Közlemények, 1897. 7 Pataki Vidor: A XVI. századi várépítós Magyar­országon. A Bécsi Magyar Történeti Intézet Év­könyve, 1931. — Soós Elemér: A magyarországi várak történeti fejlődése. Bp. 1912. — Gerö László: Magyarországi várépítészet. Bp. 1955. 8 Gero László: i. m. 150. Az 1569-es felmérést tulaj donítja Turconak, Korompay György: Veszprém. Bp. 1956. 29. pedig az 1572-es rajzot. E lényeges kérdés eldöntése csak az eredeti tanulmányozásával volna lehetséges. 3 Révész Imre: Dévai Biró M. első magyar reformátor életrajza és irodalmi működése. Pest, 1862. — Ré­vész Imre: Dévai Biró M. tanításai. Kolozsvár, 1915. — Fraknói Vilmos: Adalékok Dévai Biró M. élettörténetéhez, 1533-1542. Történelmi Tár, 1880. kezű Naplójából ismeretes, hogy földesúri joga alapján protestáns magyar jobbágyokat telepített ki 42 , s helyükbe németeket hozott. 43 A veszprémi reformátusoknak II. József türelmi rendeletéig kellett várniok, hogy vallásukat újból gyakorolhassák. Ennek megjelenése után, 1783-ban új temetőt nyitottak a Jeruzsálem-hegyen és 1784-ben kezdték építeni, eredetileg torony nél­kül, 44 a Szarvas u. 1. szám alatt álló templomukat. 45 Ezzel új fejezete kezdődik a veszprémi református gyülekezetnek. Kőhegyi Mihály 10 A. Fr. Lampe [Debreceni Ember Pál] : História ecclesiae reformatae in Hungária et Transylvania. Utrecht, 1728. 73. 11 Nagy Sándor: Sztáray Mihály élete ós művei. Bp. 1883. — Kapossy Lucián: Pápa város egyetemes le­írása. Pápa, 1905. — Kiss Ernő: A dunántúli ref. egyházkerület pápai főiskolájának története, 1531 — 1895. Pápa, 1896. 12 Az anyakönyv 167. lapján olvasható: „Catalogue copulatorum conjugum per dominum superatten­dentem Staphanum Pathainum, ubi notante perso­narum nomina et dies promulgationis, anno domini 1614." 13 Fabó András: A magyar- és erdélyországi mind a két vallású evangélikusok okmánytára. Pest, 1869. 84-86. 14 A teljes levelet közli Véghely Dezső: Emléklapok rendezett-tanácsú Veszprém város közigazgatási éle­téből. Veszprém, 1886. LXXXIV. 15 A Várbeli katonák leveléből két dolog tűnik ki: 1. Az építendő templom kicsi lesz, lényegében egy udvart akarnak födél alá venni. 2. Szabó Miklós hadnagy ajándékozta nekik a területet, tehát a kül­ső várban, az Ecseri házzal szemben, az 1930-as évek körül törvényszéki palota célját szolgáló épület déli felén állott. 16 Az eseményeket bővebben lásd Thury Etele: A vesz­prémi ref. egyház története. Bp. 1893. 12—17. 17 Tóth Ferenc: Túl a dunai ref. püspökök élete. Győr, 1812. 107-108. 18 Thury Etele: i. m. 11 - 12. 19 Korompay György: Veszprém. Bp. 1956. 34. 20 . Ambrosii Calepini dictionarium decern linguarum. Lugduni, 1585. — Magyar részét a latin értelmezések­kel kiadta Melich János: Calepinus latin-magyar szótára. Bp. 1912. JEGYZETEK 135

Next

/
Thumbnails
Contents