A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

D. Nagy Katalin: A „Veszprém megye helytörténeti lexikona” című munka vitája

a lexikonba. Sinkovics István felvetette, hogy le­hetne a népesség mezőgazdasági statisztikai adatait vizsgálni a XVIII. századból. Sajnos, ezek nehezen formálhatók statisztikai adatokká, azért marad­tak ki. A vitát dr. Beér János összegezte. örömmel állapította meg, hogy a mű módszerét, használhatóságát, értékét illetően a vélemények po­zitívak voltak. Ez, véleménye szerint azért lényeges, mert a Jogi Karnak egyik tanszékvezetője volt a kötet szerkesztője, e sorozat elindítója, egyben a kö­tet egyik szerzője. A vita azt is tükrözte, hogy a helytörténeti kutatásoknak növekvő jelentősége van. Hozzátette, hogy századunkban a határterületi tu­dományok nagyon is előtérbe léptek. A határterüle­teken való kutatás a tudományos haladás jelentős tényezőjévé vált. Ezt ebben a munkában is fel lehet fedezni, hiszen egy új műfajt hozott létre a külön­böző rokontudományokból. A vita fő célja az volt, hogy a további munkának adjon segítséget. E tekintetben igen hasznosnak ne­vezhető, hiszen a bírálók, hozzászólók megjegyzései alapján sok érdekes, hasznos szempont merült fel, armt a további köteteknél hasznosítani lehet. Kiemelte Beér professzor azt is, — a bírálatokkal egyetértőleg —, hogy ennek a nagy és országos je­lentőségű válálkozásnak a sorsát nem szabad két ember lelkesedésére bízni. Ha továbbra is két ember dolgozik a helytörténeti lexikonok munkálatain, két emberöltő is kevés lesz ahhoz, hogy az összes me­gye elkészüljön. A kisipari módszerekről át kell térni a fejlettebb módszerekre. Sokkal határozottabb együttműködést kell kialakítani a munkában érde­kelt szervek — így a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Levéltár és a Kiadói Főigazgatóság — között. Sinkovics professzorral egyetértőleg nagyon lénye­gesnek tartotta ő is a szomszéd országokkal való együttműködés megszervezését. Azt gondolnám — mondotta befejezésül Beér professzor — annyiban segíthetnénk a vita alapján a kutatások fokozottabb hogy elküldjük a vita összefoglalóját az illetékes szerveknek azzal a javaslattal, hogy hozzanak létre valamilyen kooperációt a további munkálatokhoz. Megköszönve a szerzőknek a hosszú évek alatt ki­fejtett értékes kutatómunkáját, s az elért jelentős tudományos eredményt, az ankét résztvevőinek a megjelenést — az ülést bezárta. D. Nagy Katalin 289

Next

/
Thumbnails
Contents