A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Éri István: Modern Dunántúl, egy elfelejtett veszprémi folyóirat

és a megye nagybirtoka nemesei több mint kétszáz esztendőn keresztül hogyan akadályozhatták a vá­rosi polgárság törekvéseit, vetették vissza a meg­meginduló kezdeményezéseket. A feudális kötöttsé­gek érvényesülése, a városi polgárság önállósulási törekvéseinek elnyomása bizonyára sokban hozzá­járult ahhoz, hogy a kapitalista fejlődésnek már a kezdetén Veszprém fokozatosan visszasüllyedt a provinciális kisvárosok sorába, hiszen az iparfej­lesztésnek, az új kereskedelmi útvonalok kialaku­lásának befolyásában az itt érvényesülő hátrahúzó erők helyett ellenkező előjelű tevékenység is szere­pet kaphatott volna. A városi önállóságért vívott küzdelem XVIII— XIX. századi eseményeinél.- meglehetősen objektív leírásával Véghely Dezső nevéhez fűződik a város­történeti irodalom megindulása. 4 Majd a statisztikai adatok fényében láthatjuk megvilágítva Veszprém XIX., illetőleg XX. századeleji társadalmi-gazda­sági tagozódását. 5 Településtörténeti szempontból, a társadalmi fejlődés részletes vizsgálatának igénye nélkül tárja fel a város építészeti múltját Korompay György/' Ujabban a vidéki városokról összeállított tanulmánykötet vonatkozó adatai, 7 méginkább a me­gye helytörténeti lexikona 8 adnak a vizsgálódások­hoz újabb szempontokat. 9 Főleg a statisztikai adatok vizsgálatával igyek­szünk a kép körvonalait legalább vázolni. Helyen­ként (részletes adatok hiányában) az 1920. és 1930. évi népszámlálási adatokat is vissza kellett vetíte­nünk. Veszprém város lélekszáma a XIX. század folyamán a fejlődés általános tendenciájához viszo­nyítva igen kismértékben nőtt. 1850 és 1910 között a népesség mindössze 4324 fővel gyarapodott, évi átlagban tehát 72 fővel, 10 468-ról — 14 792-re. A szám természetesen jóval alatta marad a természe­tes szaporodásnak. Ez is jelzi, hogy a város lakos­ságának egyes rétegei elvándoroltak, így elsősorban a kereskedők és az iparosok. Az elvándorlás mértéke jóval nagyobb lehetett, mint ahogyan azt a népességtöbbletből következtet­nénk. A város lélekszámának állandó cserélődését jelzi, hogy pl. 1930-ban a lakosságnak mindössze 42 százaléka volt itteni születésű, 21 százaléka szárma­zott be a megyéből, a többi az ország más részéből érkezett. A törzsgyökeres lakosság állandó higulása természetszerűleg visszahatott a közfelfogásra, a rit­kaságok köé tartozik ma már, ha egyes családokról ki tudjuk mutatni, hogy 3—4 generációval előbb is itt éltek őseik. Éppen az iparos és kereskedő réteg érvényesülni kívánó elemeinek elköltözésével gyen­gült meg az a bázis, amely a város fejlődéséért eredményesen harcba tudott volna szállni a vissza­húzó erők ellen. Városi, polgári öntudatról, közös törekvésről és összefogásról éppen ezért Veszprém történetének utolsó évszázada igen ritkán tanúsko­dik. Mindennek természetesen elsődlegesen gazda­sági okai voltak, ezek részletes elemzésébe most nem bocsátkozhatunk. Állandónak mondható a lakosság mezőgazdaság­gal foglalkozó rétege évtizedeken át: a népesség mintegy 10 százaléka. Csaknem kétharmad részben cselédsorban, a káptalan és a püspökség szolgála­tában állókról van szó. Az iparból élő népesség 1828-ban a lakosság 40 százaléknál nagyobb részét tette ki. Ekkor természetszerűleg szinte kizárólag kisiparosokról beszélhetünk. Számuk fokozatosan csökkent a század folyamán s ez az irányzat a XX. század első évtizedeiben is észlelhető. (1900: 33,7, 1930: 30,6 százalék.) Veszprémbe nem települtek kapitalista nagyüzemek, a munkásosztály kialaku­lása igen vontatott volt, még 1910-ben is mindössze hat, 20—30 munkással dolgozó üzemről tudunk a városban. Ez is megmagyarázza, miért nincsenek adataink a veszprémi munkásság szervezkedéséről a század elején, amikor már Pápán, Keszthelyen, de Ajkán és Várpalotán is megindult a szakszerve­zeti élet, a Szociáldemokrata Párt tevékenysége. Ugyancsak igen erős arányban csökkent a keres­kedelemben foglalkoztatottak száma. (1900: 8.5, 1930: 6,5 százalék.) Ezt a jóval korábban megindult folyamatot igazolni látszik a veszprémi zsidóság lélekszámarányának állandó fogyása 1880-tól kezd­ve. (1880: 13,4, 1900: 8,7, 1930: 4,8 százalék.) Növekvő irányzat mutatkozik azonban a közszol­gálatban álló, illetőleg szabadfoglalkozású tisztvi­selő-értelmiségi rétegnél. (1900: 11,1, 1930: 12,3 szá­zalék). Ez az egészségtelenné váló arány figyelhető msg a nyugdíjasok, tőkepénzesek számának alaku­lásánál is. (1920: 8,6, 1930: 10 százalék.) A legnehe­zebben kategorizálható rétege a népszámlálásoknak a napszámosoké, házicselédeké. A besorolás esetle­gessége magyarázza itt az indokolatlainnak tetsző változásokat: 1900: 15,8, 1910: 12,3, 1920: 6,1, 1930: 9 százalék. Kétségtelen azonban, hogy a város lakos­ságának legalább 10 százaléka az első világháború előtti időben állandó létbizonytalanságban, biztos megélhetést nyújtó foglalkozás nélkül tengette életét. Veszprém társadalmi összetételének egészségtelen struktúráját az eddig felsorolt adatok jól tükrözik. Nemcsak a megoszlás aránytalanságai, a jövő kilá-

Next

/
Thumbnails
Contents