Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

Tóth István György: Misszionáriusok a 17. századi török hódoltság területén: a hódolt Dunántúl délszláv szemmel

kor szenvedélyes sorokban „leplezte le" a Kongregáció előtt, hogy ellenfelei pontosan ugyanezt tették: nem kevés készpénzzel, továbbá drágakövekkel díszített aranyos szablyával, cobolyprémbundával keresték az igazukat a budai pasánál. A folyamatos megvesztegetés, mivel mindkét fél kényszerűen élt vele, egyben állandóan emelkedő árfolyamú licitálást is jelentett: a török hatóságok kedvezőtlen ítéletét mindig meg lehetett változtatni egy-egy magasabb rangú oszmán tisztviselő jóindulatát megnyerve, erre azonban sokkal többet kellett áldozni. (Ez a folyamat, ahogy az egymással perlekedő keresztények egymásra licitáltak az aranydukátok és drágaköves kardok ajándékozásában, aligha volt a basák és a kádik ellenére.) A Rómában, a Hitterjesztés Szent Kongregációja ülésein tanácskozó bíborosok joggal háborodtak fel ezen: Bár a világ minden táján működő missziókat irányító tanács asztalára sok botrányos ügy került már, a kardinálisok haragja átsüt a rövidre fogott sorokon: Szent Ignác és Szent Ferenc követői Belgrádban a mohamedán kádi előtt akarják eldönteni a vitájukat, az amúgy is nyomorgó keresztények pénzéből áldozva erre. A helyzet fonákságát különösen jól mutatja Don Simone egyik levele, eszerint, mivel a belgrádi ferenceseknek Murtezá budai pasa jóindulatát az egyik belgrádi mecset hodzsáinak segítségével sikerült elnyerniük, ezért a számukra kedvező ítélet azt is tartalmazta, hogy a helybeli katolikusoktól beszedett alamizsnából évi 50 tallért ennek a mecsetnek kell juttatniuk - más szóval, a katolikusoktól gyűjtött pénz a helyi mohamedán hitéletet támogatta. A török hódoltságban a katolikusoknak a többi, a törökök által szintén elnyomott keresztény felekezet konkurenciájával is meg kellett küzdeniük. Különösen érdekes Don Simone leírása Bakács Sándor, a keszthelyi evangélikus várkapitány megtéréséről. A mohácsi plébános Csáktornyára ment Zrínyi György grófhoz, akinek szolgái azután Lendvára kísérték, Bánffy Kristófhoz, aki hasonlóképpen szolgáival elkísértette a sümegi püspökhöz. Sümegen nem volt püspöki székhely, de mint említettem már, a veszprémi püspök ide húzódott a török veszély elől. A veszprémi püspök azután két szolgájával elvezettette a levélírót Keszthelyre, ahol egy beteg papot talált. Itt a várkapitány, Bakács Sándor evangélikus volt, de a felesége és a fiai katolikusok, és ezek elmondták a kapitánynak, hogyan prédikálnak a katolikus papok A kapitány, aki már sokat hallott a katolikus feleségétől és a fiaitól a közeli török hódoltságban működő katolikus papokról, meghívta magához Don Simonét ebédre, és megpróbálta leitatni. Ez azonban nem sikerült, ami akkora 25