A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)
Éri István: A veszprémi múzeumépület építésének története
úrikaszinónak a kibővítésére kerülő Korona (ma Bakony) Szállóban .megfelelő helyet ígérték, ha ezért cserébe megkapják a kaszinó épületét. Az ajánlatot a kaszinó elfogadta. A színpártoló egyelet továbbadná a múzeum számára az épületet, mihelyt az alkudozások befejeződtek. Ugyanakkor a vármegye májusi közgyűlésén pótadót szavazna meg az építkezés támogatásához, a város pedig az építkezéshez szükséges követ ígérte meg. 22 A tájékoztatást csakhamar (1907 április 26.-án) követte a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a múzeumegylet nevében készített beadvány az államsegély ügyében 23 A kért helyszíni szemlére egy hónap múlva került sor. 24 Mihalik József országos felügyelő és Hültl Dezső, mint építészeti szakmegbízott jelent meg Veszprémben. A tárgyalások a jelek szerint eredményesek voltak, sőt ekkor szóba került az is, hogy az építkezéshez szükséges terveket majd Hültl készíti el. Ez azonban nem valósult meg, mivel a tervező a tervekért 17 000 koronát kért. 25 Az állami segély összegét 120 000 koronában állapították ugyan meg, azonban folyósítását csak 20 év alatt, évi 5 000 koronás részleteikben tudták biztosítani. Most már tehát szükséges volt a helyiek részéről teljesíteni a kérvényükben elintézettnek jelzett feladatokat: az épület megvásárlását, a telek bővítését. Csák másfél év alatt, 1908 végére sikerült a dolog, nem minden nehézség, ellenkezés nélkül. Elsősorban pénzt kellett a kaszinóépület megvásárlásához gyűjteni. 26 A gyűjtés már 1907-ben megindult s éveken át folyt. Az adakozók elsősorban az egyháziak sorából kerültek ki, Hornig püspök, Ádám Iván, Jánosi Ágoston s a többi kanonok egyéniként többezer koronával járult hozzá a vételárhoz. A megyebeli birtokosok közül mindössze 3—4 adakozott (gróf Eszterházy-esalád, gróf Wallis Györgyné és báró Watsdorf Konrád), a többiek akárcsak az értelmiségi, vagy polgári, főleg veszprémi rétegek, meglehetősen közönnyel viseltettek. 1908 végéig 22 652 ikorona gyűlt össze, ehhez 1909ben további 7 550, 1910-ben 14 511 koronát, összesen 44 713 koronát gyűjtöttek s az összeget több részletben ki is fizették, mégpedig a Nemzeti Kaszinót szanáló színpártoló egyletnek kb. 25 000 koronát, a többit a jelzálogkölcsönt folyósító takarékpénztárnak a kölcsön s a kamatok törlesztése fejében. 27 A színpártoló egylet „nagylelkűen" 30 000 koronát elengedett a vételárból — de könnyen tehette, mert az egylet a tranzakcióban csak közvetítő szerepet játszott, a befolyt összeg a Nemzeti Kaszinó érdekében került felhasználásra. Tegyük ehhez még azt is, hogy a nagylelkűség csak azután mutatkozott meg, amikor kiderült, hogy a vármegyei törvényhatóság által megszavazott egy évre szóló l°/o-os pótadót, melyet ugyancsak a kaszinó vételárára fordítottak volna, fellebbezés folytán 28 a belügyminiszter nem engedélyezte, tehát a számbavehető összes források kiapadták. 29 A három éven át folytatott gyűjtések s a fentjelzett próbálkozás kudarca után a jelzálogkölcsönből azonban még mindig fennmaradt 13 521 koronát valahogyan ki kell fizetni. Ezért 1911 szeptemberében az alispán utasítást ad az 1890-es években létrehozott vármegyei monográfia-alap 8 631 koronás összvagyonának, továbbá a „Kossuth Lajos turáni háza alap" 564 koronájának, végül a vármegye székházépítési alapjának felhasználásával az összeg kifizetésére. 30 Mindent összevetve tehát a Nemzeti Kaszinó épületéért összesen 58 234 koronát fizettek ki készpénzben, pontosan felét annak az összegnek, mellyel az első hozzávetőleges tervezet szerint a múzeum megépíthető lett volna. Bár az Óváry vezette színpártoló-egylet kifelé és különösen felfelé, a minisztérium felé mint tulajdonos lépett fel, a kaszinó adásvételi szerződését, melyet 1908 december 23.-án írtak alá, a kaszinó vezetősége és Veszprém vármegye közönsége között kötötték. Talán megmagyarázza, most már teljesen, a helyzetet a szerződést aláírók névsorából két név. „A veszprémi nemzeti kaszinó nevében" a szerződést Koller Sándor „igazgató-elnök", 'mellékesen a vármegye alispánja írta alá, míg „Veszprém vármegye Közönsége nevében" az „alispán helyett" Véghely Kálmán akkori főjegyző! 81 Amikor már az épület megvásárlása az elintézés stádiumában volt, hozzá lehetett kezdeni az előfeltételek másik pontjának megoldásához, a fennálló épület bővítéséhez okvetlenül szükséges további terület megszerzéséhez. Hogy ez sem ment könnyen, arról a helyi sajtó híradásaiból értesülhetünk. A múzeumegylet 1908 június 11.-i közgyűlésén, (ahol egyébként az egylet még csak az 50 000 koronás vételár felének összegyűjtését vállalta, a többit az l°/oos pótadótól várta) Öváry Ferenc indítványozta, hogy keressék meg a várost a kaszinó ímelletti ún. Bauer-féle kisajátított ház területéből 40 \^]-öl ingyenes átengedése érdekében. 32 A kaszinóval kapcsolatos vármegyei elképzeléseik most jutottak lényegében először a veszprémi nyilvánosság elé, amely azt igen erősen ellenezte, támadta. Elsősorban a piactéri háztulajdonosak, mindnyájan kereskedők, vállalkozók s csaknem valamennyien a városi törvényhatóság tagjai, saját jól felfogott érdeküket alig-alig leplezve tiltakoztak. Véleményük szerint a piacteret a kaszinó lebontásával kell növelni úgy, hogy az necsák a hetipiac, hanem a most a vásártéren lezajló vásárok árusainak egyrészét is befogadhassa. Hogy ez elsősorban az ottani kereskedők 48
