Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

Tóth István György: Misszionáriusok a 17. századi török hódoltság területén: a hódolt Dunántúl délszláv szemmel

benyomást tett Bakács uramra, hogy ő is eljött a misszionárius prédikációjára. (E sorokból joggal következtethetünk arra, hogy a helyi protestáns közvélemény a misszionáriusokat, akiknek nagy része ferences barát volt, részegeseknek tartotta.) Don Simone szentbeszéde a keszthelyi kapitányt annyira meghatotta, hogy előbb nyilvánosan sírni kezdett, majd egy szobában félrevonta a papot, megcsókolta, és közölte: őt a császár már többször rá akarta venni, hogy katolizáljon, de mindig ellenállt, most azonban jó katolikus lesz. Ki is hirdettette az egész környéken, hogy aki böjt idején húst eszik, azt súlyos büntetés várja. A novellaszerü kis történet rámutat a katolikus térítés különböző útjaira: a várkapitányt maga a király, II. Ferdinánd is megpróbálta rávenni a katolizálásra, ám végül nem (vagy nem csak) ez győzte meg, hanem a saját családján belül a vallásról folytatott viták és a katolikus misszionárius prédikációja - az ellenreformáció tehát a meggyőzés, a propaganda eszközével szerzett újabb hívet. Ez azonban csak a nemes várkapitányra volt igaz. A Keszthely környéki protestáns (nyilván református) jobbágyoknak a várőrség parancsnoka egyszerűen parancsba adta, hogy ezentúl szigorú büntetés terhe mellett tartsák be a katolikus böjtöt. Itt már az ellenreformáció nyílt erőszakkal lépett fel, és ezt a katolikus misszionárius szemmel láthatóan terjesen természetesnek tartotta. II. Ferdinánd pár évvel az itt leírt eset után, 1630-ban bárói címet adományozott a keszthelyi kapitány családjának, a szentgyörgyvölgyi Bakácsoknak, ami egyértelműen arra utal, hogy a família valóban katolizált. Don Simonénak ugyanebből a jelentéséből az a meggyőződése is világosan kiderül, hogy a lakosságot megtizedelő járvány vagy a boszorkányt sújtó gyógyíthatatlan betegség egyaránt Isten büntetése azokon, akik a katolicizmust elhagyva tévtanokat követtek. Amikor Matkovich visszatért Belgrádból Mohácsra, hívei térden járva, sírva mentek elé, és elpanaszolták, hogy köd szállt le rájuk, és aki e ködben izzadni kezdett, az nem élte meg a harmadnapot, e ködtől már hetvennégyen meghaltak. (Igen érdekes, ahogy a mohácsiak „vizuálisan" megjelenítették a járványt, ugyanebben az időben a vasi parasztok „látták", amint éjjelente a pestis csikó, borjú vagy tölgyfányi óriás képében közeledett a falujukhoz.) Don Simone böjtöt és bűnbánatot rendelt híveinek, majd másnap misét mondott, az oltáriszentség előtt az egész néppel együtt térdre borult, és így ostorozta a híveket: Ez itt az Isten, akit azonban ti nem tartotok Isten igaz fiának, ezért küld rátok minden csapást. Don Simone szavai arra utalnak, hogy a mohácsi „eretnekek" nem a református, hanem a Baranyában ekkor elterjedt unitárius vallást követ26