A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Csaba Imre: A Tanácsköztársaság veszprémi kormánybiztosa
hogy a megyei vezetőséget meg kell erősíteni, mégpedig olyan emberrel, akit nem kötnek a helytelen, megszokott módszerek és akit nem köt a burzsoáziával való korábbi együttműködés. így esett a választás Lusztig Arnoldra. Lusztig veszprémi nyomdász volt korábban, de Budapestre került a párt megalakulása után, párttag lett és a párt megbízáaából már korábban is lejárt Veszprémbe. Budapesten a Budapesti Munkástanács kommunista frakciójának volt tagja, majd egy kerületi katonai tanács elnöke lett. Veszprémbe helyezésének körülményeit ő maga írta le 1929-ben az Űj Március című illegális folyóirat márciusi számában.a „A kommunista mozgalom Budapesten és a nagyobb vidéki városokban már terjedt, A pártnak azonban Veszprémmel semmi kapcsolata sem volt. Egy napon, 1919 februárjában Korvin elvtárs felszólított, nem tudnék-e valahogyan kapcsolatot szerezni Veszprémmel? Egy szombati napon leutaztam körülnézni. Utam egyenesen Roland Ferenchez vezetett. Rolanddal együtt még 1907-ben együtt csináltuk a helyi mozgalmat és ezenkívül régi barátság fűzött hozzá ... Annyit elértem, hogy megingott szociáldemokrata meggyőződése... Beszéltem Jankovitssal is. A beszélgetés folyamán Jankovits a legkevésbé mutatkozott velem szemben elfogult szociáldemokrata párttitkárnck. Ellenkezőleg: beszélgetésünk mindvégig barátságos volt, s Jankovits meglehetősen objektívnek mutatkozott. Kiéreztem, hogy proletáröntudata sokkal erősebb, mint az akkori, úgynevezett «reálpolitikai» viszonyok figyelembevétele. Voltak a városban hazaérkezett foglyok Oroszországból. Ezek át voltak itatva szimpátiával a kommunizmus iránt. Közülük egy elvtárs vállalta, hogy állandó kapcsolatban lesz a központtal és terjesztem fogja a röpiratainkat, . .. Április 2-án a belügyben Vágó Béla és Janovich Sándor a készen volt kinevezést a markomba nyomták." Fogadtatása nem volt valami kedvező. A direktórium vezetői azt akarták, hogy Lusztig járuljon hozzá a direktóriumba való kooptálásához, Minden valószínűség szerint az a meggondolás vezette őket, hogy ha Lusztig a direktórium tagja lesz, csökken a hatalma felettük. Hiszen akkor csak egy, a direktórium négy tagja közül, míg ha önállóan tevékenykedik, mint a kormányzótanács megbízottja, felettük áll. Lusztig nem fogadta el az ajánlatot, és ebben igaza volt. Öt} nem választották meg erre a tisztségre, őt a kormány bízta meg, hogy a megyei eseményeket figyelemmel kísérjei és az it272 teni vezetőknek segítsen. Kooptálása tehát mindenképpen helytelen lett volna. Azonban ebből a tényből és még sok minden másból azt a következtetést vonták le az itteni vezetők, hogy Lusztig mindenkivel szemben bizalmatlan, önmagán kívül senkiben sem. bízik. A későbbi értékeléshez azt is hozzátették, hogy erőszakos, átnyúlt a helyi vezetők feje felett. Ezzel vádolják egyébként — jogosan — későbbi bírálói is. De hát volt-e oka Lusztignak a bizalmatlanságra? Ügy gondolom, a kérdés nem egészen pontos, mert elsősorban nem Lusztig volt bizalmatlan, hanem a kormányzótanács, ezért küldték Lusztigot Veszprémbe. Lusztig a kormányzótanács bizalmatlankodó véleményével jött ide, pedig a kormányzótanács legfeljebb arról tudott, amit fent a közigazgatásról leírtam. Lusztig itt, ennél még sokkal cifrább dolgokat is tapasztalt. A legfontosabb dolog abban az időben a belső rend biztosítása volt. Ennek előfeltétele egy megbízható, erős fegyveres testület megszervezése, megteremtése lett volna. Hivatalosan volt ilyen testület: a „Vörösőrség," De biztos lehetett-e Lusztig abban,, hogy a Veszprémi megyei Vörösőrség maradék nélkül, osztályharcosan ellátja feladatát? A Tanácsköztársaság kikiáltása után jó ideig teljes volt a belső zűrzavar. Fennmaradt egy kislétszámú rendőrség a városokban, a csendőrség a falvakban, de megmaradt a Károlyi-rendszerből a nemzetőrség és a polgárőrség is. Mindegyik működött, egymástól függetlenül, össze nem hangolták, el nem határolták a teendőiket, Egyidejűleg megkezdték a Vörösőrség szervezését is, főleg munkásokból, parasztokból. Ez azonban még hosszú ideig túlságosan kislétszámú, gyenge szervezet volt. Ezért a hivatalos szervek megbízásokat adtak a rendőrségnek, a csendőrségnek, a polgárőrségnek és a nemzetőrségnek is. Végül a megye lapja, a Vörös Zászló május 1-i száma közölte a rendeletet, amely a Tanácsköztársaság egyetlen közbiztonsági szervévé a Vörösőrséget tette. Igeni ám, de nem úgy, hogy a Vörösőrséget tovább szervezték volna megbízható emberekből, hanem úgy, hogy az összes korábbi szervet, tehát a rendőrséget, csendőrséget, nemzetőrséget, polgárőrséget beolvasztották a Vörösőrségbe, a korábbi szervek tagjait a Vörösőrség tagjainak tekintették. Az így felhígult Vörösőrség vezetői nagyon gyakran a régi szervek volt vezetői, példáu] Veszprém és Pápa Vörösőrségének parancsnokai a volt rendőrkapitányok lettek. (Érdekes dolog, hogy míg Veszprémben a régi közigazgatás általában a helyén maradt, Pápán megváltozott, ezzel ellentét-