A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Katona Imre: Egy habán tál Veszprém megyei vonatkozásai

fajanszművességgel. Ha a népi fazekasság edénykészítési és mázelőállítási gyakorlatát vizsgáljuk, el kell vetnünk e kapcsolatnak minden lehetőségét. A megye területén található agyagféleségek igen jelentős földpátot tartalmaznak, míg a habánok által használt agyagféleségek jelentős mésztartalmukkal hívták magukra a figyelmet. Elsősorban ennek tulajdonítható, hogy a habán edények anyaga a fehér színű agyag. Ugyancsak jelentős különbségeik mutathatók ki a népi fazekasoknál és a habánoknál alkalmazott mázak minőségében is, s úgyszintén az edények égetési technológiájában. Részletes magyarázat nélkül is meggyőződhetünk erről, ha a habánok edényeit összevetjük a népi fazekasok készítményeivel. A XVII. századi fajanszművességre vonatkozó írásos emlékeink is kizárják, hogy a megye népi fazekasművességét, vagy az ebből kialakuló manufakturális kerámia^művességet a habánokkal hozzuk összefüggésbe. Magyarországon a XVII. században a Batthyányak Vas megyei falvainak kivételével sehol sem sikerült a fazekassággal foglalkozó habánokra bukkannunk, sőt hosszú ideig a Nyugat-Magyarországon letelepedett újkeresztényekről sem találtunk kódexeinkben említést. Ebből joggal következtethetünk arra, hogy fokozott üldöztetésük miatt szándékosan kerülik azokat a vonatkozásokat, melyekből kiderülne, hogy mely földesurakkal áltak kapcsolatban. Mint a családi levéltárak adatai mutatják, NyugatMagyarországon, korábban a Nádasdyaknái, majd pedig a Batthyányaknál, évtizedekig élnek és ihűködnek közösségeik. Míg a korai, XVI. századi adatokból nem derül ki, hogy gerencsérséggel is foglalkoznak, a XVII. században a Batthyány birtokon letelepedett új keresztények között már gerencsérek is találhatók a földesúr újkeresztény alkalmazottai, illetve mesterei között. Mint ez egyik krónikájuk adataiból kiderül, Morvából menekültek a Batthyányak Vas megyei birtokaira. 1619 és 1622 között ugyanis Ferdinánd parancsára Dittrichstein érsek megkezdi a birtokain élő új keresztények üldözését. Ennek következtében közösségeik egyrésze elpusztult, lakóik szétfutottak, akik pedig az üldöztetések ellenére is régi helyükön maradtak, a súlyos termény- és pénzadózás miatt teljesen elszegényednek. Űgylátszik, követjeik útján már 1619-ben kapcsolatba kerülnek a Batthyányákkal, sőt, a levéltári adatok szerint néhányan közülük már ekkor letelepedtek Vas megyéiben.

87 Nagyobb csoportjuk azonban csak 1622 nyarán érkezik ide, Michel Kocher, Thoman Wilhelm és Albrecht Grob vezetésével. A morvaországi Maskovitzáról és Alexowitzáról érkező csoport egy része Erdélyben, a már Alvincen levő kollektívához csatlakozik.

88 Ezt az adatot megerősíti az a Bethlen levéltárában levő feljegyzés, mely szerint Bethlen Gábor 1622. júl. 4-én újabb habánokat telepít le Alvincen.

89 Az alvinci habán kollektíva tehát az 1621-ben Csejtéről jött újkeresztényeken kívül 1622 nyarán is bővül egy újabb csoporttal, 1638-ban pedig ismét újabb megállapodásra kerül sor, ami arra mutat, hogy újabb csoportok társulnak az alvinci habán kollektívához.

90 A Bethlen levéltárban levő 1622-es adat arra mutat, hogy a Morvából jövő és Erdélybe igyekvő csoport júliusban ért Alvincra. Bár, mint említettük, már 1622 előtt is találhattunk új keresztényeket a Batthyányak birtokain, tömeges szereplésük azonban csak 1622 július 18-án kezdődik. Ettől kezdve Stern Kelemen már rendszeresen tájékoztatja Batthyány Ferencet arról, hogy a letelepített újkeresztényeket hogyan és mivel foglalkoztatja. Nem véletlen, hogy Stern Kelemen első, új keresztényeket említő levelében építkezéseikről intézkedik. „Az Wy kereztenyek az David hazánál való zugahoz 30 embert ... rendelteönk..." — írja.

91 Ügy látszik, hogy a már 1622-ben a Batthyányak birtokain letelepedő új keresztények között gerencsérek is vannak, mert ugyanezen év októberében már a földesúr, Batthyány Ferenc arra utasítja Marusich Mátyás németújvári várnagyot, a tartomány intézőjét, hogy írassa össze „... az újvári tartományban menny Gerenczer uagion ...", és utasítja őket, hogy mindegyikük „két-két kemencére való kályhákat csináljanak". A földesúr utasításából és Marusich Mátyás Batthyányhoz írt válaszleveléből kitűnik, hogy a tartomány gerencsérjei az újkeresztényektől eltérően nem fehér, hanem vörös és fekete kályhákat készítenek, tehát nyilvánvaló, hogy a díszesebb kivitelű kályhákra maga a földesúr tart igényt.

92 Már Iványi Béla feltételezte, hogy a Batthyányak birtokain nem egy, hanem több kollektíva is élt, tehát a dávidháziakon kívül még más csoportok is, közösségek is éltek az egyes uradalmakban. Annyi bizonyos, hogy a Nyugat-Magyarországon 1622 júliusában letelepített újkeresztyének ugyanúgy a morvaországi Maskowitzáról és Alexowitzáról származnak, mint azok a anabaptisták, akik ugyancsak 1622-ben Erdélyben, Alvincen telepedtek le. Ebből következik, hogy kerámiaművességük formai és díszítésbeli sajátosságai aligha térhettek el az alvinciakétól, akikkel minden valószínűség szerint továbbra is fenntarthatták kapcsolataikat. Tehát az Erdélyben és a Nyugat-Magyarországon készült habán kerámia anyag elhatárolásakor formai és díszítésbeli eltéréseket aligha találunk. E megállapítás ellentétben áll azzal a feltevéssel, mely szerint az alvinci habán majolikaművességre a kék, illetve a kobaltmáz használata jellemző, szemben a nyugat-magyaror122