A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Papp Jenő: Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához

286. kép. Systropha planidens Gir., Osmia pilicornis Smith és Osmia emarginata Lep. elterjedése a Bakonyban Abb. 286. Die Verbreitung der Systropha planidens Gir., der Osmia pilicornis Smith und der Osmia emarginata Lep. im Bakonygebirge Osmia pilicornis Smith. — 4 nőstény. Ennek a ritka Osmia fajnak csak a nőstényét sikerült eddig megtalálni a Kárpát-medencében, összesen öt lelőhelyről. Magam három új lelőhelyét közlöm (2H6. kép): 1. Hárskút: Esztergáli-völgy, délutáni felhősödő időben Querceto-Carpinetum-ban Pulmonaria ôfficinalis-on 1 nőstény egyelve, 1958. V. 10., leg. Papp. 2. Gézaháza: 1957. V. 24., leg. Bajári, 1 nőstény. 3. Márkó: Menyekei erdő, 1963. V. 12., kellemesen meleg időben Querceto-Carpinetum irtáson Lamium amplexicaule-n egyelve 2 nőstény, leg. Papp. Valamennyi előfordulása hegyvidéki területre esik (Carpathicum, Matricum, Noricum, Illyricum}. Ducke szerint (1900:259—260) a faj Észak- és KözépEurópában él és ritka. Mai ismereteink alapján ezt úgy kell módosítani, hogy míg Észak-Európában és Közép-Európa északi felében viszonylag gyakori (Rapp 1938:107, Stoeckhert 1954:49), addig KözépEurópa déli felében (mint például a Kárpát-medencében) ritka. Lényegében tehát észak-európai faj. Valószínűleg ilyen meggondolás alapján tartja Stoeckhert (1933:207) jégkorszaki reliktumfajnak, illetve boreo-alpesi eltérjedésünek („Sie ist ein Glazialrelikt und als solches ein echtes Waldtier"). Ugyancsak Ducke (1. с.) jegyzi meg, hogy a faj legdélibb előfordulása Budapest. Ezt az adatot Móczár L. (1957:182) közlése nyomán Bogsánbányára (=Boesa Montana) kell módosítani. Móczár László állapította meg stenök-hylophil jellegét, amit saját gyűjtésem körülménye is alátámaszt. Hárskút: esztergáli-völgyi és Márkó: meny eke-erdei lelőhelyén — az irodalmi közlésekkel egyezően (Schmiedeknecht 1930:810, Stoeckhert 1. c, Rapp 1. c, Móczár L. 1. c, Móczár M. 1958:37) — magam is erdőben, éspedig északnyugati lejtőn álló 40—50 éves Querceto-Carpinetum-ban virító pettyegetett tüdőfúvön, illetve bársonyos árvacsalánon egyeltem, Osmia tridentata Duff, et Perr. — 1 hím. Ducke (1900:192—193) a faj areáljáról a következőket írja: „Ganz Südeuropa; als Seltenheit auch in Mitteleuropa hier und da, nach Schmiedeknecht bei Berlin ..." A Berlin környéki előfordulást megerősítette Markowsky (1940:111—112), aki üröm (Artemisia sp.) szárában figyelte meg fészkeiésót, Brandenburg környéki és thüringiai területeken szintén gyűjtötték (Stoeckhert 1933:202, 1954:50), amely előfordulás egyben a faj legészakibb elterjedési adata. Ducke (1. с.) Közép-Európára vonatkozó elterjedési megjegyzése ma is megállja a helyét azzal a fenntartással, hogy aránylag több lelőhelyét ismerjük, éspedig Németországból (Markowsky, Stoeckhert 1. a), Csehszlovákiából (Balthasar 1952:59, 1953:184), Magyarországról (Móczár M. 1958:27) és Horvátországból (Mocsáry 1897:99). Bár a faj elterjedésérői való ismeretünk pontosabb lett, véleményem szerint mégsem kell módosítani az ökológiai igényére vonatkozó megállapítást. Móczár L. (1953:314) szerint ugyanis sitenök-eremophil, amit az elmúlt évtizedek gyűjtési körülményei megerősítenek. Az említett irodalmi adatok (Móczár M., Balthasar 1. с.) és a Természettudományi Múzeum gyűjteménye alapján a Kárpát-medencében ma 11 lelőhelyről ismerjük, melyeknek majdnem a fele (5) a Dunántúlra esik. Magam a Bakonyban a következő helyen gyűjtöttem: Isztimér: Baglyashegy, 1960. VI. 3., délelőtti fülledt melegben 1 hímet egyeltem Anchusa officinalis-on. Ezzel a faj a Dunántúlról 6, a Kárpát-medencéből pedig 12 lelőhelyről került elő. — Ducke (1. с.) régi adatát módosítani látszik Oszicsnuk (1959:64), aki a nyugat-ukrajnai szteppről több előfordulását közli. Véleményem szerint a faj nem mediterrán, hanem ponto-mediterrán elter295