A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Füzes F. Miklós: A vörsi langobard temető növényleletei

292. kép. A 30. Slrbó) előkerült famaradványok Abb. 292. Holzrestc aus Grab 30. felhevítve húzták a nyélre, aminek következtében a köpüvel érintkező felület enyhén faszenesedett. Ezek a pörkölésnyomok még a parafinos konzerválás után is megfigyelhetők. A faszenesedett réteg pedig a mikroorganizmusok elől segített elzárni a fa mélyebben fekvő rétegeit, A lebontási folyamat a fanyél pusztulása után a hossztengely irányában hatolt a köpü belseje felé. Szerencsére ez nem juthatott el még a köpü belsejébe, mert a leoldódó vassókkal átitatott réteg útját állta. Természetesen más tényezők szintén közrejátszottak fennmaradásában. Ezek közül csak a fafeleség anyagi tulajdonságát említjük meg. K. Koloc adataiw szerint ugyanis az e fából készült vasúti talpfák minden előzetes kezelés nélkül 3—5 évig tartanak; szabadban 40 évig, állandó nedvességben 10 év körül; állandó száraz közegben viszont 800 év körül. Jelen esetben a száraz környezetet a talajon kívül (homokhát) ugyanazok a tényezők szolgáltatták, mint amelyek a saprophyton elől elzárták az utat. Mintát a nyélből két helyen vettünk. Mivel az anyag a szokványos konzerválási metóduson már keresztül ment, a parafint először ki kellett oldani dimetilbenzollal. Utána benzolos, majd etanolos kimosás következett, amelyet vizes áztatás és káliumhidroxid oldatban történő főzés követett. Az így felpuhított, majd kimosott mintából kézi metszéssel készítettünk preparátumot. Ezúton tűrhető (meghatározásra alkalmas) metszetekhez jutottunk, amelyek azonban nagyon törékenyek voltak. Különösen az aránylag vékony sejtfalú évgyűrűmenti nagyüregű tracheákat roncsolta a kés. Az így elkészített metszeteket még trichloracetaldehid — víz 5:2 arányú oldatában derítettük mintegy 15 percen keresztül, majd vizes kimosás után etanol — sósav 5:1 arányú friss keverékébe vittük át. Ez utóbbihoz a metszet elmerülése után néhány csepp káliumhypokloritot is adtunk. Az így már kellőképpen kitisztult metszetet kimostuk, majd az etanol-sor felszálló ágán keresztül vittük s karbonifikáltuk. Végül a dimetilbenzolból tárgylemezre helyeztük, s a szokásos módon kanadabalzsamban lefedtük. A keresztmetszetet (294. kép 2) elkészítve, figyelmünk a lombosfák felé irányult. Az évgyűrűhatárhoz simuló tavaszi edények lumené igen nagy; néha hatszor akkora, mint az évgyűrű nyári pasztájában. A nagy edények likacsgyűrűt alkotnak és az előző évi utolsó sejtsorhoz simulnak. A kisebb lumenü nyári edények szórtan helyezkednek el s legfeljebb másod-, ritkábban harmadmagukkal találhatók egymás fölött. Így edénycsoportosulásról a nyári fában nem beszélhetünk. A fényképen is jól megfigyelhető az edények aránylag vastag sejtfala. A tangenciális metszet (294. kép 3) elkészítése után már nem maradt meghatározási probléma. A kereszt- és tangenciális síkú metszeteken a bélsugarak egyaránt 1—3 sejtsor vastagságúak. Legtöbb közöttük a 2 és 3 sejtsoros. Az egyetlen sejtsor vastagságúak rendszerint csak néhány emeletnyi magasságúak. Ezen bélyegek alapján gyanakodni lehetett a következő európai lombos fafajokra.21 Sophora japonica L., Fraxinus ornus L., F. excelsior L., Syringa josikaea Jacqu., S. vulgaris L., Maciura aurantiaca Nutt. (Syn.: M. pomifera C. Sehn., Jo315