A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Huszár Lajos: Pénzverés Veszprémben a XV. században

verdehelyekhez kapcsolni és ez nyújt reményt ezút­tal is a veszprémi veretek felismeréséhez. Minthogy az oklevél 1443-ban kelt, főként termé­szetesen azokat a pénzeket kell vizsgálat alá venni, melyek ezen dátum közelében készülhettek, vagyis a XV. század negyvenes éveinek első felében. Min­denekelőtt tehát I. Ulászló (1440—44) pénzei jöhet­nek számításba, majd V. László pénzei közül azok, melyek a gyermekkirály nevére 1440—1445 közötti években készültek Ulászló pénzeivel párhuzamosan. Végül, meg kell nézni, hogy nem ismeretesek-e a megelőző és következő évekből is veszprémi vére­teknek tekinthető pénzek. Egyszóval a verdejegy se­gítségével meg kell kísérelni a veszprémi verde mű­ködési idejének a körülhatárolását. Ulászlónak 1440—1444 közötti években készült pénzein a verde jegyeket szemlélve, azt vehetjük észre, hogy a közismert verdejelző betűkön kívül előfordul egy-két olyan verde jelző betű is, melyekét eddig még nem sikerült feloldani, illetve nem lehe­tett az ismert működő verdék egyikével sem össze­függésbe hozni. Ilyen jegy többek között a W betű is, mely több vereten előfordul és amelyet most a veszprémi pénzverdével próbálunk azonosítani. Ha átnézzük I. Ulászló pénzeinek a sorát, azt ta­láljuk, hogy — egyelőre a Corpus sorrendje sze­rint — a következő véreteken fordul elő W verde­jelző betű: С 141 W— В (?), W— I; С. 145A W—?; С. 146A W—P; С 147 W— О; С. 148 W—h, W— О; С. 149 A W— D, W — két buzogány keresztben; С. 149 W— В, W—h, W—P. Ezenkívül megtaláljuk a W jegyet I. Ulászló és Hunyadi János neveire közösen vert C. 162 dénáron W-formában, továbbá az említett korszakban az V. László nevére készült pénzek közül a C. 179 dé­náron W—B, W— h és W két buzogány változatok­ban, végül előfordul az Ulászló halálát követő In­terregnum (1445—1446) idején készült С 152 déná­ron is W— I összetételben. 9 (1. kép). Kritikai vizsgálat alá véve e pénzeket és jegye­ket, az derül ki, hogy а С 141 dénár W— В jegyű példánya egykorú hamisítvány értelmetlen körirat­tal, tehát ez a jegy tulajdonképpen elesik. А С 145 W—? jegyű példányon a W élesen látszik ugyan, de maga az érem igen silány veret, valódisága tehát legalábbis kétes. А С 146 W—P jegyű változatát csak a Sziklay-jegyzék isimeri. А С. 149A W—D jegyű példánya szintén igen silány veret, tehát ez is kétes darab. Ugyanez áll V. László C. 179 denárának W-két buzogány jegyű változatára is. Tehát a W jegyű érmek egyrésze gyanús, silány veret, esetleg egykorú hamisítvány és ezeket a kétes véreteket egyelőre csak kérdőjellel sorolhatjuk a W jegyű pén­zek csoportjába addig, míg több példány felbukka­nása hitelesen el nem dönti ezek valódiságának a kérdését. Eltekintve azonban a gyanús példányoktól, még mindig elég tekintélyes számú kétségtelenül valódi veret akad W verdejelző betűvel. Az alábbi táblázatos időrendi sorozatban kíséreljük meg ezeket felsorolni az egykorú pénzek időrendi kutatásában eddig elért eredmények alapján (a gyanús példá­nyok kérdőjellel jelezve): 10 1440 С. 149A С. 149C W-+(?). W-2 W-B, W-+ W-h I. Ulászló I. Ulászló dénár dénár 1441 C146A С. 147 С. 148 С. 179 W-P W-C W-h, W-O W-B, W-h, W-2 buzogány (?) I. Ulászló I. Ulászló I. Ulászló V. László dénár dénár dénár dénár 1442 С 141 W-I, W-B (?) I. Ulászló dénár 1443 С.145А W-? (?) I Ulászló dénár 1445—45 С. 152 W-I Interreg­num dénár С. 163 W- + I. Ulászló és Hunyadi J. dénár A kétes jegyek mellőzésével megállapítható, hogy a W jegyű verdében W—B, W—C, W—h, W— I, W— О és W—2 buzogány jegyek fordulnak elő a pénzeken. Ezeknek a feloldására egyelőre semmi re­mény nincs. A két keresztbe helyezett buzogányról ismeretes, hogy előfordul I. Ulászló budai veretű pénzein is, de az értelme ott is bizonytalan. A je­gyeknek a különböző véreteken megfigyelhető is­métlődése egymáshoz kapcsolja a W jegyű érmeket és kétségtelenül elárulja, hogy az összes 1440—1445 között készült W jegyű pénzek feltétlenül egy és ugyanazon verdében kellett hogy ki verésre kerülje­nek. Együttesen nézve most már ezt a sorozatot, az de­rül ki, hogy a W verdejelző betű I. Ulászló pénzein jelenik meg a leggyakrabban, azonban feltűnik az V. László nevére készült egyik dénáron is, sőt még az Interregnum korából is szerepel egy W jegyű dénár. Végül találunk egy különös veretet ezzel a jeggyel, mely I. Ulászló és Hunyadi János neveit viseli az elő-, illetve hátlapi köriratokban. A W jelű pénzek között előfordulnak olyanok (C. 149A, С. 149C, С. 146A, С. 141, С. 145 és С. 152), melyeken a W jegyen Ikívül még sok más egyéb jegy is látható és ezek a 'többi jegyek többnyire az állandóan működő pénzverdék közismert jegyei. Ezek a felsorolt pénzeik tehát országszerte vert ki­201

Next

/
Thumbnails
Contents