A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Vörös Károly: Füred és vendégei 1838 egy nyári hetében

épületből kijővénk, marokkal nyújtogaták ritkaságaikat egyik olcsóbban a másiknál olly annyira, hogy a cotncurrentia egy krajcárra is leszállítá némellyek ajánlását. Illy kínálgatások közt menénk egy pár száz lépésnyire a templom éjszaki oldalán emelkedő dombra. Ott arccal a templom felé fordultunk. Az Apát monda a bennünket követő gyermek csoportnak: kiáltsatok! s idétlen lárma kerekedék fel a visító szájakból, — egyszerre mintha elvágták volna megállott minden, s az echo szelídebben visszazengé a szózavart. Csak tiszta és csendes időben visszhangzik jól; most a szél, a mint csapatonként fútt, elkapkodá a kiáltást: de némellykor tisztán és érthetően adá vissza. A többi közt a gyermekek íme szavai : Füred nincs ide messez csak hogy az útja hosszi. (NB ott hosszít mondanak nem hosszút). — Monda tovább az Apát: no nevessetek is. —> Nevettek: — s irtóztató kacaj támadt a templomtul vissza. — Lendvay is káltá sebesen: répa retek mogyoró ritkán rikít reggel a rigó — s visszahallok ezt is, s még más egyebeket, de a mellyek már nem jutnak eszembe. Az echo csendes időben 16 szótagok pentametert, hexametert kiált vissza. Legérthetőbben azon szótagokat és szavakat, mellyekben r betű van. Mi vendégek az elég meredek domb tetejére is felfutottunk, de az Apát a visszhang pontjánál maradt. Oda fen Aspleniumot téptem a köszirtrül emlékezetre. Vörösmarty a lármásan kínáló gyermekeket azzal csendesíté le, hogy kérdé: tanultak-e valamit? ő csak attól veszi át a kagylót s követ, ki olvasni fog; két fiú rászánta magát, olvasott, s egy pár garast kapott. Én pedig a legfiatalabbat néztem ki (talán 5 vagy 6 éves lányka volt), s ez kalapomba önté a mi markában volt; hanem ezt látván a többi, rajként rohant rám, s annyit öntenek kalapomba, hogy majd kiszakadt s elkaptkodák kezemből garasaimat s krajcáraimat. A torn y óra tizenkettőt ütött; harangoztak, s visszamenénk. Vagy félóráig ismét az Apát szobájában beszélgeténk, azután lementünk ebédre. A refectorium alacson bolthajtású, de elég tágas; falai zöldre festvék. Ebédnél mintegy 16an valánk, t. i. mi vendégek Benyovszky, Barkasy, Vörösmarty, én, Hajnik, Lendvay; az ott tanyázó Don Miquel ezredből egy orvos, és egy Győri rajz tanító, (világiak), azután az Apát Űr s néhány Benedict! nus; — ezek most Tihanyban nyolcan vannak. — Az ebéd, vesztegetés nélkül, igen jó volt. Ittunk vörös és fehér ottani termésű igen derék bort; ittunk pezsgőt is. — Az Apát ránk köszönté poharát: Benyovszky vissza köszönté. — Evés közben s kivált az ebéd végén tűzzel szólott s igen jelesen az Apát egyről másról, kivált a nevelés-tanítás felől, mellyben olly huzamos ideig szép tapasztalása volt. Ebéd után megmutogatá a templomot. Nem igen nagy. A nagy oltár (mit csak most láttam először), sokkal magasabb helyen áll, s lépcsőkön kell a sanctuariumba menni fel: alatta úgy nevezett catacomba van. Itt látszik jobb oldalon a falban egy kősír fedél vagy ravatal s azon egy hosszúkás egyszerű kereszt magasra vésve: azt tartják, hogy 1. András király koporsójárul került, ki az Apátság alapítója s ott temettetek el; de az Apát ezt nem állítá mint bizonyost. A templom s Apátság hajdan más helyen állott, magasabb ponton, arra felé, hol az As'pelniumot szakítám a rzikláról, sőt még azon túl a hegy tetőn; az említett keresztes fedél onnan hozatott ide, midőn a mostani templom épült, s csak a hagyomány tartja 1. András koporsófedelének. — Azután a könyvtárba menénk, mellynek nagyobb részét azon könyvek teszik, miket Brestyenszky, mint saját gyűjteményét, Győrbül hozott magával. Ugyan ő említé, hogy gondja alá veendi ezt is, s egyéb intézeteket szándékozik tenni javítás és szépítés tekintetében, nevezet szerint az egész partot az Apátság épületétől egészen le a Balatonig scarpiroztatni szándékozik. — Megmutogatá a könyvtár közepén álló egy ládában a cristallisatio azon számtalan alakjait, mellyeket fából, szabad kezel, azon feljebb említett donmiqueli orvos faragott, ki velünk ebédelt. E gyűjtemény, ha jól emlékezem, a Győri Physicum Múzeum számára készült. Megköszönvén a szíves fogadtatást búcsút vevénk. Az Apát Űr egészen lekísére. Menés közben alkalmam lőn említésbe hozni, hogy 1821-ben Pesten, a Gróf Károlyi keltben szólottam vele először, midőn Olsavszkyt meglátogató, „Igen, igen! monda, emlékezem: Ols. nekem sógorom. Kezemet szorító meg; Vörösmarty;; pedig megölelé, megcsóikolá a lépcsőnél, különösen örvendve, hogy vele megismerkedett. — Az Apátság előtt elnyúló kis téren állottak a

1 kocsik már akkor: ezeket a völgybe rendeltük le; mi pedig egy fiút vévén magunk miellé, gyalog indulánk el a Remeteséget megtekinteni. Mert a tihanyi sziget keletéi szaki részén, a Balatonra söppedő hegy oldalában két kisebb és két nagyobb barlang találkozik, s ez utóbbi mind kettőt valaha remeték lakták. Az Apátságtól mintegy félórányira esnek távol. Az út most szőlők alatt viszen oda; és hol ezek végződnek a hegyoldal meredekebb, s csak keskeny ösvény vezet odáig a szikla oldalban. Balról magas szirtfalak: jobbról mélység egész le a Ba120