A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Tasnádiné Marik Klára: A kislődi „Pannonia” keménycserépgyár

települt meg s onnan vezette a megyéből származó Makai nevű rokonával a gyárat, mindenkor büszkén hivatkozva munkás múltjára. Miután a városlődi gyár éppen reménytelen állapotban volt, és a Herendi Porcelángyár is ekkor kezdte meg új szisztematikus termelésre való berendezkedését, az új gyáros, — aki az akkori viszonyokhoz képest jól fizetett,

3 hamar kapott a környéken élő, több generáción át már a kerámiaiparban dolgozó gyakorlott munkaerőt. Átlag 35 embert foglalkoztatott, ezek közül 5—6 volt a női munkaerő. A munkáslétszám s az egyes munkakörök betöltése, — két korongos, egy égető, öt festő — jelentékeny termelésre engednek következtetni. A foglalkoztatottak nevével mind Herenden, mind a városlődi gyárban is találkozhatunk. Az égető Grimmeier Ferenc a városlődi gyárból jött, hasonlóképpen a festők, Mici János, Weinzell, Orth, Ellmann és Ulrich. A női munkaerők a mázazást, masszaelőkészítést végezték. Nyersanyagának egy részét, főleg az úgynevezett „zsíros földet" Ausztriából hozatta, mert ez Városlődön még a Mayer időkben kiapadt,* ezzel szemben exportált Ausztriába és Dél-Amerikába. Főleg asztali edényeket készített a gyár. de szép számmal díszkerármát is, amelynek úgy látszik keletje volt, mert a városlődiek úgy emlékeznek. hogy 1930-ban az egyes helybelieknél fellelhető darabokért budapesti kereskedők jó árat fizettek, ás amelyek Budapesten az idegenforgalmi üzletekbe kerültek. Megszűnését a tőkeerősebb versenytárs megjelenése okozta. 1929-ben Iglauer István megvásárolta a tönkrement Mayer-féle városlődi keménycserépgyárat és kedvezőbb fizetéssel elcsábította Csizmadia embereit, aki kedvét veszítetten megvált üzemétől. A „Pannónia" műhely dolgozói is megtartották a XIX. század folyamán a városlődi gyárban meggyökeresedett szokást, hogy a házasodó, vagy férjhez menő kartársnak nászajándékul egy „réteskészletet" csináltak, ami egy nagy kerek tálból és egy tucat kistányérból állt. Díszítése mindenkor színes virágos ési monogrammal, névbetűkkel, gyakran az egész név kiírásával készültek. Ilyen készletek kereskedelmi forgalomba sohasem készültek, s azért tartottuk megemlítendőnek, mert a XVIII. századi „deszert" készletek leegyszerűsödött, népies formában való továbbélését látjuk bennük, hasonlóképpen a Hollóházán és Telkibányán készült ebédhordóknak „menázska" elnevezésű edényekhez, amelyek ugyancsak a XVIII. században divatos főúri készlet, a „Plat de ménage" emlékét őrzik. Tasnádiné Marik Klára 278