A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Éri István: Modern Dunántúl, egy elfelejtett veszprémi folyóirat

és a megye nagybirtoka nemesei több mint kétszáz esztendőn keresztül hogyan akadályozhatták a városi polgárság törekvéseit, vetették vissza a megmeginduló kezdeményezéseket. A feudális kötöttségek érvényesülése, a városi polgárság önállósulási törekvéseinek elnyomása bizonyára sokban hozzájárult ahhoz, hogy a kapitalista fejlődésnek már a kezdetén Veszprém fokozatosan visszasüllyedt a provinciális kisvárosok sorába, hiszen az iparfejlesztésnek, az új kereskedelmi útvonalok kialakulásának befolyásában az itt érvényesülő hátrahúzó erők helyett ellenkező előjelű tevékenység is szerepet kaphatott volna. A városi önállóságért vívott küzdelem XVIII— XIX. századi eseményeinél.- meglehetősen objektív leírásával Véghely Dezső nevéhez fűződik a várostörténeti irodalom megindulása.

4 Majd a statisztikai adatok fényében láthatjuk megvilágítva Veszprém XIX., illetőleg XX. századeleji társadalmi-gazdasági tagozódását.

5 Településtörténeti szempontból, a társadalmi fejlődés részletes vizsgálatának igénye nélkül tárja fel a város építészeti múltját Korompay György/' Ujabban a vidéki városokról összeállított tanulmánykötet vonatkozó adatai,

7 méginkább a megye helytörténeti lexikona

8 adnak a vizsgálódásokhoz újabb szempontokat.

9 Főleg a statisztikai adatok vizsgálatával igyekszünk a kép körvonalait legalább vázolni. Helyenként (részletes adatok hiányában) az 1920. és 1930. évi népszámlálási adatokat is vissza kellett vetítenünk. Veszprém város lélekszáma a XIX. század folyamán a fejlődés általános tendenciájához viszonyítva igen kismértékben nőtt. 1850 és 1910 között a népesség mindössze 4324 fővel gyarapodott, évi átlagban tehát 72 fővel, 10 468-ról — 14 792-re. A szám természetesen jóval alatta marad a természetes szaporodásnak. Ez is jelzi, hogy a város lakosságának egyes rétegei elvándoroltak, így elsősorban a kereskedők és az iparosok. Az elvándorlás mértéke jóval nagyobb lehetett, mint ahogyan azt a népességtöbbletből következtetnénk. A város lélekszámának állandó cserélődését jelzi, hogy pl. 1930-ban a lakosságnak mindössze 42 százaléka volt itteni születésű, 21 százaléka származott be a megyéből, a többi az ország más részéből érkezett. A törzsgyökeres lakosság állandó higulása természetszerűleg visszahatott a közfelfogásra, a ritkaságok köé tartozik ma már, ha egyes családokról ki tudjuk mutatni, hogy 3—4 generációval előbb is itt éltek őseik. Éppen az iparos és kereskedő réteg érvényesülni kívánó elemeinek elköltözésével gyengült meg az a bázis, amely a város fejlődéséért eredményesen harcba tudott volna szállni a visszahúzó erők ellen. Városi, polgári öntudatról, közös törekvésről és összefogásról éppen ezért Veszprém történetének utolsó évszázada igen ritkán tanúskodik. Mindennek természetesen elsődlegesen gazdasági okai voltak, ezek részletes elemzésébe most nem bocsátkozhatunk. Állandónak mondható a lakosság mezőgazdasággal foglalkozó rétege évtizedeken át: a népesség mintegy 10 százaléka. Csaknem kétharmad részben cselédsorban, a káptalan és a püspökség szolgálatában állókról van szó. Az iparból élő népesség 1828-ban a lakosság 40 százaléknál nagyobb részét tette ki. Ekkor természetszerűleg szinte kizárólag kisiparosokról beszélhetünk. Számuk fokozatosan csökkent a század folyamán s ez az irányzat a XX. század első évtizedeiben is észlelhető. (1900: 33,7, 1930: 30,6 százalék.) Veszprémbe nem települtek kapitalista nagyüzemek, a munkásosztály kialakulása igen vontatott volt, még 1910-ben is mindössze hat, 20—30 munkással dolgozó üzemről tudunk a városban. Ez is megmagyarázza, miért nincsenek adataink a veszprémi munkásság szervezkedéséről a század elején, amikor már Pápán, Keszthelyen, de Ajkán és Várpalotán is megindult a szakszervezeti élet, a Szociáldemokrata Párt tevékenysége. Ugyancsak igen erős arányban csökkent a kereskedelemben foglalkoztatottak száma. (1900: 8.5, 1930: 6,5 százalék.) Ezt a jóval korábban megindult folyamatot igazolni látszik a veszprémi zsidóság lélekszámarányának állandó fogyása 1880-tól kezdve. (1880: 13,4, 1900: 8,7, 1930: 4,8 százalék.) Növekvő irányzat mutatkozik azonban a közszolgálatban álló, illetőleg szabadfoglalkozású tisztviselő-értelmiségi rétegnél. (1900: 11,1, 1930: 12,3 százalék). Ez az egészségtelenné váló arány figyelhető msg a nyugdíjasok, tőkepénzesek számának alakulásánál is. (1920: 8,6, 1930: 10 százalék.) A legnehezebben kategorizálható rétege a népszámlálásoknak a napszámosoké, házicselédeké. A besorolás esetlegessége magyarázza itt az indokolatlainnak tetsző változásokat: 1900: 15,8, 1910: 12,3, 1920: 6,1, 1930: 9 százalék. Kétségtelen azonban, hogy a város lakosságának legalább 10 százaléka az első világháború előtti időben állandó létbizonytalanságban, biztos megélhetést nyújtó foglalkozás nélkül tengette életét. Veszprém társadalmi összetételének egészségtelen struktúráját az eddig felsorolt adatok jól tükrözik. Nemcsak a megoszlás aránytalanságai, a jövő kilá-