A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhbehívótáblák

Veszprémi és Veszprém megyei céhbehívótáblák A céhek, az egyfajta mesterséget űző kézművesek középkori eredetű érdekvédelmi szervezetei a testület jogi személyiségét, tekintélyét és hatalmát kézzel fogható, jelképes tárgyakban is kifejezésre juttatták, megtestesítették. Ezek közül a legáltalánosabban elterjedt, legismertebb és legnagyobb jelentőséggel felruházott a céhláda volt, a céh okleveleinek, értékeinek, vagyonának őrzője, magának az egész céhnek a szimbóluma, úgy hogy sokfelé a „céh" szó helyett gyakran a „láda" elnevezést is használták. A céhpecsét a rávésett szerszám, termék, védőszent vagy egyéb szimbólum ábrázolásával jelképezte az oklevelet kiállító céhtestület jogi személyiségét. A céhzászló felvonulásokon, egyházi körmeneteken juttatta kifejezésre a céh testületi jellegét. Végül a céhtábla, a céh hordozható hatalmi jelvénye, címere, jogara volt. Míg a céhzászló a testületen kívül állók felé volt hivatva a céh tekintélyét tófejezni, addig a tábla a testületen belül, a céh tagjai felé jelentette a céhmester személyébe helyezett testületi hatalmat. A céhtáblák eredete a középkorba nyúlik vissza. Ebben az időben bármilyen hivatalos üzenet közlésekor a megbízott küldöttnek igazolnia kellett magát, hogy valóban a küldő képében jön, tehát az, amit mond, az üzenet küldőjétől származik. Ez az igazolás úgy történt, hogy pl. a küldött felmutatta a király gyűrűjét vagy pecsétjét, a királybíró az idézőpecsétet

1

, a füllel ellátott zsinórral vagy lánccal nyakba akasztható törvénybehívó ércbillogot

2

, hadi mozgósításkor körülhordozták a „véres kard"-ot stb. A céh táblát is ilyen célra használták: mint a testület, illetve a céhmester hivatalos jelvénye igazolásul szolgált viselőjének vagy körülhordozójának arra nézve, hogy az általa közölt üzenet magától a céhtől, illetve a céh elöljárójától származik.

3 A céhtagok számára küldött üzenetek többnyire a mesterek összehívására irányultak, a céhtábla tehát ennek megfelelően olyan jel volt, amely a céhtagok egybehívására szolgált. Ezért legtalálóbb és legismertebb elnevezése a „behívótábla". A tábla körülhordozója eleinte a XV—

XVII. században minden egyes mesternél ,Jbemondta" a szóbeli üzenetet, ezért „bemondó" tábla

4 néven is említik. Mivel körüljáratták az összes mestereknél, „járótáblának"

5 is hívták. Később az írásbeliség szélesebb körű elterjedésével a XVIII—

XIX. században a céhmester a cétagokat már írásiban hívta össze. Ilyenkor az írásbeli meghívót vagy a oéhtábla sima oldalára erősítették fel viaszpecséttel, vagy pedig a céhtábla egyik oldalára szerelt kis rekeszbe helyezték el, amely a gyűrődés és az időjárás viszontagságai ellen megvédte az üzenet papírlapját. Az üzenet minden céhtag számára szóló hirdetményt tartalmazott. Ennek megfelelően gyakran a „hirdető tábla"

6 elnevezéssel is találkozunk. Mivel a táblát céhgyűléseken kívül legtöbbször valamelyik céhtag halála esetén járatták körül, hogy a mestereket a temetésre összehívják, „halotti hirdető táblának"

7 is nevezték. A .magyarországi német nyelvű céhszabályzatakban a „Tafel" kifejezés mellett inkább a „Zeichen" szerepel, és ennek, vagy talán a latin insigne vagy signum elnevezésnek megfelelően a magyar nyelvű céhrendtartások is többször említik „jel"nek vagy „künnjáró jel"

8-nek, sőt magán a táblán olvasható szövegben is megtalálható néha a jel kifejezés. Végül „névsortáblának" nevezték az olyan táblákat, amelyekre a mesterek névsorát ragasztották fel, hogy annak sorrendjében értesítsék ki őket a gyűlés időpontjáról. A oéhtábla azonban nem kifejezetten csak behívásra szolgáló gyakorlati eszköz volt, hanem ezen túlmenően — akár a céhláda — a céh szimbóluma is. Kitűnik ez pl. a debreceni tímárok céhcikkelyeiből (1814), amelyek szerint a mestereknek egymás elleni panaszuk esetén „az Czéhtábla mellé állván" kellett „terheltetéseiket és feleleteiket tisztességgel és illendően" előterjeszteni.

9 A veszprémi, pápai és fehérvári csapók,

10 valamint a veszprémi tobakmesterek

11 XVII. századi szabályai a tábláról a következőket mondják: „Mikor az Czéh Mester Gyüllést akar tenni, és az Táblát ki bocsáttya, mely az egész Czéh Táblája, száz ibets (illetve egy forént) birságha, ha valamely mester ember az meg neve341