A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)
Huszár Lajos: Pénzverés Veszprémben a XV. században
Pénzverés Veszprémben a XV. században Középkori pénzverésünk történetében a legnehezebben áttekinthető és nyilván éppen ezért a legkevésbé kikutatott szakasz az Anjouk után következő és I. Mátyás koráig terjedő korszak. Míg az Árpád-kori és Anjou-kori pénzverési viszonyok meglehetősen tisztázottnak tekinthetők, addig a XV. századi pénztörténet egyes részlettanulmányoktól eltekintve, átfogóan nincs még feldolgozva. Különösen az Albert király halálától (1439) 1467-ig terjedő három évtized nyújt még számos megoldatlan problémát numizmatikai szempontból és még sok részletkutatásra van szükség, míg ennek a néhány évtizednek a pénztörténete tisztán és világosan fog előttünk állani. A Zsigmond hosszú uralma után csak rövid két évig uralkodott Albert halálával indul el az a politikailag rendkívül zavaros és kuszált korszak, melynek ziláltságát a pénzverési állapotok is hűségesen visszatükrözik. A pártvillongásoktól felzaklatott országban erős központi hatalom hiányában különböző erők szabadultak fel és természetesen hatásuk nem múlt el nyomtalanul a pénzverés felett sem. A pénzverési állapotok jellemzésére említhetjük mindenekelőtt Albert özvegye, Erzsébet királyné önálló tevékenységét, majd a különös párhuzamos pénzverést, ami részben a ténylegesen uralkodott államfők, részben pedig a csecsemő korában megkoronázott V. László nevében folyt. Ez utóbbiban nagy szerepet játszott az észak-magyarországi részeken garázdálkodó cseh kelyhes csapatok vezére, Giskra János főkapitány. A kétféle hivatalos pénzverés mellett azonban előfordulnak a legkülönlegesebb speciális esetek. így van példa arra, hogy magyar pénzverde jövedelmét idegen államfő élvezi (Vlad havasalföldi vajda a segesvári pénzverde jövedelmét), megtörténik, hogy magánosok nyernek pénzverési engedélyt (Lávái Cseh László Léván), végül természetesen a szigorú ellenőrzés hiánya következtében erős lendületet vett az illegális magánpénzverés, vagyis a pénzhamisítás is. Mindezek a tényezők természetesen igen bonyolulttá teszik az egykori pénzverés képét. Egy-egy verettél kapcsolatban gyakran nehéz megállapítani, hogy hivatalos kibocsátásról van-e szó, vagy valamilyen magán-pénzverési tevékenység következményéről, különösen azért, mert néha a hivatalos veretek is rendkívül silány technikai kivitelt és igen alacsony finomságot árulnak el. Ennek a pénzverési szempontból is bátran kaotikusnak tekinthető korszaknak az írott forrásai között akad egy oklevél, mely egy eddig kellőképpen nyilván nem tartott pénzverde létezésére nyújt bizonyítékot. Ezúttal is olyan különleges esettel állunk szemben, ami csakis az ilyen nyugtalan korszak viszonyai között jöhetett létre. Ebben az 1443. június 1-én Veszprémben keltezett oklevélben, Mátyás veszprémi püspök előrehaladott korára való tekintettel, noha egyébként testileg és szellemileg jó állapotban van, azon meggondolástól vezetve, hogy aiz állandó háborús zavarok között javait jobban megvédhesse, Bodó Miklós bácsi prépost személyében bizonyos feltételek mellett segédpüspököt vesz maga mellé. Ebben az oklevélben olvasható egyebek között a következő szöveg. „... Ceterum quod prefatus dominus Mathias Episeopus hatoeat potesitatem cudendi monetam pariter cum Gregorio Bodo in Castro Wesprimiensi, de cuius prouentibus possit defendere et conseruare Castrum Wesprimiense, quo ad suam partem, ipsum contingentent si huiusmodi cusio monete succedet in ipsum Nicolaum Bodo coadiutorem, tune et ipse simile faciat itidem.. .*•* Az idézett szövegből annyi feltétlenül kiderül, hogy 1443-ban a veszprémi várban a püspök pénzverési joggal rendelkezett. Lássuk először is a szereplő személyeket. Gathalóczi Mátyás veszprémi püspök kinevezését megelőzőleg váci püspök volt és személye akkor került előtérbe, amikor Rozgonyi Simon veszprémi püspök 1439-ben egri érsek lett és a megüresedett veszprémi püspöki helyre IV. Jenő pápa 1440. február 16-án magyarországi követét Giovanni de Dominis zengi püspököt nevezte ki. Erzsébet királyné azonban erélyesen tiltakozott a kinevezés ellen, mert az új püspök tagja volt azon követségnek, mely 199
