A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Éri István: A veszprémi múzeumépület építésének története

két oldali bővítésével, annak kiképzésével, anyagát figyelembevéve lehetett volna végleges elhelyezést biztosítani a nagyértékű anyag számára. A gazdasági krízis, majd a Bakonyi Ház 1935-ben történt felépítése

122 a balácai kérdést levette a napirendről. Miután a berendezésre 1918-ban, majd 1923ban biztosított összegeket másra kellett felhasználni, a múzeum gondján a Néprajzi Múzeum használaton kívüli 32 tárlójának átadásával segítettek. A kiállítás anyagának végleges elrendezése 1924 végén fejeződött be, helybeli rajztanárok, festők és mások működtek közre az illusztrációk, feliratok elkészítésénél — fizetés nélkül. Most már csak a múzeum ünnepélyes felavatása volt hátra. 1925 május 24-én erre is sor került, a kormányzó, a kultuszminiszter és számos vendég jelenlétében. Ünnepelni, akárcsak az egész országban, Veszprémben is tudtak. A lovasbandérium, tábori mise, 200 személyes díszvacsora és díszebéd elmaradhatatlan volt. Mindezt felesleges is felemlegetni, de jellemző volt az a hang, mellyel ennek a tragikomikus másfél évtizedes minden más érdek érvényesülése alá rendelt tevékenységnek gyümölcsét, a Veszprém vármegyei Múzeum épületét mint a „kultúrfölény" dokumentumát ünnepelték. Klebelsberg Kunó miniszter itt is, mint annyi más helyen, kijelentette: „A mai kor felfogásával szemben állítom, hogy igenis vannak különbségek nemzetek között, így a magyar a világ legnemesebbjei közül való." Rótt püspök pedig megszabta az ellenforradalmi korszak múzeumi programját: „A múzeum ellensége minden forradalomnak s a békességnek és fokozatos haladásnak a szószólója. Nemes szerénysége a tudományosság terén is szerénységre int, szemben a dőreséggel, ami magán viseli az elmaradottság bélyegét... S ha ily módon a tudományosság általános lesz a nép körében, akkor az megszabadul azoktól, akik ál-elméletekkel félrevezetik."

123 A veszprémi múzeum építésének történetéből levonható tanulság sokrétű. Azok a nehézségek, melyek az önálló épület megépítése, lényegében az intézmény igazi rendeltetésének betöltését és lehetőségeinek kiszélesítését akadályozták, helyenként sajátosak, veszprémi vonatkozásúak. Talán egyetlen magyarországi kisvárosban sem alakult ki olyan sajátos helyzet, mint Veszprémben, ahol a klerikális erők túltengő szellemi és vagyoni hatalma dominált, de alig valamivel volt jelentéktelenebb a vármegyeház dzsentri-uralma, mely csak olykor-olykor került szembe az egyházzal. A megosztott erejű, már nem egységes városi polgárság még csak színlelni sem próbált, ha egyéni érdekeit akár kulturális célkitűzéseik is, bármily csekély mértékben gátolni látszották. Kultursznobok és a kultúra iránt közömbösek labdáztak éveken keresztül egy valóban fontos üggyel. Mint cseppben a tenger, úgy ismerhető fel egy alapjában mindenki által fennen hangoztatva támogatott kulturális ügyhöz való viszonyaiban a letűnt társadalmi osztályok és rétegek magatartása. S amiben a veszprémi múzeumépület oly speciálisan helyi jellegzetességeket váltott ki, ugyanabban válik általánossá is a kép. S ez nemcsak múzeumi próbálkozások esetében jellemző. Éri István 69