A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Fettich Nándor: A jutasi avarkori temető revíziója

12. 91 b sir 12. Grab 91 b. 12. La tombe № 91 b. 12. Могила № 91. и. A 171. sírból csak egy gyújtó nyílhegyet mond az ásatási napló. A 243. sír melléklet nélküli. Nagyon fontos a 233. sír (23. kép 1—7), egyrészt fekvése miatt és mert 2 m mély (erről már volt szó), másrészt mert mellékletei korhatározók. A női halott bal fülénél kerek bronz fülbevaló volt, fekete fényes üvegpaszta gömbesüngővel (2). Ez a 679 utáni idők jellegzetes kezdődő fülbevalótípusa amint arról Pilismarót—basaharci monográfiámban részletesen van szó.

26 A nagy tarka gyöngy (3) a megelőző kor maradványa. A szögletes lyukú és kerek lyukú kis sárga gyöngyök (4, 5) a 7. ez. utolsó évtizedeinél nem régibbek. A jobb kéznél egész különleges alakú orsógomb volt (1). Csont tűtartó, vascsat, vaskarikák jellegzetes kiegészítői a 679 után meginduló új női sírleletegyütteseknek. Ennek a sírnak időmeghatározó értéke azonos a 167. síréval. Ezek a 196. sír kormeghatározására következően értékelhetők ki. A 167. és 233. sírokat fönntartott helyeikre ásták ugyanúgy, mint a 168. sírt is. A fönntartott helyeket teljesen nem is használták fel sírok számára. A sírok sorozatai a fönntartott helyeken túl is szabályosan folytatódnak. A 196. sír körüli melléklet nélküli sírok halottjai az előkelő langobard nő szolgálói lehettek.

27 A fönntartott helyeket a többi szolgálónak szánták. A szolgálók egy része az úrnő előtt meghalhatott. Ezeket az úrnő számára fönntartott hely szomszédságában temették el. Az úrnő halála után az életbenmaradt szolgálók más gazdát kerestek, ezért a fönntartott helyek egy része északkeleten és délnyugaton felhasználatlan maradt. Az üresen maradt, fönntartott helyekre temették a 167. és 233. sírok halottjait a 7. sz. közepe után, illetőleg a század utolsó évtizedeiben. A 196. sír dombja ekkor még látható volt. Ilyen gazdag sír fölött fából készített díszes építmény állhatott. Ennek négy sarokpillérje a sír fenekén megállapítható volt.

28 Száz év alatt ez a faépítmény teljesen tönkrement (hacsak meg nem újították). A sírdomb azonban csak a 8. század elején tűnt el teljesen, amikor az északkeleten fönntartott és fel nem használt helyre a 168. sírt megásták. Joachim Werner nyilván azzal a jóhiszeműséggel fogadta el Hóna István mesterkélt argumentálását a 196. sír különállásáról, hogy a magyar szakember legjobban ismerheti a lelőhely viszonyait.

29 Meg kívánom magyarázni,

30 hogy korai langobard fibulák hogyan fordulhatnak elő a 7. századi sírban? A jutási vegyes lakosságú telep, melynek tükörképe a jutási temető és az egykorú temetők, alkalmasak erre. Időrendi viszonyaikkal azonban tisztában kell lennünk. Kétségtelen, hogy egy gazdag sírlelet nemesfém ékszerei, vas használati tárgyai, agyagedénye és csontfésűje stb. nem egy időpontban készültek. A 196. sír esetében a vaslemez segítségével restaurált fibulák e leletegyüttes legöregebb darabjai (15 kép 1, 2). A kis S-alakú fibula (15. kép 4) már fönn tartási állapota miatt is, de főleg a szalagfonat miatt, mely a kövek közötti mezőt kitölti, sokkal fiatalabb készítmény. Ez a szalagfonat azonos a germán II. stílus szalagfonatával, mely e fibula készítése idején kezdett uralkodóvá válni a germánoknál. Ezzel összhangban van J. Werner datálása e fibulatípusra vonatkozólag: az 568 körüli idő.

31 A 196. sír csontfésűjének hátán (16. kép 1—la) a II. stílus egyik alapeleme, a szalagfonat köti össze a két csúcsos ajkú 88